Nagy N. Péter: Orbán - nyolcvan év múltán

Publikálás dátuma
2018.01.13 08:50
A BAJOR ÉS A MAGYAR KORMÁNYFŐ - Bajorország végvári kapitánya lenne Orbán FOTÓ: AFP/CHRISTOF STACHE
Fotó: /

A múltat elrendezte Orbán, a kampányban ráfordul a jövőre. Az előző részek tartalmából: évszázadokon át mi védtük a kereszténységet Európában, a XX. század borzalmaihoz nincs közünk, ezeket idegen hatalmak kényszerítették ránk. A jövő: megint mi védjük Európát, akár önmaga ellenére is harcolunk a kereszténységért.

A múlt azonban nem múlik ilyen gyorsan. Bő nyolcvan évvel ezelőtti, 1937. decemberi újságokkal botlottam össze. Ismerősként üdvözölhettük egymást:

„A newyorki Times harsogóan harci kiáltással szólitja sorompóba a világ demokráciáit, hogy a diktatórikus államok ellen gazdasági, monetáris és hitelintézkedésekkel vegyék föl a harcot és amint mondja: »téritsék észre« a »szerződés szegőket«. Ugyanakkor Lloyd George, a béke és ujjáépités angol akcióbizottságának négyszáz delegátusa előtt öregségét megszégyenitően szilaj beszédet tart s arra tüzel, hogy a demokráciák végre álljanak talpra a diktaturák ellen s védjék meg a népek veszendő szabadságát. A tenegerentulról és a brit félszigetről fölhangzó harci lármára a Popolo d’Italiában, sokak szerint maga a Duce felel keményen és szigorú hangon ezekre a felhivásokra. (...) Határtalan tudatlanságra vall azt hinni, hogy a javak igazságtalan elosztásával tovább lehet fojtogatni és megfélemliteni olyan népeket, amelyek ezt a nevet meg akarják érdemelni. Mi sohasem ijedünk meg ilyen szemtelen fenyegetésektől, de tudomásul vesszük a demokráciák ilyen fenyegetéseit, amelyek csak megerősitik abbeli meggyőződésünket, hogy az autarkiák jogosultságáról vitatkozni ma már nem is nevetséges, de kriminális dolog.”

Szekfű Gyulát is idézhetjük azonban, hogy minden, korunkban is érvényes kulcsfogalom felsorakozzék: "Egyetlen nemzeti feladatunk a két és fél millió éhező, fázó magyarnak emberi méltóságba való visszahelyezése. A nagybirtok mai kiterjedésében Magyarországon sokáig fenn nem tartható. A középosztálynak széles rétegei még ma sem látják be ennek a folyamatnak a szükségességét.”

(Az idézetek a huszadikszazad.hu történelmi honlapról valók, ahol nem tüntetnek fel ugyan közvetlen forrásokat, csak átemelik a szövegeket, de hitelességük nem kétséges.)

Hatalmi tényezővé vált

A történelem nem ismétli önmagát, legfeljebb a szavait, mondatait, de az egybeesések figyelemre méltóak. Amikor Orbán Viktor az utóbbi hónapokban a jövőről beszél, világokat, életszemléleteket fordít egymással szembe, ahol mi vagyunk a jó, a távlatos oldalon, a Nyugat pedig zsákutcában. Hátrálásában pedig agresszívvá, lekezelővé válik. Akármennyire is groteszk lehet számunkra, hogy már megint ott vagyunk, ahol az előző rendszer évtizedeiben. Egyfelől pusztulásra ítélt, csak a pénzt és a hatalmat szolgáló világhatalmakat látunk, másfelől magunkat és barátainkat, akik az ember pártján állva aratjuk történelmileg szükségszerű győzelmünket. A miniszterelnök mindezzel sikeres és már nem is magányos harcos, hanem egy robusztus jobboldali világlendület haszonélvezője, de gerjesztője is.

Sokkal többet elért Orbán, mint feltételezhettük. Kihívta a multikat, kihívta Brüsszelt – nem a migránsokkal, hanem előbb még, az illiberális átalakításokkal -, kihívta a magyar társadalmat a saját hatalmas holdudvarának gátlástalanul gazdaggá tételével, amihez valahonnan el kellett venni a forrásokat, minimum a szegények millióitól, majd kihívta a kerítéssel az uniós közös politikát és rendszert, ráadásként Sorossal a nemzetközi szinten alapvetőnek gondolt minimális jómodort is. Hatalmi szempontból mégis mindenből jól jött ki. Nem azzal, hogy az ország gyarapodik, mert ezt csak a nemzetközi gazdaság farvizén teszi, s még mindig kevésbé, mint a velünk egyívású országok. Hatalmi tényezővé, erős emberré vált – ezt érte el. Itthon pedig hitelesen kelti fel a „this is your captain speaking” érzést az utazóközönség jelentős részében, ami ha éppen az általa előidézett feszültségek csillapítására szolgál is, hatásos.

Orbán azt mondja a kapitányi fülkéből, hogy történelmi fordulóponthoz érkeztünk, mert a globalizmus erői azon dolgoznak, hogy magyarok helyett "homo brüsszelicus"-szá gyúrjanak bennünket. Úgy látja, Európa világszerepről álmodozott, de már a saját dolgait sem tudja rendezni, ezért bosszúhadjáratot indított azok ellen, akik másként értelmezik a dolgokat, akik fizikai határral védenék meg az országukat.

A világválság sokkja

Csak látszat, hogy Orbán a menekültkérdés miatt ragadtatja el magát, mert 2010 nyara óta egyvégtében ez a hangütés. Amikor kiderül, hogy az unió szabályai akadályozzák az elképzelt gazdaságpolitikát, már gyűltek az indulatok, az Alaptörvény, a médiatörvény majd a jogállam teljes visszabontását érintő markáns uniós bírálatok és határozatok végképp ellenséggé tették Orbán számára az ellensúlyként is működő európai szövetséget. Ennek az indulatnak az utóbbi években a menekültügyi konfliktus a formáját adja, de nem ez az elsődleges tartalma. Állítja, az Európai Unióban elveszítették jelentőségüket a régi különbségek. Nagy, de zavaros idők jönnek. Nemrég Kínában fogalmazott a legtisztábban, amikor azt mondta, a világ nagy részének elege lett a régi globalizációs rendből, mert az tanárokra és diákokra osztotta a világot. Egyre bántóbb volt, hogy néhány fejlett ország állandóan kioktatja emberi jogokból, demokráciából, fejlődésből és piacgazdaságból a világ nagyobbik részét.

Van ebben igazság. Európa valóban bemozdult. A gazdasági világválság óta nemigen volt olyan választás, amely ne a hagyományos pártok rovására alakította volna az erőviszonyokat. Egyértelmű a jobboldali konzervativizmus, a nacionalizmus térnyerése. 2009 előtt az Osztrák Szabadságpárton (FPÖ) és a francia Nemzeti Fronton kívül nem volt hatalom-közelben szélsőjobboldali párt (utóbbi sem igazán), azóta mind gyakrabban. Az ok a sokk, amit a világválság idézett elő. Az élmény, hogy a globalizmus földrengésszerű katasztrófákat tud előidézni, amelyektől az unió nem véd meg, a nemzeti kormányok viszont eszköztelenek. A menekültügy, ami Orbán számára európai rendszerváltoztató erő, ehhez képest alárendelt jelentőségű.

A recessziót fellendülés váltotta, a menekültáramlat csillapodott, de a kedélyek nem nyugodtak meg. Egy nemrég készült (unió-szerte 12 ezer fős, nagy mintán végzett) felmérés sokat mond az okokról. Óriási a szakadék a hétköznapi emberek és a tágabb értelemben vett elit között.

A nem a felső rétegekben élő emberek mindössze 34 százaléka érzi úgy, hogy hasznára van az EU, míg az elit 71 százaléka gondolja így. A hétköznapok megkérdezettjei 54 százalékban úgy találták, hogy országuk 20 évvel ezelőtt jobb hely volt. (A válaszok egybevágnak azzal, hogy nagyon hosszú ideje nem volt már olyan népszavazás, ahol a megkérdezettek az unió javára vagy erősítése mellett döntöttek volna.) De az eliten belül is nagy a megosztottság – durván egyharmad-egyharmados – a tekintetben, hogy minden maradjon így, bővítsék az unió hatásköreit, vagy ellenkezőleg, szűkítsék. Egyetlen kérdésben van viszonylagos egyetértés a teljes mintában: a gyengébb államokat segíteni kell.

Távol az európai magtól

Köszönjük. Viszont az uniós valóság – reflektálva is az említett problémákra – egyre inkább a kétsebességű, a centrumban és a periférián nem azonos helyzetet biztosító szerkezet felé megy. Orbán radikálisan unióellenes retorikája azt sejteti, hogy mi minél távolabb szeretnénk lenni a magtól, s emiatt az azt alkotó államokat fogjuk hibáztatni. Ez ránk nézve súlyosan veszélyes döntés, az unió viszont mentesül általa egy elveit és szellemiségét folyamatosan megkérdőjelező belső ellenféltől.

Magyarország számára viszont – ha a választók így döntenek - lehetőséget ad az előző két ciklus politikájának folytatására. Ha már az angolszász világból, a „newyorki Times”-ból vett nyolcvan évvel ezelőtti idézettel kezdtük az írást, a végére kívánkozik egy friss, a január 7-i brit The Guardianban megjelent elemzés, amely a folyamat által érintett országok között hazánkat is felsorolja: "Nehéz elképzelni, hogy ennek jó vége lesz. Korunk veszélyforrásai a megkérdőjelezhetetlen vezetők által irányított rendszerek, amelyek határaiktól sajátos nemzeti értékek védelmében a bevándorlás és a külföldi hatások vírusait távol akarják tartani. Az erre szolgáló receptjük a belső elnyomás, a haveri kapitalizmus, a masszív korrupció, a jogállam leépítése, a rasszizmus és a nemzetközi konfliktusok erősödése. Szemünk láttára hamvasztják el azokat az értékeket, amelyek megalapozták a háború utáni rendet, békét, toleranciát, jólétet."

Tény, hogy a cikkben említett értékek szerinti Európa gyengült az utóbbi évek minden választásakor, kivéve a franciaországit. Ha a dolgok nem változnak, aligha lesz másként ez a tavaszi magyarországi voksolás után. A jelenlegi erőviszonyok azt ígérik, amennyit csak tudunk, annyit fogunk utána is ártani a közös Európa ügyének.

2018.01.13 08:50

Quando, quando, örökké

Publikálás dátuma
2018.09.23 22:02

Fotó: AFP/TOSCANIALINARI/ROGER-VIOLLET/
Kétséget kizáróan minden idők legnépszerűbb nemzetközi slágereinek egyikét alkotta meg az idén nyolcvanéves Tony Renis és a 2009-ben elhunyt szövegíró, Alberto Testa a hatvanas évek elején. A dalt az 1962-es San Remo-i fesztiválon adta elő a zeneszerző, és – ilyen az élet – nemhogy nem nyert, de még a dobogóra sem került fel vele. A quando, quando, quando a viszonylag szerény negyedik helyet szerezte meg, hogy aztán olyan hírességek dolgozzák fel, mint – mindjárt hatvankettőben – Pat Boone és Caterina Valente, majd hatvanháromban Connie Francis, továbbá – egyaránt hatvannyolcban – Cliff Richard és Engelbert Humperdinck. Az adaptációknak immár se szeri, se száma, a kompozíció legalább tizenkét filmben hangzott fel azon túl, hogy 1962-ben helyet kapott Dino Risi kultikus olasz mozidarabjában, a Vittorio Gassman és Jean-Louis Trintignant főszereplésével forgatott Előzésben.
Renist többszörösen kárpótolta az élet: a komponista-énekes a következő évben megnyerte a San Remo-i dalversenyt, ráadásul azzal a számmal, amelyért – ha önéletrajzi ihletésű volt – irigyelni lehetett a szerzőt. A nóta első két sora ugyanis úgy szólt, hogy "szinte nekem teremtettek, festettek, Claudia, / de bevallom, a legjobban most Nadiáért vagyok oda..." (Később szó esett Lauráról, Giuliáról is.) A szerzemény címe az volt: Uno per tutte, azaz Egy mindenkiért, ám a tutte csak nőkre vonatkozhat, különben Uno per tutti lenne a szöveg. Ami pedig a Quando, quando, quandót illeti, e sláger máig él, s azon kivételes külföldi számok közé tartozik, amelyekről – a bevett magyar változat ellenére – mindenki tudja, hogy nem hazai darab, annyit játsszák napjainkban is az eredetit és a megannyi angolszász feldolgozást.
Itthon először Sárosi Katalin négyszámos kislemezére került fel a magyar variáció Tardos Péter szövegével: "Mikor jössz már énfelém?" A korong megjelenése idején – 1963-ban - Sárosi már nem volt csitri – harminchárom évet számlált –, de a legfelkapottabb táncdalénekesek közé tartozott; előző kislemezének két dalát a takarítónőktől a minisztériumi osztályvezetőkig mindenki dúdolta. Az egyikben azt kérdezte: "Ugye, te is akarod komolyan, igazán?" A másikban meg bátorította az idősebb korosztályokat, hogy "rajta, öregek, nagymamák, a charleston újra sikk!"
E dalok nyilvánvalóan már a megfelelő intelmek figyelembe vételével készültek, 1961-ben ugyanis tíz százalékkal csökkent idehaza a lemezeladás, s az illetékesek ezt részint a gyártás lassúságának, részint a nem eléggé igényes könnyűzenei kínálatnak tulajdonították. "Íme, néhány kívánalom a táncdalok előadóival szemben: kerüljék az olcsó, bombasztikus hatásokat, ízlésesen, belső érzéssel tálalják a számokat, ne utánozzanak, ne éljenek bevált sablonokkal" – javasolták. S nemsokára már elégedetten állapították meg: "Kevesebb az utánérzés, az enerváltság, a bántó torokhang az előadásban, s több az egyéniség a hangszerelésben, az összhang megteremtésében. A szövegben még nem számottevő a javulás, de úgy látszik, ebben hosszabb időre és főleg írói közreműködésre lenne szükség." Ezzel együtt leszögezték: "A következő tervnegyedév igényes tánczene-ellátása biztosítva van."
Hogy mi volt az 1961-et követő választékban? Például a Gézengúz (előadta: Gergely Ágnes és Koncz Zsuzsa), az Ó, Serenella (Németh Lehel), az Egy esős vasárnap délután (Mikes Éva) vagy a Hold ragyog a Dunán (Szántó Erzsi és a Stúdió vokál). Itáliában nem akadt hasonló központi ajánlat, a brazíliai Santosban született Testa mégis sorra írta a slágereket a Carinát éneklő Corrado Lojaconónak, a Renatót előadó Minának, a Quello sbagliatót búgó Bobby Solónak, a Non pensare a me-t tolmácsoló Claudio Villának, és lefordította Frank Sinatra védjegyét, a My Way-t (A modo mio) Patty Pravónak.
Itthon a Quando, quando, quandóval az Előzés is megérkezett. A filmet ugyanúgy 1963-ban mutatták be minálunk, ahogyan magyarra átültették Tony Renis örökzöldjét. Nem az ebből fakadó hosszas hiány miatt dúdolták hát oly sokan, hogy "mondd csak, meddig-meddig várjak..."
2018.09.23 22:02

Etető – Nívódíjas magasiskola

Publikálás dátuma
2018.09.23 20:36

Fotó: /
Tévedni emberi dolog. Szolgálni pedig a jelek szerint kötelesség. Vagy legalábbis jól felfogott érdeke a hatalom embereinek. Ha nem tennék, még a végén körön, netán NER-en kívül találnák magukat és az szörnyű lenne. Ne kárhoztassuk tehát a parlament alelnökét a következő mondatáért. "Szellemi újdonságot tartalmazó termékek, eljárások, szolgáltatások révén van remény arra, hogy Magyarország erős országgá, a magyarság erős nemzetté válhasson." (Ha ugyan már nem az, legalábbis a Legfőbb Vezető képzeletében, mert őt hallgatva ez bizonyosságnak látszik.)
Latorcai Jánostól egy nagyszabású parlamenti ünnepségen volt hallható az imént idézett gondolat. Hűen az alkalomhoz, amikor 51 terméknek és szolgáltatásnak adták át az Érték és Minőség Nagydíjat, s kiosztottak életmű- és nívódíjakat is. Csupa olyanoknak természetesen, akik a jelenlegi rendszer szolgálatával kiérdemelték. Egykor Magyar Termék Nagydíj volt eme elismerés neve, de akkor még nyilván olyanok is hozzájuthattak, akik netán rendszertől függetlenül értékeket hoztak létre.
Ami pedig témánk szempontjából lényeges, kommunikációs nívódíjat vehetett át három tévécsatorna illusztris képviselője is. Jutalmazták a közmédia hírszolgáltatásának alkotógárdáját, a TV2 Média Csoport Zrt. hírműsorait és azok alkotóit, valamint az Echo TV hír- és hírháttér műsorait, valamint készítőit. Jól kiválogatták őket, szinte nem is maradt ki senki, aki hívebben szolgálná Orbán Viktort és csapatát (értsd: a nemzetet). A megújult Hír TV még fájdalmasan hiányzott a listáról, de oly rövid idő telt el, mióta visszatértek az akolba és szakítottak a nemzetellenes tévésekkel, hogy nagyon átlátszó lett volna máris díjazni őket.
Aki ott volt a Parlamentben, láthatta az érintett csatornák prominenseit is. Az Echo TV képviseletében mindjárt Mészárosné Kelemen Beatrix igazgatót. Aki nem más, mint a magyar sajtó jelentős részét immár magáénak tudó Mészáros Lőrinc - a miniszterelnök barátja, de nem strómanja - felesége. A TV2 nevében ketten vitték a díjat. Kökény-Szalai Vivien hírigazgató - aki bulvárlapok szerkesztése és bulvárkönyvek megírása után került e tisztségbe -, valamint Gönczi Gábor. Utóbbi a hírműsor egyik arca, aki a múlt héten az Európai Parlament vitája után Orbán Viktor nagy győzelméről számolt be. Imigyen konferálta ugyanis fel az anyagot: "Európa-szerte Orbán Viktort éltetik a közösségi oldalakon. Bár az Európai Parlament megszavazta a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentést, a sikert mégis a magyar miniszterelnök érte el". Az egykori köztévé ilyen sztárokat nem tudott felvonultatni. Még Németh Lajos meteorológus fájától messze esett kisfia, Balázs sem volt ott, pedig ő mindig kapható pártunk és kormányunk fényezésére.
Ám ezúttal nem volt szükség erre, hiszen csak a szűkebb brancs kiválasztottjai vettek részt a fényes ünnepségen, élükön a már említett Latorcai alelnökkel. Akinek tévedéséről, netán emlékezetkieséséről is ideje szót ejteni. Hacsak azt nem feltételezzük, hogy szándékosan tett úgy, mintha csupa szellemi újdonsággal találkozott volna a kitüntetetteknél, vagyis például a három tévécsatorna hírműsoraiban. A szinte nem is létező KDNP oszlopos tagja ugyanis már 75 éves, tehát hosszú ideig élt az egykori, ma már csak átkosnak mondott rendszerben is. Bizonyára volt alkalma akkor is hallgatni-nézni hírműsorokat (még ha nem is volt nagy választék belőlük), s talán észrevette azt is, hogy e hírműsorok annak idején gyakran fényezték pártunkat és kormányunkat. Mint ma. Csak akkor még más előjelű volt az a párt és az a kormány, de a kiszolgálása azóta sem változott (pontosabban: egy idő után több médium visszatért oda, amivel - hittük - a rendszerváltáskor végképp szakítottunk). Így hát az M1, a TV2, vagy az Echo TV hír- és politikai háttérműsorait aligha lehet "szellemi újdonságot hordozó termékekként" értékelni. Az viszont igaz, hogy ezek minden pillanatban erősítik azt a képzetet, hogy Magyarország erős ország, a nemzet is az, tehát minden ok megvan rá, hogy dicsfény vonja be a vezetőket, mindenekelőtt Orbán Viktort.
Az persze még kérdéses, hogy mindezt lehet-e minőséginek tekinteni és valóban értéket teremtenek-e, akik ilyen keretek között készítenek hírműsorokat. Az nem lehet kétséges, hogy a megrendelőknek tetszik, amit látnak. És azt a dicsőséget se vonjuk el tőlük, hogy amit együttesen - propagandisták és műsorkészítők - előállítanak, az az etetés magasiskolája. Ezeknek az embereknek a vállán óriási felelősség nyugszik. Hiszen az ország jelentős részén csak a köztévé - nevezzük még mindig így, ha nem is az - csatornái, valamint a TV2 látható, az RTL Klub mellett. Nekik kell tehát ellensúlyozniuk az érdemi tájékoztatást, képviselniük a mindenkori hivatalos vonalat, de úgy, hogy a majdani választókat meggyőzzék, az a helyes, amit pártunk és kormányunk tesz. Bármi is legyen az. Lássuk be, ez embert és kommunikációt próbáló feladat, de a hatalom kiszolgálói helytállnak. A nívóról persze lehet vitázni, de ha egyszer nívódíjnak hívják az elismerést, nincs mit tenni.
Méltó kezekbe kerültek tehát a kitüntetések. Elégedettek lehetnek a fő-fő etetők is. A nézőkkel meg nem kell törődni. Különben is, még működik a távkapcsoló.
2018.09.23 20:36