Nem akarják látni a szegregációt

Publikálás dátuma
2017.12.21 21:00

Fotó: /
Nagy szükség lenne az iskolai elkülönítés országos feltérképezésére, a kormány mégis vonakodik átfogó felmérést indítani.

Leszavazta az Országgyűlés Fidesz-KDNP-s többségű Kulturális Bizottsága Ikotity István és Szél Bernadett LMP-s képviselők indítványát, amelyben egy, a magyarországi iskolai szegregációt feltérképező vizsgálat megindítására tettek javaslatot. A képviselők azt szerették volna elérni, hogy az Országgyűlés kérje fel a kormányt, 2019. január 1-ig végezze el a hazai iskolarendszerben érvényesülő szegregáció társadalomtudományi felmérését, valamint az eredményekből kiindulva dolgozza ki, és széles körű társadalmi egyeztetés után fogadja el az iskolai szegregáció visszaszorítását célzó aktualizált cselekvési programot.

"Ilyen, olyan, amolyan"

Ikotity és Szél szerint erre azért lenne szükség, mert a feltételezhetően származási alapú szegregációra (ami leginkább a roma és nem roma diákok elkülönített oktatásában jelenik meg) vonatkozóan a köznevelés-statisztika nem tartalmaz adatokat. "Így az elkülönítés mértékére vonatkozó információk kizárólag korábbi társadalomtudományi felmérések alapján állnak rendelkezésünkre. Mivel a kormány – legalábbis szavakban – nagyon fontosnak tartja a szegregáció felszámolását, kulcsfontosságú, hogy ehhez egyáltalán a magyar iskolarendszerben érvényesülő szegregációval, az aktuális helyzetképpel tisztában legyünk" - írták.

- Ezzel a határozati javaslatunkkal lényegében egy 2015-ös, hasonló kezdeményezésünknek próbáltunk újból érvényt szerezni - közölte megkeresésünkre az LMP szóvivője. Kanász-Nagy Máté szerint már akkor is teljesen átlátszó kifogásokkal utasították el a javaslatot, az egyik legfőbb ellenérv az volt, hogy a szegregáció pontos meghatározása nem tisztázott. Ezt az álláspontot egyébként a fideszes Pósán László képviselte a leghatározottabban. Az ülés jegyzőkönyve szerint Pósán azt kifogásolta, hogy a szegregáció szót az elmúlt években "nem egy esetben politikai indíttatásból is, hol ilyen, hol olyan, hol amolyan értelmezésben" használták, és amíg nincs "egyféleképpen értelmezett jelentéstartalma a szónak", addig egy ilyen felmérés nyomán "nagyon furcsa eredményekre juthatunk".

Pósán László fejében Szabó Szabolcs független képviselő igyekezett rendet tenni. "Amennyire én a szociológiai szakirodalmat ismerem társadalomkutatóként, ott ez nem kérdés. Tehát ez egy viszonylag tisztázott fogalom, és társadalomtudományi, szociológiai módszerek léteznek arra, hogy származási alapú szegregációt, akár számszerűen is tudjunk bizonyítani. Tehát ez módszertani értelemben nem lehetetlen, sőt kidolgozott módszertan van rá" - mondta. Ikotity István pedig azt hangsúlyozta: attól függetlenül, hogy a kormány megrendelésére készülne egy felmérés, az abban használt módszertant és terminológiát nem a képviselőknek kell meghatározni. "Az már az adott tudományterületnek a feladata" - szögezte le.

Korábban kutatták

A politikusokkal ellentétben a tudomány képviselői nagyon is tudják, hogyan fogjanak neki egy-egy kutatásnak. Ezt bizonyítják az elmúlt évek vizsgálati eredményei, amelyek rávilágítanak a hazai iskolai szegregáció helyzetére is. Legutóbb például a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) publikált egy több mint 300 oldalas tanulmányt "A közoktatás indikátorrendszere 2015" címmel. Ebben egy szegregációs index segítségével mérték fel a többségi és a kisebbségi tanulók közötti kapcsolatok, érintkezések kialakulásának valószínűségét (az adatok 2010-2013 közötti időszakra vonatkoznak). Minél magasabb indexérték jött ki, az annál nagyobb iskolai elkülönülést jelent. Arra jutottak: a vizsgált időszakban 27,2-ről 32,9-re nőtt országos szinten a szegregációs index, vagyis nőtt az elkülönítés a magyar közoktatási rendszerben.

Legalább ennyire figyelemre méltó az a kutatás is, amit az MTA és a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) kutatói publikáltak 2013-ban. A Roma Educational Fund és az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok támogatásával létrejött projektben száz magyar város adatain vizsgálták a roma és nem roma tanulók iskolai elkülönülésének okait. Eredményeik szerint az iskolai szegregáció összefüggésben áll a tanulói mobilitással (magasabb társadalmi státusú tanulók közül sokan járnak lakóhelyüktől távolabbi iskolákba), a település roma lakosságának arányával és a helyi oktatáspolitikákkal. Ezzel kapcsolatban azt írták, egyes városok esetében erősebb, másokban gyengébb ez a hatás, ám az országos helyzetre leginkább az jellemző, hogy a helyi oktatáspolitika erősíti az iskolák közötti szegregáció mértékét.

Az Oktatási Hivatal hallgat

Megkérdeztük az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi), milyen adatok állnak rendelkezésükre az iskolai szegregációval kapcsolatban, illetve támogatnák-e egy átfogó, országos felmérés megindítását. Válaszukban annyit közöltek, hogy a "szegregáció megelőzése, megakadályozása érdekében a "Lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása" című felhívás rögzíti a deszegregációt szolgáló intézkedések megvalósítását. A felhívás 2016 októberében jelent meg, a megvalósítás 2017-ben kezdődött. A megvalósításhoz kapcsolódóan szegregációs index alapú felmérés készült az Európai Bizottság által kiadott iránymutatásnak megfelelően".

Az említett "index alapú felmérés" eredményeiről azonban nem árultak el részleteket. Magában a pályázati felhívásban korábbi kutatási eredményei szerepelnek. Úgy tudjuk, a projekt megvalósításáról az Oktatási Hivatal (OH) és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) gondoskodik. Szerettünk volna részleteket megtudni (például, hogy milyen szakértők vesznek részt a munkában), ám sem az OH-tól, sem az OFI-tól nem kaptunk válaszokat többszöri megkeresésünkre sem.

Annyi biztosnak tűnik, hogy a a Magyar Tudományos Akadémia segítségét nem kérték, legalábbis Varga Júlia, az MTA Közoktatási Elnöki Bizottságának tagja (és a 2015-ös MTA kiadvány szerkesztője) nem tud arról, hogy részükről bárki is részt venne a munkában. Varga lapunknak azt is elmondta, az MTA már dolgozik a következő, a közoktatás indikátorrendszerével foglalkozó kiadványon, amit várhatóan 2018 elején publikálnak majd.

Brüsszel is figyelmeztet
Az Európai Bizottság (EB) országjelentésében is gyakran foglalkozik a szegregációval. Az idei, novemberben megjelent jelentés szerint annak ellenére, hogy 2013-ban a magyar állam az összes állami iskola kezelését átvette az önkormányzatoktól azzal a céllal, hogy csökkentse az egyenlőtlenségeket, a legtöbb roma gyermek még mindig olyan iskolába jár, ahol az összes vagy a legtöbb gyermek roma származású. A romák körében a korai iskolaelhagyás több mint hatszor olyan magas (59,9 százalék), mint a nem romák esetében (8,9 százalék). Az EB 2016 májusában kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a roma gyermekekkel szemben a magyar oktatásban alkalmazott hátrányos megkülönböztetést illetően a faji- vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmódról szóló irányelv megsértése miatt.

 "A politika feladata, hogy a legjobb megoldást keresse"

Az iskolai szegregációról azért kell beszélni, mert köztudott, hogy a társadalmi hátrányokat felnagyítva termeli újra az oktatási rendszer - fogalmazott lapunknak Teller Nóra szociológus, a Városkutatás Kft. (Metropolitan Research Institute) munkatársa.

- Valóban szükség lenne egy, a kormány által indított, az egész országot lefedő kutatásra?

- Mindegy, hogy ki indítja, de nagyon időszerű lenne, hogy valós képe legyen a döntéshozóknak a mai helyzetről, hiszen csak úgy lehet felelősen beavatkozni a minden fenntartóra érvényes beiskolázási szabályozásokba és oktatásszervezési rendszerekbe, ha tudjuk, hol történik a szisztematikus elkülönítés, és hol vannak olyan társadalmi-térségi folyamatok, ahol ezen felül más beavatkozások is szükségesek ahhoz, hogy mindenki a képességeit és készségeit legjobban fejlesztő iskolába és csoportokba tudjon kerülni, függetlenül attól, hogy hova született.

- Hogyan nézne ki egy ilyen kutatás?

- Az iskolai szegregáció kutatásának vannak hazai előzményei, mind a gyermekek és családjaik, mind a települések szintjén. Az Oktatási Hivatal adatai alapján akár évente frissített adatokat "szállító" kutatás is megoldható lenne, csak a döntéshozói szándék kellene hozzá.

- Igaz egyes politikusok állítása, hogy a szegregáció fogalma nem tisztázott, s emiatt torz eredmények születhetnek?

- A képviselők feladata és társadalmi felelőssége, hogy a lehető legjobb megoldást megkeressék, nem az, hogy egy társadalmi tényről - esetleg korlátos ismereteik keretein belül - be akarják bizonyítani, hogy az nincs is. Adatok vannak róla, hogy mind az egyéni, mind az intézményi teljesítmény igenis összefüggésben áll azzal, hogy milyen társadalmi összetételű csoportban tanulhat ma egy gyermek Magyarországon.

- Ön hogyan definiálná a szegregációt?

- Akkor áll fenn a szegregáció, amikor a hátrányos helyzetű ("hh-s") gyermekek felülreprezentáltak egy-egy oktatási intézményben vagy osztályban (tanulócsoportban), vagyis az oktatási rendszer/intézmény elkülöníti egymástól a szegény és rossz helyzetben élő gyermekeket a jobb sorsú kortársaiktól. Amennyiben az egész település maga egy szegregátum, akkor az ott élő össze iskoláskorú létszámhoz mért "hh" arányt szoktuk vizsgálni.

2017.12.21 21:00

A szecessziós paraván egy másik magyar utat rejt

Publikálás dátuma
2018.09.22 15:00

Fotó: Népszava/ Vajda József
Négy év zárva tartás után megnyílt az Iparművészeti Múzeum filiáléja, a Ráth György-villa. Az Iparművészeti esetében ez viharos tempónak számít.
Egyik szemünk sír, a másik nevet – lehet az első benyomása a Ráth György Múzeum látogatójának, amely szeptember közepén A mi szecessziónk című kiállítással nyitotta meg újra a kapuit. A kétszintes villába belépőnek valóban lehet egy kicsit olyan érzése, mintha látogatóba érkezett volna Ráth György otthonába, bár ebből a szemszögből az kicsit furcsa, hogy az Iparművészeti Múzeum első igazgatójának két ebédlője is volt, hálója, fürdőszobája egy sem. Persze a múzeum nem egy teljes otthon rekonstrukciója – nem is csupán Ráth György hagyatékát mutatja be, aki a könyvtárát a tudományos akadémia hagyta, festményeit a Szépművészetire. A Ráth-villa a francia, az osztrák, a brit és a magyar szecessziót hatszáz műtárggyal, bútorokkal, festményekkel, textilekkel, kerámiákkal hozza élő környezetbe, amelyekkel az Artista stúdió időszaki kiállítása igyekszik párbeszédbe keveredni. A Vörös ruhás nő – Rippl-Rónai József falikárpitja, amelyet felesége, Lazarin Baudrillon szőtt meg – ebben fényben igazán eleven, ahogy más tárgyak is, amelyek az Iparművészeti lelakott kiállítótereiben már nem igazán hívogattak – 2007 óta a múzeum látogatószáma állandóan 100 ezer alatt maradt.
„A magyar út: nem magyaros, nem magyarkodó, egyszerűen magyar” – olvashatjuk a Kós Károly nevével fémjelzett Fiatalok Köre bemutatószobájánál –, a kiállításon találkozhatunk egy Kós által tervezett paravánnal is. A paraván persze nem mindent takar el. A villából kilépve egy másfajta magyar út fogad: a kert fűje részben letaposott, a homlokzat párkányzatának díszei sérültek. Igazán kár, hogy egy mintegy 300 millió forintos felújításba ilyen részletekre már nem futotta: a gyűjtemény mutatós, a kurátorok szakértelme megkérdőjelezhetetlen. Ám amennyiben a szecesszión nem csak stílusirányzatként, hanem a kivonulás szinonimájaként is olvassuk: a cím telitalálat. Az Iparművészeti legalább három-öt évre a Városligeti fasorban található villában húzza meg magát.
Az Iparművészeti Múzeumot 1872-ben alapították, a londoni South Kensington Museum (ma Victoria és Albert Múzeum) és a bécsi MAK nyomában harmadikként. Az alapítókat az a felismerés vezérelte, hogy az iparosodás nyomában megjelenő tömegtermékek minőségben és esztétikumban is elmaradnak a kézműipar remekeitől: a magyar múzeum nemcsak korai alapításában, gyűjteményében is jelentős, bár a kollekcióját az elmúlt negyven-ötven évben – „természetesen” pénzügyi okokból − nem tudta úgy gyarapítani, ahogy az kívánatos lett volna. A Lechner Ödön és Pártos Gyula által megálmodott Üllői úti palotája 1893 és 1896 között épült meg, 1945 és 1956 után az utolsó jelentősebb rekonstrukción 1984-ben esett át. A millecentenárium évében az Iparművészetinek nem jutott a múzeumrekonstrukciós programra szánt pénzekből, ám mégis megújulhatott a kupolaterme, felújították a kupola acélszerkezetét, új üvegtetőt kapott a központi csarnoka. 2003-ban jutott a pince szigetelésére is, amely 1976, a hármas metró megépítése óta – a talajvíz folyásának megváltozásával − rendszeresen beázott. 2000-ben, 2006-ban is napirenden volt az épület felújítása. 2011-ben kormányzati gyorssegély kellett hozzá, hogy a kupoladíszét – a lanternát – eltávolítsák, mielőtt valaki fejére esne. Az is csak a szerencsén – és az azóta is látható állványzaton múlt −, hogy a hulló tetőcserepek nem okoztak nagyobb balesetet. 2012 júniusában a mintaadó Victoria és Albert Múzeum kiállítása nyílt meg az Iparművészetiben, a verniszázson Balog Zoltán, az akkori emberi erőforrás miniszter magabiztosan jelentette ki: „a megújuló Iparművészeti Múzeum Magyarország kincseskamrája lesz, amelyet évente százezrek fognak felkeresni.” A szerényebbre szabott álom – a Victoria és Albert Múzeum ingyenes kiállításait évente 3-4 millióan keresik fel – mégis megvalósíthatónak tűnt: egy hónappal később lezárult a múzeum megújítására kiírt tervpályázat, és az intézmény akkori főigazgatója, Takács Imre joggal hihette: 2013 tavaszán elkezdődhet a rekonstrukció, ami talán három évvel később be is fejeződhet. Tévedett.
A kormány ugyanis nem a megújulást, hanem Magyarország kincseskamráját tartotta prioritásnak az Iparművészeti esetében, legalábbis abban az értelemben, hogy a múzeum gyűjteményéből az Esterházy kincsek iparművészeti tárgyait 2014-ben Fertődre irányította – állítólag a miniszterelnök, Orbán Viktor külön kérésére −, a rekonstrukcióra pedig nem ítélt meg egy vasat sem. Takács tiltakozásul lemondott, ám utódja, Cselovszki Zoltán is idézhette volna nyugodtan a döntéshozók lassúsága kapcsán Petőfi Pató Pálját: »Roskadófélben van a ház, /Hámlik le a vakolat…„Ej, ráérünk arra még!”« 2016 júliusában született meg az első kormányhatározat az Iparművészeti nagyrekonstrukciójáról, akkor a befejezés dátuma 2019. március 31-e volt. A múzeum bezárása előtt egy hónappal, 2017 augusztusában a határidőt 2021. július 30-ra tolták ki, a felújítást 1,4 milliárd forintért újraterveztették. Jelen állás szerint a műemléki rekonstrukció mellett az épülethez mélygarázs és egy új szárny is készül 25 milliárd forintból, a 3 ezer négyzetméteres kiállítótér 10 ezer négyzetméteresre bővül. Jelenleg még csak a műtárgyak elszállítása zajlik. Meglehet, 2023-at fogunk írni, mire megláthatjuk, a tervekből mi valósult meg.

A szállító

Ötmillió forintra büntette az Iparművészeti Múzeumot a Közbeszerzési Döntőbíróság, amiért egy közbeszerzési pályázatot olyan szinten szabtak az azt megnyerő cégre, hogy még az irodai ajtók színét és anyagát is meghatározták benne − írta még márciusban a Magyar Nemzet. Az ismételten kiírt, 1,4 milliárd forintos tendert végül ugyanaz a cég, a Museum Complex nyerte el. A műtárgyszállító céget 2010-ben a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága alapította azzal a szándékkal, hogy a műtárgyszállító cégek árait lenyomja. Ügyvezetőnek a múzeum alkalmazottját, Polgár Tibort tették meg. A cég 2012-ben került a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz, 2014-ben privatizálták: az ügyvezető egymillió forintért vásárolhatta meg. A jelek szerint a Museum Complex szerencséjét a szent őrült, Csontváry Kosztka Tivadar hozta meg: 2010-ben alig féléves cégként szállíthatta az isztambuli Pera múzeum nagy Csontváry-kiállítására a festő képeit, míg 2015-ben az egykori Honvéd Főparancsnokság épülete és a pécsi Csontváry Múzeum között ingáztak a szállítói hasonló célból. A Kánaánt a Liget projekt jelentheti. Mint az azóta megszüntetett napilap is írta: a Néprajzi Múzeum, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, az újonnan létesülő egyéb intézmények és raktárak között több százezer műtárgy fog útra kelni. A Liget projekt gazdája, a Városliget Zrt. az elmúlt három évben hat alkalommal bízta meg a társaságot szállítási munkákkal, a teljes Liget projektre 850 milliós keretszerződést kötöttek. 

Kimazsolázták

 Mintegy négyezer műtárgyra tehető gyűjteményével Európa egyik legnagyobb bútorkollekciója található az Iparművészeti Múzeum másik filiáléjában, a Nagytétényi Kastélymúzeumban. Az egyik legértékesebb magyarországi barokk épületet – a Száraz-Rudnyánszky család egykori kastélyát – 1990-ben zárták be, miután életveszélyessé vált, és csak tíz évvel később nyitották meg újra. A több mint 300 millió forintos rekonstrukció akkor csak részben érintette a kastély egyik szárnyát, amelyben 2005-ig egy gyermekintézmény működött. 2014-ben Nagytétényből is kerültek a keszthelyi kastélymúzeumba Festetics-bútorok, míg az Esterházy-gyűjtemény bútorait 2016-ban szállították el Fertődre. A múzeum utóbbi tárlatai – Erzsébet királyné babái, hintaló-kiállítás – azt a látszatot keltették, mintha részben játékmúzeumi profilra hangolnák át az intézményt. A Nagytétényi Kastélymúzeum január közepe óta tart zárva, igaz, nyáron napközis tábornak adott helyet. Az újranyitás időpontja nem ismeretes. Az Iparművészeti idei közbeszerzési tervéből az olvasható ki: egy 48,7 millió forintos kiállítás fog itt megnyílni, ebből az összegből 22 milliót a világítástechnika tervezésére és kivitelezésére szánnak.

2018.09.22 15:00
Frissítve: 2018.09.22 18:53

A mostani nyugdíjrendszer megy a kukába

Publikálás dátuma
2018.09.21 11:00
Még a kormányközeli Századvég Alapítvány kutatása szerint is anyagi gondokkal küzd a nyugdíjasok 61 százaléka
Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
A gyermekvállalás legyen a nyugdíj megállapításának alapja, tovább kell növelni a korhatárt - mondják a szakértők, a kormány még csak az öngondoskodást erőlteti.
A magas fizetésük után sok százezres nyugdíjat felmarkoló friss nyugdíjasok kivételével vélhetően nincs olyan idős ember vagy szakember, aki szerint minden rendben van a magyar nyugdíjrendszerrel. Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy mikor és merre kellene lépni a kormánynak, miközben a kabinet tagjai hátradőlve figyelik a nyugdíjakról szóló diskurzust. Az egyik legismertebb hazai nyugdíjszakértő, Simonovits András például nemrég mielőbbi változtatásokat sürgetett egy internetes tanulmányában, mások szerint ma még nem ég a ház. A Népszavának nyilatkozó Farkas András a magát "nyugdíjgurunak" nevező szakértő például úgy fogalmazott: Magyarország már 2012-től bevezette azokat a reformokat, amelyekről az oroszok, lengyelek, csehek az utóbbi hónapokban vitáznak. Azzal, hogy az 1957-ben születetteknél már 65 év a korhatár, egy szintre kerültünk a reformokban elől járó országokkal, legközelebb pedig az idős korosztály létszáma és a várható élettartam növekedése miatt 2030 után lesz újabb lépéskényszer. A „nyugdíjgurunak” is nevezett szakember szerint akkor biztosan tovább kell emelni nálunk is a korhatárt, ahogy a németek, horvátok és több skandináv állam is már 67 évre tolta ki az aktív korszak végét. - Nem tartható, hogy életünk első és utolsó 25-30 évét ellátottként éljük – érvelt a szakértő, utalva arra, hogy a fiatalok egyre később kezdenek dolgozni. A Magyar Nemzeti Bank 2016-ban közölt tanulmánya is azt jelezte előre, hogy nagyjából húsz évig lesz stabil a mostani nyugdíjrendszer, akkor biztosan tovább kell alakítani. Az addig hátralévő évek pénzügyi biztonságát egy népszerűtlen lépéssel teremtette meg az Orbán-kormány. Amikor ugyanis a 3 ezer milliárd forintos addigi befizetések lenyúlásával egy tollvonással megszüntette a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszert, egyben visszaterelt az állami kasszába évi 350-400 milliárd forintnyi nyugdíjjárulékot. Azóta azonban nehezen követhető a hatalom szándéka. Varga Mihály pénzügyminiszter épp a héten erősítette meg, hogy jövő júliustól újabb 2 százalékkal kurtítják meg a jelenleg 19,5 százalékos szociális hozzájárulási adót, aminek nagyobbik része a nyugdíjak fedezetét biztosítja. Hogy mekkora ez a szelet, az kiszámíthatatlanul változó, 2013-ban még az is előfordult, hogy az adó teljes összege a nyugdíjkasszába került. Máskor azonban egészségbiztosításra vagy a foglalkoztatási alapba vándorolt a bevétel 20 százaléka. Most éppen a 10 százalék fölötti béremelések miatt magas a dolgozók befizetett járuléka, nincs gond, de a szociális hozzájárulás csökkentése ezzel együtt veszélyes játék. Farkas András arra emlékeztetett, hogy az adó egy százaléknyi csökkentése 50-70 milliárd forintos bevételkiesést jelent, amit hosszú távon nem tud kezelni a költségvetés. Valamennyi nyugdíj-közgazdász szerint biztos, hogy előbb-utóbb megint meg kell emelni a befizetéseket, hogy tartani lehessen az idősek ellátásának mostani szintjét.

Jobb, ha spórolunk

Összesen majdnem 450 millió forintért nemrég készült el a kormány megrendelésére a Századvég Alapítvány idei időskutatását összegző tanulmány. A felmérés készítői szerint is anyagi gondokkal küzd a nyugdíjasok 61 százaléka. Sőt, még azt is elismerik, hogy miközben az OECD tagállamaiban az utóbbi tíz évben az időskori ellátásokra fordított összeg átlagosan 4,6 százalékos ütemben nőtt, Magyarország csak 0,3 százalékkal költ többet erre a célra, mint 2008-ban. Ezzel az utolsók vagyunk a sorban. Ugyanakkor a tanulmányban nincsenek megoldási javaslatok a kormány számára, annál több a nyugdíjba készülőknek. A 74 oldalas anyagból 18 taglalja az öngondoskodás mostani alacsony szintjét és a ki nem használt megtakarítási lehetőségek sorát, amivel állítólag a következő generációk már sokkal többször akarnak majd élni, mint a mostani nyugdíjasaink.  

Az egyik legtöbbet vitatott kérdés a korhatár előtti nyugdíjba vonulás teljes megszüntetését ellensúlyozni hivatott Nők40 kedvezménye, amiből politikai megfontolásból a szakértők szerint a Fidesz biztosan nem lép vissza. Ahogy az is száz százalék, hogy a szakszervezeti és ellenzéki próbálkozások ellenére a férfiak ezzel a lehetőséggel nem számolhatnak. - Ha bevezetnék a Férfi40-et, semmi értelme nem lenne tovább a nyugdíjkorhatárnak, mindenki elmenne a kedvezménnyel – hangzik az érvelés.   Abban is többnyire egységes a nyugdíjkérdésekkel foglalkozó szakemberek álláspontja, hogy oldani kell a merev korhatárt, csak a megoldásról nincs egységes álláspont. Az automatizálás terjedése miatt épp a kritikus 2030-35 táján el kell felejteni a mostani járulékbefizetésre alapozott nyugdíjkasszát és valami más finanszírozási szisztémára kell áttérni. – Az egész felosztó-kirovó rendszer megy a kukába – hangzott Farkas András jóslata, hozzátéve, hogy jöhet az alapnyugdíj vagy a fogyasztási adón keresztül számított nyugdíjbefizetések rendszere. Sokan sírják vissza az évenkénti emeléseknél az infláció mellett a béremeléseket is követő svájci indexálást, de a szakemberek szerint nem elég erős a nyomás a kormányon, hogy elővegye a drága módszert. Ha erős nyomás nincs is, kísérlet legalább van rá, hogy az érintettek, az idős emberek véleménye a nyugdíjrendszer hibáiról eljusson a közvéleményhez és a kormányhoz is. A Nyugdíjas Parlament Egyesület vezetője épp a Népszavában mutatta be a tervet, hogy októberben megyei, majd novemberben országos parlamentet tartanak, ahol próbálják meghatározni a következő magyar nyugdíjreform nekik elfogadható irányait és kereteit. Az esélyekről Karácsony Mihály egy szomorkás fintor kíséretében azt mondta: Novák Katalin családügyi államtitkár ugyan a közelmúltban fogadta egy rövid beszélgetésre, de azóta a nyugdíjasok kéréseit összegző levelekre sem válaszol.

Automatikusan emelkedjen a korhatár

Új szemléletmódot vezetne be a nyugdíjakkal kapcsolatban Gál Róbert Iván. A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének főmunkatársa szerint át kellene térni a gyermekvállalás alapján történő nyugdíj-megállapításra és a fokozatos nyugdíjba vonulásra. Körülöttünk több országban zajlik nyugdíjreform és sokak szerint nálunk is esedékes lenne a rendszer újragondolása. Merre kellene mozdulnunk? Kétféle nyugdíjrendszer van. A tőkefedezeti rendszerben a dolgozók félreteszik jövedelmük egy részét saját idős korukra, van tehát egy fizikai tőke a kifizetések mögött. Nálunk felosztó-kirovó rendszer működik, ami mögött nincs ilyen felhalmozás, az aktív korúak járulékaiból fizetik a mindenkori nyugdíjakat, tehát itt az emberi tőke beruházások alakítják ki a fedezetet. A baj ott van, hogy nem az illető nyugdíjas által létrehozott emberi tőke, azaz az általa felnevelt gyermekek járulékfizető képessége a nyugdíjmegállapítás alapja, hanem azok a befizetések, járulékok, amivel az előtte járó generáció nyugdíjához hozzájárul. Ezzel szemben azt kellene alapul venni, hogy valaki mennyit tett a saját nyugdíjához szükséges emberi fedezet előállításáért, vagyis hány gyereket vállalt és mennyit költött az iskoláztatásukra. Mi lenne így a gyermektelenekkel? Nem jelentene nekik hátrányt, mert ők azokból az erőforrásokból, amiket nem fordítanak gyermeknevelésre, kiegészítő számlán tőkét halmoznak fel vagy tovább dolgoznak. Kiegyenlítené viszont a mai rendszerben meglévő súlyos aránytalanságokat, amelyek az alacsony iskolázottságú családokból származókat és a gyermekvállalókat sújtják. Ebben a nyugdíj-megállapítási módszerben is számolnunk kellene a nyugdíjkorhatár további emelésével? Igen. A nyugdíjemelés az infláció követésével már ma is automatikus, de célszerű volna a korhatár-emelést is automatizálni, azaz a várható élettartam növekedéséhez kötni – ahogy az az elmúlt években egy sor európai országban történt. Szükséges lenne az éves nyugdíjemelések szisztémájának átalakítása is? Az aktív kori hozzájárulások és a várható élettartam alapján megadható a nyugdíjasra váró életpálya-nyugdíjtömeg. Ezt ki lehet osztani úgy is, hogy magas a kezdőnyugdíj, de utána az éves emelések kisebb mértékűek, vagy úgy is, hogy alacsonyabb a kezdőnyugdíj, de a későbbiek során inkább lépést tart a bérekkel. Az előbbi a kevésbé iskolázottaknak, illetve a férfiaknak kedvez, utóbbi az iskolázottabbaknak és nőknek. A lényeg, hogy az indexálásról nincs értelme a kezdőnyugdíjat megállapító szabályok nélkül beszélni. Maradhat a Nők40 kedvezménye? Azok az intézkedések, amelyek az effektív nyugdíjkorhatárt csökkentik, vagy legalábbis lassítják a növekedését, általában hátrányosak a nyugdíjasokra nézve. A mai indexálási szabály árkövető, de nem követi a reálbérek emelkedését. Ha valakinek ma megállapítják a nyugdíját, akkor minél tovább él, életszínvonala annál inkább eltávolodik az aktív korúak életszínvonalától. A rossz egészségi állapotban lévőket leszámítva tehát mindenkinek az az elemi érdeke, hogy minél tovább maradhasson a munkaerőpiacon, nem pedig az, hogy minél előbb kikerülhessen onnan.  Miért nem akar tárgyalni a kormány a rugalmasabb nyugdíjba vonulásról? Rugalmas nyugdíjba vonuláson sajnos mindig a többféle korhatár alkalmazását értjük. Szerintem sokkal inkább a fokozatos nyugdíjba vonulásban kéne gondolkoznunk, azaz a munka és a nyugdíj összekombinálásában. Olyanfajta rendszerre gondolok, ahol valaki már nem teljes időben dolgozik, miközben már megkapja ellátásának egy részét.

2018.09.21 11:00
Frissítve: 2018.09.22 18:55