Kalandpark - A cipőgyáras Kissné

Bejárónő. Valamiért sosem szerettem ezt a szót. Megjelenik a lakásban és átalakul minden. Új szagok, új szokások, új szavak, új hatalmi viszonyok, új alkalmazkodási kényszerek. Gyurika, legyél kedves Erzsike nénihez, sokat segít nekünk.

Az első Elvira volt, fiatal, szép, de lusta és szórakozott, korán elhagyta a férje, emiatt nem figyel a munkára, csak a gyerekére, és mi is tartunk tőle, hogy a gyerek beteg lesz, mert akkor anyának kell takarítania, nekem pedig a szőnyegek rojtjait fésülni, ami lélekölő és felesleges munka.

Aztán jött Erzsi néni. Első este ismertette a feltételeit, vegyünk új porszívót, mert a régivel nem dolgozik, ebédszünet, kávészünet, munka után fürdési lehetőség, ablakot nem vállal, mert szédül, óránként cigarettaszünet, munkaköpeny, munkacipő. Természetesen, mondta anyám, ez a helyzet, magyarázta később apának, manapság nehéz bejárónőt kapni. Apám bólogatott, mert nem érdekelte. Erzsi néni reggelente hosszasan csengetett, hosszasan átöltözött, hosszasan kávézott, röviden porszívózott, telefonálgatott a családtagjainak, nem szerette, ha otthon vagyok, mondta, mert zavarom a munkában. De anya nem szólt Erzsi néninek, örüljünk, amíg van, mondta, ő pedig újabb kéréssel állt elő, itt főzné meg a vacsorát a férjének, anyám ebbe is beleegyezett, végülis nem zavar bennünket, magyarázta apának, és csakugyan, apát semmi sem zavarta. Később Erzsi néni férje is bejárt hozzánk, a nappaliban dohányzott, szunyókált a pamlagon, akkor aztán apát már érdekelte a dolog, és felmondott Erzsi néninek.

- Jó, hát ha nem kell maguknak a minőségi munka, akkor jobb, ha elmegyek – mondta ő sértetten.

A nyolcvanas években jött Kissné, a beilleszkedő, minden úgy lesz, ahogy a nagyságos asszony akarja, kedves volt, előzékeny, még főzést is vállalt, igaz, csak zöldbabfőzeléket, amit senki sem szeretett a családban, de hát, mondta anyám, manapság milyen nehéz. Kissné egy alkalommal egy pár barna férficipőt hozott apámnak.

- Kétszáz forint – mondta. Egy cipőgyár irodáit is takarította. – A mintadarabokat olcsón kapjuk. Gondoltam, ez Odze elvtárs mérete.

Apám nem szerette az ilyesmit, felpróbálta ugyan, de azt mondta, kényelmetlen. Egy külkereskedelmi vállalatnál dolgozott, Bécsben vette a cipőit. Kissné aztán minden alkalommal hozott egy-egy párat, anyámnak is, aki szintén nem fogadta el, ez nem lopás, mondta szinte sértetten Kissné, ez mindenkinek jár. Tudom, mondta apám, manapság nehéz bejárónőt kapni.

Kissné később méretet vett a szomszédoktól, a házmestertől, a közeli Bethlen mozi gépészétől és jegyszedőjétől. Hozta-vitte egy zsákban a mintadarabokat, közben pedig rendesen takarított, nem hallgatott rádiót, nem zavarta, ha otthon vagyok, érdeklődött, van-e barátnőm, mert időben kell ám elkezdeni, különben az ember elkényelmesedik és sok mindenről lemarad. Néhányszor telefonált cipő-ügyben, rendeléseket vett fel és szállítási határidőket vállalt.

Egyik reggel aztán nem Kissné csengetett, hanem a rendőrség.

- Tudják, manapság nehéz bejárónőt találni – mondta apám. A rendőrök megértően bólogattak, és beidézték tanúnak.

2017.12.11 07:05

Megmentők

Most, sok évvel a devizahitelesek megmentése után (ami úgy kezdődött, hogy Kósa Lajos a de facto államcsődben lévő Görögországhoz hasonlította Magyarország pénzügyi helyzetét, amitől azonnal elszálltak a devizaárfolyamok, durván tovább nehezítve az adósok amúgy is reménytelen helyzetét), talán nem idő előtti a kijelentés: az Orbán-kormány zseniálisan csinálta. Mármint a maga szempontjából: briliáns választ adott arra a kérdésre, hogy kinek kell viselnie a devizahitelek árfolyamváltozásának kockázatát. Orbánék – nem méltányos, de praktikus – válasza így hangzott: bárkinek, csak nekik nem. (Azért mondjuk, hogy nem méltányos, mert anno még az első Orbán-kabinet kezdeményezte azt a törvénymódosítást, amely megalapozta a lakossági devizahitelek elburjánzását.) A hárítási stratégia mindmáig szinte tökéletesen működött, most azonban hajszál került a levesbe, miután az EU Bírósága egy magyar ügyben kimondta, amit sem a kormány, sem a parlament, sem pedig a hazai bíróság nem akart eddig deklarálni: hogy a bankoknak tájékoztatási felelősségük is van, és perelhetőek, ha a hitelfelvevő bizonyítani tudja, hogy nem informálták őt kellő mélységgel az árfolyammozgásokból eredő veszélyekről. A kockázat ezen a ponton visszaszáll a kormányzatra, több ok miatt is. Egyrészt a bankszektor nagyobbik hányada időközben beolvadt a NER-be. Másrészt az ügyletek nagyságrendje miatt – azok is 120 ezren vannak, akiknek már a lakásukat árverezik a bankok a fejük fölül – megborulhat a bankszektor, az állam konszolidációra kényszerülhet. Harmadrészt pedig, amennyiben tényleg perek tíz- vagy százezrei indulnak, megdől az a hazug, de mégis széles körben hangoztatott alapállítás, hogy a Fidesz mindenkit megmentett, az adósmentésnek vége van. Dehogy van vége: a java csak most jön.
2018.09.22 09:37

A pénz szaga

A pénznek igenis van szaga. Európában talán nem olyan büdös, mint Pinochet Chiléjében volt, a latin-amerikai „gazdasági csoda” éveiben. (Hitlerig, Sztálinig, Putyinig vagy a kínai piacig nem mennénk el.) Ha Chilében volt gazdasági csoda a 70-es években, az csak azért lehetett, mert a tőke nem csak a demokráciák piacgazdaságaiban tud kivirulni, hanem diktatúrákban is. Sőt, diktátorok szerint ez az egyetlen kivezető politikai út mindenféle válságból. Európában még nem ennyire szagos a pénz, de ahhoz már eléggé szaglik, hogy mondjuk Romániában sokaknak elviselhetetlen legyen. Aki viszont ezen eltöpreng, az rögtön a korrupció támogatója lesz, ugyanúgy, ahogyan Magyarországon is hazaáruló, aki szembe mer menni a regnáló hatalommal. Hazaárulóként most éppen azt kell kimondani, hogy ez a rendszer a demokratikus európai közösség adóiból (is) áll a saját lábán. Meg azt, hogy ha csöpp ész szorult volna Brüsszelbe, akkor már megvonta volna a felzárkóztatási pénzeket a magyar kormánytól. Miért nem gondolunk arra, hogy ennek az elkerülhetetlen kollektív büntetésnek az etikai hordaléka is nyomaszt sokakat arrafelé? Mikor írja vajon felül az európai közösség demokratikus érdeke és értékrendje a nemzetek (és nem a kormányok) iránt érzett európai felelősséget? A korrupció csak a bűz egyik része. Mert: milyen szaga van a Magyarországon állami búra alatt gyarapodó külföldi tőkének? Márpedig a német tőke, amely életben tartja a magyar gazdaságot, láthatóan immunis a bűzre.  Ahogy a minap a privátbankár.hu-nak mondták: „A német nagyvállalatok nem gondolják újra magyarországi befektetéseiket a magyar demokrácia állapota miatt. A cégeket az üzlet érdekli, nem a politika. Ez addig így marad, amíg a magyar kormány nem lép át egy határt, például nem veszélyezteti az ország EU-tagságát. Ugyanakkor az új befektetéseknél már felmerülhet, nem kényelmetlen-e üzletelni a magyar kabinettel.” Aki azt gondolja, hogy Merkel kancellár majd „leszól” és „beszól” a német nagytőkének, az csak az autoriter gondolatot exportálná. A német társadalmi berendezkedés viszont már csak olyan, amelyben - bár nyilván van sűrű személyes érintkezés is -, a politika és a gazdaság külön leírható pályán mozog. Meglehet a német tőke jól érzi magát Magyarországon, nem kell vesződnie még olyan ügyekkel sem, mint otthon. Ha mérhetetlen  hasznot húz a magyar dolgozókból, az nem csak a tőke lelkén pötty, hanem azokon a demokrácia- és piacellenes viszonyokon is, amelyeket az Orbán-kormány teremtett a nép szabadon manipulált akaratából. Mindazonáltal a befektetők figyelmébe ajánljuk, hogy a tőke gyarapodásának mindeddig a demokráciák nyújtották a legkedvezőbb körülményeket. Hogy a háború utáni békét és a nyugat-európai jóléti államokat nem a tőke és az autoriterek pacsija, hanem a tőke és a társadalom kiegyezése teremtette meg. A demokrácia a tőke ágyasa, nem a kényelmesebbnek tűnő, de kiszámíthatatlan, bizonytalan tekintélyuralmi rendszer. Azt pedig tudjuk, hogy a pénz a bizonytalanságot utálja a legjobban. Talán még a pénz szagánál is jobban.
2018.09.22 09:00
Frissítve: 2018.09.22 09:04