születés;kormányváltás;demokrata mozgalom;

2018-01-02 13:37:00

Kormányváltás - Új, erős demokrata mozgalom születik

Megalakult a Válasszunk! 2018 (V18) csoport, amelyben mások mellett ott van Balázs Péter volt külügyminiszter, valamint több jobboldali közszereplő, így például Bod Péter Ákos és Mellár Tamás is. Azt vallják: ha Orbán Viktor „illiberális”, uram-bátyám kapcsolatokra épülő rendszere tovább folytatódik, akkor Magyarország gazdasági-társadalmi lecsúszása tartóssá válhat. Információink szerint az aláírók pártokat, vagy listákat nem fognak támogatni, a 168 Óra úgy tudja néhányuk kész arra, hogy szerepet vállaljon Karácsony Gergely árnyékkormányában.

– Különféle szakmai területeken gyűjtöttünk kormányzati tapasztalatot, öt különböző kormányban szolgáltuk a rendszerváltás nemzeti céljait: a függetlenség megteremtését és védelmét, a szabadság és a jogállam fejlesztését, a fejlett Nyugathoz történő felzárkózást – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott felhívásában 11 egykori kormánytag, tanácsadó. Az aláírók között van Balázs Péter volt külügyminiszter, valamint több jobboldali közszereplő, így például Bod Péter Ákos és Mellár Tamás is.

A 11 aláíró, bár elképzeléseik a rendszerváltás módját és beteljesítését illetően sok tekintetben eltértek, most azt tapasztalja, „hogy a fenyegető veszélyeket felismerve honfitársaink ma sokkal inkább igénylik az ellenzéki együttműködést, mint amire a politikai pártok hajlandók”. A 168 Órának jelentette be Balázs Péter, volt külügyminiszter, hogy ezért megalakították a Válasszunk! 2018 (V18) csoportot, és felhívással fordulnak „minden jóérzésű magyar választópolgárhoz, valamint a demokratikus politika aktív szereplőihez.” Szerintük ugyanis ha Orbán Viktor „illiberális”, uram-bátyám kapcsolatokra épülő rendszere tovább folytatódik, akkor Magyarország gazdasági-társadalmi lecsúszása tartóssá válhat.

– Hisszük, hogy a Fidesz túlzott hatalmát a 2018-as országgyűlési választáson meg lehet törni, ha mindenki megmozdul és él választói jogával. Mind többen látják be, hogy a választási körzetekben egyetlen, erős és népszerű ellenzéki jelölt mögé érdemes felsorakozni. Olyan mögé, aki eséllyel mérkőzik meg a Fidesz jelöltjével, és hitelesen képviseli Magyarország újjászületésének fő célkitűzéseit. A demokratikus oldalnak országosan is egyetlen miniszterelnök-jelöltet célszerű támogatnia Orbán Viktor kihívójaként – írják, hozzátéve: vállalják a nemzeti minimum programok készítését a pártok választási együttműködésének támogatására. Az aláírók mindenkit arra kérnek, hogy a 2018-as országgyűlési választáson éljenek a választójogukkal és szavazatukkal adjanak esélyt egy európai Magyarországhoz méltó parlamenti demokráciának, a nemzet újjászületésének. – Még van választási lehetőség – hangsúlyozták.

A nemzeti megújulás kezdő lépéseiként nyolc pontot javasolnak a Válasszunk! 2018 tagjai.
  1. Állítsuk meg Magyarország kettészakadását, adjunk valódi esélyt a szegénységben élőknek társadalmi és anyagi helyzetük javításához, a középosztálynak a felemelkedéshez! Teremtsük meg a társadalmi integráció feltételeit! Létbiztonságot mindenkinek!
  2. Hozzuk létre a mindenki számára hozzáférhető és európai színvonalon működő egészségügyi ellátást! Állítsuk helyre az orvosok, az ápolók és általában az egészségügyben dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülését! Fejlesszük az alapellátást, a szűrő és megelőző programokat! Elérhető egészségügyi szolgáltatást mindenkinek!
  3. Szülessen újjá a nemzetközileg versenyképes magyar oktatás! Állítsuk vissza a 18 éves korig tartó tankötelezettséget és a tanintézetek önállóságát! Támogassuk a fiatal nemzedék szellemi és testi fejlődését, emeljük minden szinten az oktatók megbecsülését és bérét! Neveljünk önálló és alkotó embereket a tudásalapú magyar társadalom számára!
  4. Teremtsünk tisztességes piacgazdasági viszonyokat! A magyar állam az európai normák szerint gondoskodjék a gazdaság szabályozásáról és a társadalmi javakat újraosztásáról! A magyar vállalkozások kapjanak igazi esélyt arra, hogy nemzetközi szinten is versenyképesek legyenek!
  5. Módosítsuk az „illiberális” Alaptörvényt, állítsuk vissza a szociális jogállam társadalmi-politikai formáit és szervezeteit! Kezdjünk újra valódi társadalmi párbeszédet közös ügyeinkről!
  6. Aknázzuk ki a magyar nemzet számára az Európai Unió gazdasági, társadalmi és kulturális lehetőségeit, érvényesítsük az értékeit! Legyen Magyarország ismét az EU élcsapatában!
  7. A NATO-szövetségesekkel együttműködve védjük meg Magyarország biztonságát, korszerűsítsük a honvédelmet és az energiaellátást! Erősítsük Európában a hatékony határellenőrzést és küzdjünk a nemzetközi terrorizmus ellen!
  8. Építsük a nemzet egységét, segítsük a határainkon túl élő és dolgozó magyarokat, ne érhesse őket hátrány se itthon, se máshol! Állítsuk helyre Magyarország megbecsülését a világban!