Fogást az elnökön

A Donald Trump uralta Fehér Ház belviszonyairól szóló, cukorkaként elkapkodott sikerkönyv csak egyike – és korántsem a legszínvonalasabbika - azoknak a próbálkozásoknak, amelyek fogást keresnek a 2016 novemberében megválasztott elnökön.

A „gondolkozz pozitív módon” jelszó jegyében működő amerikai iskolarendszerben a kisdiák jószerével csak kétféle értékelést hall: „good job” (jól végzett munka) vagy „nice try” (szép próbálkozás). Michael Wolff könyve ez utóbbi.

A szerző - saját állítása szerint - mintegy kétszáz személyt faggatott ki, köztük fontos és kevésbé fontos fehér házi tisztségviselőket, alkalmazottakat. Ezek az emberek jórészt névtelenül kígyót-békát mondanak Trumpra. Az összegyűjtött mozaikokból olyan kép bontakozik ki előttünk, hogy az elnök képes délelőtt hosszasan henyélni az ágyban, közben cheeseburgert majszol, telefonon cseveg a haverokkal, és kedvenc tévécsatornáin ellenőrzi a róla szóló híreket. Ez a kép nyilvánvalóan irritálja a keményen dolgozó amerikai kisembert, és az igazán, őszintén és mélyen konzervatív gondolkodású republikánusok körében is súlyos visszatetszést kelthet. Borotvaéles ugyanis az ellentét az ilyen konzervatívok által ma is eszményített Ronald Reagannel, aki ugyan nem az üzleti világból, hanem a kissé bohém filmszakmából érkezett a politikába, mégis olyan magasztos szolgálatnak tekintette az elnöki hivatalt, hogy az Ovális Irodába csakis elegáns öltönyben volt hajlandó belépni.

Figyelemre méltó, hogy a könyv egyáltalán megszülethetett, hogy Wolff egyáltalán közel tudott férkőzni a forrásaihoz. Washingtoni bennfentesek azt mondják, a Fehér Házban mostanság kissé áttekinthetetlenek a viszonyok. Nagy a fluktuáció, nem mindig tudni, ki jön szemben a folyosón. Ha a sajtó számára fenntartott területről valakinek az invitálására egyszer már beljebb jutottál, akkor szinte bárkihez bejutsz. Ha ezt ismerte fel Wolff, akkor ügyes.

Trump kétségtelenül egy gyorsétterem szintjére züllesztette az amerikai bel- és külpolitikát a korábban néha – bár korántsem mindig – Michelin-csillagokat is kiérdemlő konyhához képest. De, mondanák a jereváni rádiónál, „nem ezért szeretjük”. Az vele a fő probléma, hogy teljességgel koncepciótlan, nincs politikai stratégiája, hacsak az nem stratégia, hogy mindenáron, görcsösen próbálja elfogadtatni, ő a méltó ember a Fehér Házban. „A harcban minden megengedett” - ez a szemlélet hatotta át a kampányát, és ma még nem is látjuk a részletekig, mennyire ez hatja át az elnökösködését is. Csak ennek a szemléletnek a jegyében volt lehetséges, hogy a kampány idején a legszűkebb családtagjai titkosszolgálati hátterű orosz személyekkel próbáltak mutyiba bocsátkozni, Hillary Clintonra nézve kompromittáló információkban reménykedve.

Ennek az orosz szálnak akar utánajárni Robert Mueller különleges ügyész, aki néhány vádemelésig már el is jutott. Mueller szintén fogást keres az elnökön, sokkal érdemibb és lényegibb vonatkozásban, mint Michael Wolff. Még ő sem érdemelte ki a „good job” elismerést, de az igazi csatát ő vívja. Wolff a lektűr, Mueller lehet a vádirat.

Szerző
Kárpáti János

Várólisták üzennek

Fájt már a foguk? Egész éjjel, kibírhatatlanul? Beszűkül a tudat, csak annyi érdekli az embert, hogy megszabaduljon a kíntól, bármi áron. Képzeljék el ugyanezt a hasukban, havonta legalább öt napon keresztül, úgy, hogy nem tudnak kiegyenesedni, dolgozni, társaságba menni, gyereket nevelni, rendet tenni. Ide jutnak azok a nők, akik a hétvégén vészjelzést adó énekesnőhöz hasonlóan az endometriózisnak nevezett nőgyógyászati betegség súlyos változatában szenvednek.

Tolulnak a dühös kérdések: az egészségügyi várólisták őrei és a műtéteket beosztó kórházi csoportok vezetői tényleg azt gondolják, hogy ekkora fájdalommal együtt lehet élni még öt évig? Hogy elfogadható 2017-ben rábökni egy 2022-es időpontra, és azt mondani egy szenvedő betegnek, hogy akkor tudunk segíteni rajtad, s ha ez nem tetszik, menj magánkórházba és fizess milliókat? Tényleg elment az összes szakember ebből az országból, vagy az állítólag soha nem látott mértékű kórházi fejlesztésekből nem futotta elég műtőre? A NEAK-ra átcímkézett OEP nem fizet eleget egy ilyen műtétért? Az egészségügyi államtitkárság hivatalnokai nem beszélnek a saját népesedési programfelelőseikkel? Hiszen a meddő nők 40 százaléka emiatt a betegség miatt nem szülhet gyereket.

Érdekképviseletük most vasárnap azt írta a közösségi oldalán: tárgyalást kezdtek a humántárcával, hogy vegyék végre komolyan ezt a kórt is, de választási évben megáll az élet, ki tudja, mikor jutnak eredményre.

A döbbenetes műtéti ajánlat addig azt üzeni mindannyiunknak: aki még a betegségével is kilóg a sorból, jobb, ha nem a magyar államnál próbálkozik. Lázár minisztertől 2011 óta tudjuk, hogy akinek nincs semmije, az annyit is ér. A magyar egészségügy nyelvére lefordítva: ha valaki nem tudja összeszedni egy magánklinikai műtétre a milliókat, nyilván nem elég életképes. Nem kéne elhinnünk!

Szerző
Gulyás Erika

Ki állja a kampányszámlát?

Orbán Viktor levélét megírta, hogy a határon túli „kettős magyarokat” szavazásra bírja. És legkevesebb 204 millió forintjába kerül majd a képviseleti demokráciának e „biztatási kár”. Persze nem az első, és nem is az utolsó eset, hogy a kormány közvetlenül részt vesz a kampányban. Miként nem az első, és nem is az utolsó eset, hogy a Számvevőszék szemet huny afölött, ha a kabinet közpénzből állja a Fidesz számláját.

Az ÁSZ bírságolási kérdésben tanúsított fokozott aktivitása a közfigyelem előterébe helyezte a tiltott pártfinanszírozást. Valójában már 2014. január 1-jével módosultak e regulák. Jogi személyektől, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől, más államtól, külföldi szervezettől és nem magyar állampolgár természetes személyektől ugyanis tilos elfogadni vagyoni hozzájárulást. Jogos kérdés: akkor minek számít e tekintetben maga a kormány? Mert erre ma még nincs egyértelmű válasz.

Másrészt viszont tiltott vagyoni hozzájárulásnak minősül az is, ha egy párt a mindenki számára elérhető árnál olcsóbban vesz igénybe vagy rendel szolgáltatást – mondja az ÁSZ. Mondja, noha a pártsemleges számonkérésében nem mutat mindig jó példát.

Köztudomású, hogy a Fidesz-kormány lényegében megalakulása óta saját újraválasztása érdekében kampányol. És erre (a közpénzek fölötti rendelkezési jog birtokában) törvényesnek látszó alibit is kreált. A ciklus alatt egymást érték a nemzeti konzultációk, az óriásplakát-kampányok, s minderre a pártelnök-kormányfő levelező tagozaton maga teszi föl a koronát. Érthető módon a határon túli magyarokat megszólító (ajándékozással vegyes!) levelezését az ellenzékiek a Fidesz újabb szavazat-vásárlási akciójaként tartják számon.

De a kormányzati propaganda fókuszában elsősorban mégiscsak a honi választó áll. Őket szeretné megnyerni a Fidesz, bármi áron. Mint ahogy tette négy éve is; úton-útfélen, tévében, plakáton. „Magyarország jobban teljesít" – tudatta az ország népével és a világ közvéleményével akkoriban az Orbán-kormány. No meg a TV2, amely az utolsó fillérig átérezte e nemzeti ügy roppant fontosságát. Ámde kárba veszett volna minden addigi erőfeszítés, ha e 800 millió forintból (!) bejáratott szlogent nem osztja meg időben saját anyapártjával is a kormány.

De nem tétováztak. Potom 200 ezer forintért eladták. Előbb csak a Fidesz frakciónak, majd ugyanannyiért a Fidesz mint politikai párt szintén elnyerte a Miniszterelnökségtől a "Magyarország jobban teljesít" védjegyhasználati jogát. E széles körben vitatott ügyben aztán a Kúria precedens értékű határozatot hozott. Megállapította: a TV2 a kormány „Magyarország jobban teljesít” jelmondatának közzétételével megsértette a jelöltek és a jelölő szervezetek közötti esélyegyenlőség alapelvét. A Kúria a TV2-t eltiltotta a további jogsértéstől. Nem osztva azt a kincstári nézőpontot, hogy a szóban forgó műsorszám úgymond „közérdekű közlemény”, avagy rosszabbik esetben „társadalmi célú reklám.” Épp ellenkezőleg: ha a kormányt népszerűsítő műsorszám jelölő szervezetet vagy szervezeteket is népszerűsít, kifejezetten azok támogatására ösztönöz, azok célját, jelszavát népszerűsíti, akkor az bizony politikai reklám. Habár a kormány jogi státusza, funkciója egy politikai pártétól valóban eltér, „nem a megrendelő személye, hanem a műsorszám tartalma dönti el a minősítést” – szögezte le a bíróság.

Márpedig az inkriminált „műsorszám” fő üzenete, jelmondata, grafikai, vizuális kivitelezése, színhasználata oly mértékű egyezőséget mutat a kormánypártok saját népszerűsítésüket szolgáló fő üzenetével, jelmondatával, vizuális megjelenésével, hogy az nyilvánvalóan alkalmas a Fidesz és a KDNP népszerűsítésére, támogatására való ösztönzésre. Az ilyenformán összetéveszthető és a választásokon induló egyes pártok kommunikációját felerősítő „műsorszám” az esélyegyenlőség megsértéséhez vezet – mondta ki a Kúria.

Döntésének konkrét ügyön túlmutató tanulsága is világos. Egy valamirevaló kormány sem nemzeti konzultációkba csomagolva vagy kiplakátozva, sem közérdekű tájékoztatást színlelve nem támogathatja a választáson induló kormányzópártot. Közpénzből végképp nem „erősíthetné föl” politikai „csendestársa” kommunikációs kampányát. Ha mégis megteszi, jogsértést követ el. A Fidesznek pedig vissza kell fizetnie a jogtalan támogatást. Ha úgy tetszik, a saját kormányától piaci ár alatt, ebül szerzett „vagyoni hozzájárulást”.

És mindez távolról sem apró közjogi fricska, hanem a Kúria autentikus jogértelmezése - a közhatalom számára. Hiszen nemcsak az esélyegyenlőség alkotmányos alapelvét sérti, de a szabad és tisztességes választások megtartását is komolyan veszélyeztetné, ha a Fidesz helyett saját kormánya állná a kampányszámlát.

Szerző
Bodnár Lajos jogász, újságíró