Szexuálpedagógiai tanácskozás

A szexuálpedagógia nem a fölvilágositás kérdése. Az önfertőzést a tapasztalatok szerint a gyermekek 96 százaléka űzi - állították 110 éve

1762 július 11-én Páris piacán máglya tüze lobogott. A magas parlament parancsára a hóhér Jean Jaques Rousseau nagy pedagógiai művét, az „Emil"-t, égette el, mert „istenkáromló elvek" és szemérmet és erkölcsöt sértő nyilatkozatok foglaltatnak benne. A szexuális dolgok természetes fölfogásában ma sincs sokkal messzebb a világ, mint amennyire akkor volt. A hipokrízis hajította a tűzbe az „Emil"-t és tette földönfutóvá Rousseaut. Hatalmas a hipokrízis ma és így ne csodálkozzunk azon, hogy néhány bátor emberen kívül éppen nálunk maradt távol a hivatalos pedagógia a mi témánktól.

A más téren oly diadalmas szociálhygienia a nemi betegségek elleni küzdelmében teljes kudarcot vallott. Az a jelenség paradoxnak látszik, mert éppen a nemi betegségek terjedési módját, elhárításuk egyszerű eszközeit ismerjük legjobban. Ez a paradoxon csak látszólagos.

A küzdelem eredménytelenségének mélyebben rejlő okai vannak. A legfontosabbakat az előadó a következő tételben foglalja össze: A mi korunk kultúremberiségének szexuális nyomorúsága oly nagy, mint a milyen még soha sem volt. Oly nagy, hogy az emberi társadalom megreformálására irányuló forradalmi mozgalmak egy eddig nem eléggé ismert és méltányolt forrása is robbantó anyaga. Ennek a nemi nyomorgásnak egyik következménye a nemi betegségek terjesztése. Tisztán hygienikus rendszabályok hatástalanok kell hogy maradjanak oly jelenségekkel szemben, melyek gazdasági és társadalmi berendezkedéseinkből folynak könyörtelen következetességgel.

A tömegszegénységgel járó lakásnyomorúság és más mizéria, az iskoláztatás mai módszere a gyermekben sietteti a szexuális fejlődést. Az betegesen korai a mi korunk gyermekeinél. Az önfertőzést a budapesti munkásbiztosító-pénztár fölnőtt férfi anyagán szerzett tapasztalatok szerint a gyermekek 96 százaléka űzi. A serdülő korban, hol legnagyobb szükség van arra, hogy az ifjú ember erős ösztönérzéseit eszményérzések mérsékeljék, teljes csődöt mond a nevelés mai formája. A proletariátus képes a serdülő embernek eszményeket adni, — a középosztálynak ma egyáltalában nincsen ideológiája. A fölnőtt emberek két csoportba sorozandók. A házasságon kívül élők szexuális nyomora közismert. A házasságban sincs ma zavartalan szexuális élet. A gyermekáldástól való rettegés mérges forrása az újabb keletű szenvedésnek. Egyik tünete a szexuális nyomornak az az óriási irodalom, mely a szexuális kérdéssel foglalkozik.

Ezekhez a gazdasági okokhoz társul az az évezredes hazugság, amellyel a nemi kérdést szülők, iskola és társadalom körülvette. Az elbukott leány, a gyermekgyilkos kis cseléd, a korán öreg önfertőző, a gyógyíthatatlan betegség miatt magát agyondurrantó fiatalember, az utca leányainak, a kórházban szenvedőknek nagy nagy szenvedő tábora nemcsak gazdasági berendezkedéseink könyörtelen erejének, hanem annak a nagy évezredes hazugságnak is áldozatai.

Az előadó végső következtetései a következők:

A szexuálpedagógia nem a fölvilágositás kérdése. A 10 éves gyermek már föl van világosítva, akár tetszik az nekünk, akár nem. A mi föladatunk csak az, hogy piszkos fogalmak helyébe tisztákat, hazug képzetek helyébe igazakat adjunk.

A szexuálpedagógiának így nagy társadalom-egészségügyi fontossága van. A nevelés föladata, hogy az igazság és a szeretet fegyvereivel küzdjön az évezredes tévedés és hazudozás ellen.

Népszava 1908. január 14.