Megfojtotta újszülöttjét egy karcagi nő - Itt az ítélet!

Publikálás dátuma
2017.12.07 12:27
A kép illusztráció. FOTÓ: SHUTTERSTOCK
Fotó: /
Jogerősen húsz év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a hasonló bűncselekmény miatt már korábban is elítélt karcagi nőt, aki 2014-ben megfojtotta újszülöttjét.

A táblabíróság 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a 40 éves vádlottat. Az ítélőtábla súlyosította a nőre első fokon kiszabott 13,5 év szabadságvesztést. Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró közölte, a vádlottal szemben, aki a legalapvetőbb emberi normákba ütköző bűncselekményt elkövette, két gyermekét is megölte és semmiféle bűntudatot nem tanúsított, indokolt a húszéves büntetés. Az ítélőtábla elrendelte az eddig szabadlábon védekező vádlott azonnali őrizetbe vételét.

A nőnek, akit 2000-ben akkori újszülöttje megöléséért három és fél év börtönre ítéltek és 2004-ben feltételesen szabadult, 2009-ben és 2012-ben is fiúgyermeke született. A család ekkor még a vádlott szüleinek karcagi házában élt. A nő és élettársa - bár szerettek volna még egy gyereket - addig nem terveztek terhességet, amíg a nagyszülőkkel egy házban laktak.

Az ápolónő végzettségű vádlott 2013 első felében ismét teherbe esett, de orvoshoz nem ment el, terhesgondozáson sem vett részt, várandósságát a környezete előtt titkolta.

2014. január 7-én este fürdés közben megindult a szülés, és a nő egy életképes, egészséges lánygyermeknek adott életet. A szülés után azonban az újszülöttet nem látta el, hanem a fürdőszobában fojtogatta, majd a fejét ütötte mindaddig, amíg azt nem gondolta, hogy meghalt. Ekkor az újszülöttet egy nejlontáskába rakta és egy függönnyel eltakart polc alá tette a konyha padlójára.

A vádlott ezután rendet rakott a fürdőszobában, eltakarította a véres nyomokat, majd visszament a konyhába. Élettársa meghallotta az újszülött nyöszörgő hangját, majd a nő édesanyjával mentőt hívtak. Az újszülöttet kórházba vitték, de másnap meghalt.

Szerző
2017.12.07 12:27

Vonat karambolozott autóval Tápiószelénél

Publikálás dátuma
2018.08.18 10:20
Illusztráció
Fotó: Népszava/
Összeütközött egy vonat és egy személyautó Tápiószele és Tápiógyörgye között szombaton, emiatt a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon késésekre kell számítani.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közleménye szerint az autóban ketten utaztak, mindketten megsérültek, a vonaton utazók közül senkinek nem esett baja. A Mávinform online térképe szerint a baleset miatt a vonalon kisebb késésekre kell számítani.
Szerző
2018.08.18 10:20

Nem lesz könnyű közlekedni augusztus 20-án - Mutatjuk a lezárásokat!

Publikálás dátuma
2018.08.18 09:49

Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
Az augusztus 20-i rendezvények miatt Budapest több kerületében forgalomkorlátozásokra kell készülni a hosszú hétvégén és a közösségi közlekedés menetrendje is változik - közölte a rendőrség és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében az áll: kedd reggel 6 óráig lezárják a Lánchíd utcát és az Ybl Miklós teret. Hétfő este 6 óráig lezárják a Szent Gellért rakpart két forgalmi sávját is a Hegyalja úttól a Rudas fürdő végéig. Kedd hajnalig lezárják a Clark Ádám teret, a Fő utcát a Halász utcától a Clark Ádám térig, a Lánchidat (a gépjárműforgalom elől), az Alagutat, valamint az Alagút utcát az Attila úttól az Alagútig. Emellett a Lánchíd északi járdáját a gyalogosforgalom elől is lezárják szombat hajnaltól kedd hajnalig. A teljes forgalom elől augusztus 20-án 17-től 23 óráig lesz lezárva a Lánchíd. Vasárnap reggeltől hétfő hajnalig nem lehet közlekedni a Szent Gellért rakparton a Rudas fürdőtől az Erzsébet hídig. Vasárnap délután 2 órától hétfőn hajnali 1 óráig lezárják a Szent Gellért rakpart, a Budai alsó rakpart, a Krisztina körút, az Attila út, a Hegyalja út, a Naphegy utca, a Kereszt utca, a Kossuth Lajos utca, a Szabad sajtó út és a Március 15. tér egyes szakaszait. Augusztus 20-án, hétfőn reggeltől kedd hajnalig lezárják továbbá a budai alsó rakpart és pesti alsó rakpart egyes szakaszait. Szintén hétfőn este 7 órától várhatóan 22.30-ig a Margit híd (gyalogos forgalomtól függően) - Szent István körút - Bajcsy-Zsilinszky út - Károly körút - Múzeum körút - Vámház körút - Szabadság híd - Szent Gellért tér - Kelenhegyi út - Szirtes utca - Sánc utca - BAH-csomópont - Alkotás utca - Széll Kálmán tér - Margit körút - Tölgyfa utca - Margit híd által határolt területet is lezárják.
A rendőrség honlapján talál bővebb információt az ország más városaiban várható lezárásokról.
Változik a közösségi közlekedés menetrendje is Budapesten az ünnepségek miatt. A BKK közleményében tudatta: szombaton a Lánchíd, az Alagút, valamint a Szent Gellért rakpart Hegyalja út és Rudas Gyógyfürdő közötti lezárása miatt kedd hajnalig a budavári buszjáratok csak Budán közlekednek, a 105-ös és 990-es járatok pedig az Erzsébet hídon át haladva. Vasárnaptól amellett, hogy teljes vonalán közlekedik a 17-es villamos, a nagykörúti villamosok pedig ismét használják a Széll Kálmán téri végállomást, több korlátozás lép életbe. Rövidített útvonalon jár a 2-es villamos, először két szakaszra osztva, majd rövidített útvonalon jár a 19-es, illetve a 41-es villamos. Szintén két szakaszra osztva közlekedik az 5-ös és 8E, a 105-ös, a 110-es és 112-es busz, illetve a Szabadság hídra terelve szállít utasokat a 7-es és a 133E busz, a 907-es, a 908-as és a 956-os éjszakai járat. Augusztus 20-án napközben a korábban már lezárt Várkert rakpart, Lánchíd, Alagút és Kossuth Lajos tér mellett lezárják a pesti rakpartokat is. Emiatt a 2-es villamos újra rövidített útvonalon jár, a 19-es két szakaszra osztva, a 41-es a Krisztina körútra terelve közlekedik, emellett a 9-es busz nem áll meg a Szent István-bazilikánál, a 15-ös és 115-ös, illetve a 105-ös busz pedig módosított útvonalon viszi az utasokat. Az augusztus 20-i tűzijáték miatt először a Lánchidat, majd este 7 órától a Margit hidat és az Erzsébet hidat is lezárják a gyalogos forgalom elől. A Duna-part eléréséhez a BKK a sűrűbben közlekedő metrókat ajánlja. Az 5-ös és 8E, a 9-es, a 105-ös, a 110-es és 112-es buszjárat két szakaszra osztva, a 7-es és a 133E, a 9-es és a 91-es buszcsalád járatai terelve járnak, míg a 11-es, a 26-os, a 109-es és a 178-as buszok az eredetinél rövidebb útvonalon közlekednek.
2018.08.18 09:49
Frissítve: 2018.08.18 10:11