Jobbik-gödörben a baloldal

A magyar baloldali politikai osztály zavarát és a saját törzsválasztóiról való leszakadását most épp a Jobbik vita jellemzi. A pártpolitikusok zöme egyelőre nehezen tudná elképzelni, hogy szövetkezzen a Jobbikkal, ők sem akarnák, és ez a következő hónapokban aligha lesz másként.

De fontolgatni az ilyesmit egyre több ember számára már most is legitim. Sok vitathatatlanul tisztességes ember gondolja újabban, hogy a politikai mezőben mindenki össze-vissza nyilatkozhat. Legfeljebb többé-kevésbé hitelesen majd elnézést lehet - vagy kell - érte kérni. Úgyis csak a pillanatnyi érdekek számítanak. Most azzal hitegetik magukat, hogy ha van közös ellenfél, akkor össze kell fogni ellene, és ha később másmilyenek lesznek az erőviszonyok, és ismét ez tűnik célszerűnek, akkor megint lehet az átmeneti szövetségest diabolizálni.

Ez valami olyasmit jelentene, hogy politikai erkölcs amúgy nem is létezik. Tiszta szerencse, hogy statisztikailag is valószínűtlen, hogy a baloldal és a Jobbik tavasszal együtt megverné a Fideszt. Ilyesmire csak elkeseredett amatőrök gondolhatnak. Vagy egykori profik, akik annyira elszálltak, hogy semmivel sem törődnek, ha politikai pályájuk végén a számokkal szemben lehet valami másban reménykedni. Mintha nem vennék észre, hogy egy ilyen kísérlet, ha véletlenül sor kerülne rá, egyébként tisztességes politikai pályájukat visszamenőleg is lenullázná.

Közben pedig egy ideig még nem derül ki, hogy a baloldali értelmiségi törzsválasztók mekkora hányada antifa, mennyien ragaszkodnak a korábbi hőseikhez, és hányan szociális egyenlőségpártiak. A három felfogásnak nem kell egymást kizárnia, sokszor e programokat a közvélemény-kutatásokban is csak mesterségesen lehetne szétválasztani. De a Jobbik partnerként e balhiteket simán szétvágná. Ma a tíz százalék körüli fundamentális ellenzéki szavazónak legalább egyharmada harcos antifa (és nem kis részüket a Jobbik antiszemitizmusa személyében is érintette). Hogyan képzelhetné el egy magát profinak hívő ellenzéki újságíró vagy politikus, hogy egy Jobbikos flörtöt ezeket az emberek elnéznek?

Ami itt igazán érdekes, az a romapolitizálás távlatiságának teljes hiánya. Aki elképzelhető partnerként beszél a Jobbikról, az azt hiszi, hogy a magyarországi roma tömegek a jövőben sem vesznek majd részt a politikai életben. Hogy nem jegyezték meg, ki hogyan beszélt a nyilvánosságban róluk. Hogy már nem is emlékeznek a Magyar Gárdára, és különben is, bármikor megvehetőek a szavazataik. Hogy újabban legfeljebb nem húskonzervekben, hanem készpénzben vagy a romatelepek korszerűsítésében mérhető az áruk. Hogy ez a haladás. És nem veszik észre, hogy a magyar társadalom legnagyobb elnyomott, kizsákmányolt tömbje esetében elvben bármikor összenőhetne az etnopolitika és az elnyomással szembeni baloldali küzdelem. Egy pár öreg falusi szavazóért most eladnák a baloldali tömegmozgalmak lehetőségeit.

De valójában a kísértés nem is valós, így a baloldal most az egyszer még megússza, hogy végképp darabjaira szakadjon.

Persze a Jobbik választóit mindenki szerette volna, sőt még most is szeretné megszerezni: a Fidesz és a baloldali szocialisták is. De mindezidáig e két párt nem volt egyformán sikeres vagy ügyes.

Azonban szó sincs arról, hogy az átcsábulási lehetőségek bármelyik irányban lineárisok lennének. A jobbikos fiatalok mintha nehezebben mozdulnának. A kelet-magyarországi idősek jobban mozdíthatóak, de semmi jele sincs annak, hogy közülük akár a volt szocialista szavazók is könnyen átszervezhetőek lennének. Az ellenzék vitái, amelyeket jelentős részben még mindig az ellenzéki sajtó gerjeszt, számukra érthetetlenek. Az antiszemitizmus kulturálisan még mindig érthető, a romaügy megítélése nem látszik, hogy komolyan változott volna. Ezekből a Jobbiknak most lehet kevesebbet adagolnia, ebben a közegben úgyis mindenki tudja, hogy rajtuk kívül más politikai erő ilyesmiről nem beszél. Az, hogy most egy kicsit kevesebbet, nem olyan fontos. Amikor az alkotmányos és nemzetközi tilalmak olyan sűrűek, még a Jobbik falusijai sem gondolják, hogy ebből a környezetükben, a településükön program lehet. Ami fontos a számukra, az ennek a nyelvnek a bizalmas, otthoni megszokottsága, melege.

A jobbszélen mindez egészében fontosabb, mint az ugyanott egyébként kétségtelenül létező kormányzatellenes tiltakozási potenciál. A baloldali politikai tervezők pedig még mindig azt hiszik (bár már egyre kevesebben), hogy ezeknek az embereknek fontosabb a tiltakozás az otthonos uszításnál. Vagyis ezek az emberek vissza- vagy megszerezhetőek.

Néhányan bizonyára igen. De ha igaz, hogy 2018 tavaszán az emberek nem politikai programokat, hanem otthonosságot választanak maguknak, akkor nem kétséges, hogy legalábbis a Jobbik-választók valamekkora tömege számára mit jelent, miben jelentkezik ez az otthonosság. Legalább a szakértők ne verjék át magukat.

2017.12.07 07:02

Értünk, ellenünk

Mielőtt a magyar kormány képviselője kiutazott volna a katowicei klímacsúcsra, az állami médiában bejelentették, hogy Magyarország nem csatlakozik az egyszer használatos műanyagtermékek visszaszorítását célzó uniós kezdeményezéshez. Megvédik – úgymond – az embereket, merthogy az eldobós nejlonzacskók eltűnése akár 6-7 forinttal is emelhetné egy zsömle árát. 
Túltéve magunkat hazugságon – ha a zsömlét az otthonról hozott szatyorba rakom, az ingyen van –, meg azon a tényen, hogy a MOL csoport alapanyagbeszállítói pozíciói is kaptak itt egy kis populizmusba csomagolt hatalmi megtámogatást, érdemes a hazai politika nyomorúságai fölé emelkedni egy pillanatra. Végignézni a műanyaghulladékba éppen belefulladó világon (már a csecsemők vérében és a sarki gleccserek vizében is mikroműanyag úszkál), meg a fejünk fölött egyre vastagodó szén-dioxid-köpenyen, amelyet jelentős részben az egyszer használatos tárgyak gyártása közben állítunk elő, és elgondolkodni, hova vezetnek ezek a folytonos megvédések. 
Merthogy Katowicében az amúgy is döcögős klímaharc károsnak mondott mellékhatásaitól is megvédett minket a kormány, azt az előremutató álláspontot képviselve: oldják meg mások. Igaz, miközben az egyik kezével vitézül harcolt értünk (?), a másikkal a másfélszeresére emelte a vállalkozóknak és vállalatoknak eladott villanyáram árát, ami valamivel erőteljesebben befolyásolja majd a zsömle árát, mint a szemetelés jogát továbbra is biztosító zacskók. 
Az élet bonyolult: mióta az áramot is Mészáros és társai árulják, már nem olyan sürgős a rezsicsökkentés – mellesleg a nevezett úr mátrai erőműve egymagában a hazai üvegházgáz-kibocsátás tizedét adja –, a klíma meg majdcsak meglesz valahogy, amíg a Tiborcz-gyerek meg nem erősödik annyira a napelem-ágazatban, hogy a Föld (és az Orbán-család) jövőjére is figyelhessünk végre.
2018.12.17 08:34
Frissítve: 2018.12.17 08:38

Oda sújt, ahova köll

Hagyják pecázni Áder Jánost! Egy szakszervezetnek kéne a legjobban tudnia, hogy mindenkit csak arra szabad foglalkoztatni, amire alkalmas. Áderről például köztudott, hogy a lehűlt vízből tud csukát fogni. Tökéletesen értelmetlen pótcselekvés tehát, hogy Kordás János, a szakszervezeti szövetség elnöke levélben kérlelje a bajszos szaracénunkat, hogy ugyan ne írja már alá a magyar munkásból kizsigerelt jövő rokkantját csináló túlóratörvényt.  
Egyébként meg a tárgyalások ideje elmúlt. Különösen, hogy el sem kezdődött. Lényegében csak annyi történt, hogy a multinacionális nagytőkét kiszolgáló rezsim Kósa Lajosai a BMW szélvédője mögül köptek egy hegyeset, íveset a munkások lába elé. Na lépd át, melós, ha mered!
Nos, a diákok magukra vették a célzást, és átléptek rajta, sőt menetelni, tüntetni indultak a hidegben. És nem félnek könnygáztól, gumibottól, és az sem érdekli őket, ha kereszténygyűlölőnek, tolvajnak, külföldi felforgatónak hazudja őket a megannyi köpködő száj. Azonban egyedül nem tudnak győzni. Ők lehetnek az akarat, de az erő a sok tízezer munkást tömörítő szakszervezeteknél van.  Pont elég, ha a néhány jó munkásember pár kocsival elállja műszakváltáskor a gyár bejáratát. Vagy egyszerűen csak beszüntetik a munkát. Lobogtathatja a konfekcióöltönyhöz szabott fideszes honatya a kiherélt sztrájktörvényét, a paragrafusoktól még nem indul be Herr Jürgen szerelősora. 
És akkor Herr Jürgen esetleg feltelefonálja a parlamenti kitartottjait, hogy langsam spazieren. Talán itt sem kellene kizsarolni a magyar melósból azt, amit odahaza már nem mernek.
És a sok tízezer szakszervezeti munkás elviheti a hírt a vidékre, oda, ahová már csak velejéig hazug köztelevízió és a Fidesz szennysajtója jut el, hogy azok a diákok értük is küzdenek. És hogy a vidék népének nem a messziről jött menekültek, hanem saját népük politikus parazitái ellen kell védekezniük.  És egyáltalán: beszélhetnek igazságról, ott, ahol már csak a hazugság jelenti a valóságot.
2018.12.17 08:34
Frissítve: 2018.12.17 08:40