Észak-Korea;Dél-Korea;

2018-01-06 06:33:00

Tényleg tárgyal a két Korea

Eldőlt, hogy két év múltán valóban tárgyalóasztalhoz ülnek Észak- és Dél-Korea magas rangú képviselői. A szöuli országegyesítési minisztérium közlése szerint faxot kaptak Phenjanból, amely szerint az észak-koreai vezetés elfogadja Dél-Koreának a keddi megbeszélésekre vonatkozó ajánlatát. Arról lesz szó, részt vesz-e Észak-Korea a dél-koreai Pjongcsangban februárban esedékes téli olimpián. Szöul azonban azt reméli, hogy egyéb olyan kérdések is szóba kerülhetnek, amelyek révén javulhat a bilaterális viszony.

Kérdéses azonban, sikerül-e bármilyen előrehaladást elérniük. Dél-Korea ugyanis pénteken jelezte, az ország ragaszkodik ahhoz, hogy Phenjan feladja nukleáris programját. Előzőleg pedig Nikky Haley amerikai ENSZ-nagykövet úgy foglalt állást, amennyiben ez a téma nem kerül szóba, úgy teljesen komolytalannak tartják a tárgyalásokat. Észak-Korea azonban nemhogy nem hajlandó lemondani nukleáris elrettentő erejéről, hanem igen sebesen folytatja atomprogramját. Arról egyelőre nem döntöttek, hogy a keddi tárgyalásokra a két fél kiket nevez a küldöttségbe.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető még újévi beszédében tett váratlan javaslatot a tárgyalásokra Dél-Koreával. Egyben azt is elmondta, küldöttséget menesztenének a téli olimpiára. Kim azonban azt is hozzátette, hogy hazája ragaszkodik nukleáris erejéhez, s egyúttal atomfegyvereinek bevetésével fenyegetett. Dél-Korea egy nappal később üdvözölte az észak-koreai ajánlatot, s konkrét időpontot – január 9-et – is meghatározott a tárgyalásokra. A lassú enyhülés jeleként a két ország határán lévő Panmindzsonban helyreállították a közvetlen tárgyalásokra használt forródrótot, amelyet Phenjan még 2016-ban fagyasztott be, amiért Dél-Korea felmondta az együttműködést a keszongi ipari parkban.

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a Twitteren annyit közölt, „jónak” tartja, hogy tárgyal egymással a két állam. Az utóbbi hónapokban jelentősen nőtt a feszültség Washington és Phenjan között, az Egyesült Államok fellépése nyomán szigorította az ENSZ Biztonsági Tanácsa a büntetőintézkedéseket a sztálinista állammal szemben. Trump egyben több ízben is arra sürgette Kínát, gyakoroljon nagyobb nyomást a szomszédos országra. James Mattis amerikai védelmi miniszter azt közölte, a legújabb lépések révén enyhül a konfliktus. Hozzátette azonban, hogy a téli olimpiát követően, márciusban, ismételten megrendezik Dél-Koreával a szokásos közös hadgyakorlatot.