Bulinegyed - Megvan a népszavazás időpontja

Publikálás dátuma
2018.01.02 15:39
Lakók tiltakoznak - Népszava-fotó: Tóth Gergő
Fotó: /
Február 18-án lesz a népszavazás az erzsébetvárosi bulinegyed ügyében. A tét az, hogy éjfél és reggel hat között nyitva lehessenek-e a szórakozóhelyek.

A VII. Kerületi Választási Bizottság február 18-ra írta ki a bulinegyed nyitva tartásáról szóló helyi népszavazást.

Az erzsébetvárosi képviselő-testület október elején döntött a jobbikos Stummer János javaslatára, hogy helyi népszavazást kezdeményez az Erzsébet körút, a Király utca, a Károly körút és a Rákóczi út által határolt területen működő vendéglátóipari egységek éjszakai nyitva tartása ügyében.

Ha a többség úgy dönt, akkor zárva kell tartani a helyeknek éjfél és reggel hat között.

A lakók nyár óta többször is demonstráltak a Belső-Erzsébetvárosban tapasztalt éjszakai zaj és a tarthatatlan közállapotok ellen. A tüntetők a Vattamány Zsolt polgármesternek címzett nyílt levélben úgy fogalmaztak: úgy élnek ezrek a „bulinegyedből”, hogy azzal tönkreteszik az itt élők nyugalmát és a világörökség részét képező belvárost.

Másodszor augusztus végén vonultak utcára a Belső-Erzsébetvárosban élő tiltakozók a kerületrészt elözönlő, "hétvégenként 150-200 ezer buliturista és az önkormányzat nemtörődömsége" miatt. Mint mondták, az a céljuk, hogy a kerület újra egy olyan hely legyen, „ahová a turisták a kulturális látnivalók miatt jönnek és nem azért, hogy itt rommá igyák magukat”. A demonstrálók petíciójukban azt követelték, hogy a szórakozóhelyek csak éjfélig lehessenek nyitva, gyakrabban ürítsék a kukákat, többet takarítsák a közterületeket és kérték nyilvános vécék felállítását is.

Szerző
2018.01.02 15:39

Itt a bűvös hatos: nézze meg lottószelvényét!

Publikálás dátuma
2019.02.17 16:37
Illusztráció
Fotó: Shutterstock/
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Nyerőszámok: 6 (hat) 15 (tizenöt) 34 (harmindnégy) 35 (harmincöt) 39 (harminckilenc) 44 (negyvennégy) Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt; az 5 találatos szelvényekre 469 315; a 4 találatos szelvényekre 9620; a 3 találatos szelvényekre 1990 forintot fizetnek.
Szerző
2019.02.17 16:37

Meghalt Györgyi Kálmán

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:42

Fotó: Shutterstock/
A volt legfőbb ügyész életének 80. évében hunyt el.
Életének 80. évében vasárnap meghalt Györgyi Kálmán volt legfőbb ügyész – közölte a Legfőbb Ügyészség kommunikációs és sajtóosztálya az MTI-vel. Györgyi Kálmán 1939-ben született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát 1964-ben, utána ott kezdett oktatni. 1979 és 1985 között a kar dékánhelyettese, 1989 és 1990 között a dékánja volt. A rendszerváltástól, 1990-től újraválasztását követően, 2000 tavaszáig töltötte be a legfőbb ügyészi posztot. Később az igazságügyi tárcánál az új büntető törvénykönyv előkészítésének miniszteri biztosává, majd miniszteri főtanácsadóvá nevezték ki. Györgyi Kálmán az Európai Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) felügyelőbizottsági tagja is volt. 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét a Csillaggal, emellett magas állami kitüntetésben részesült Németországban és Ausztriában is. Györgyi Kálmánt az ügyészi szervezet saját halottjának tekinti – áll a Legfőbb Ügyészség közleményében.
Szerző
2019.02.17 15:42