Civil beszéd - Karácsony, és akiknek nem kell

Annak idején Lukács György adta azt a címet egy művének: „Balázs Béla, és akiknek nem kell”. Nem személyekről és ízlésekről vitatkozott, hanem arról, ami mögöttük van: eltérő művészetfelfogások küzdelméről.

Hasonló kérdést érdemes feltenni Karácsony Gergellyel, illetve az MSZP és a Párbeszéd közötti együttműködéssel kapcsolatban. Mert itt sem csak a személyéről van szó, hanem arról, amit vállalása jelképez. Ez pedig messze túlmutat a felszínen zajló választástechnikai vitán (közös lista vagy csak kitérés egymás útjából a koordináció segítségével a körzetekben). Önmagában ezzel magára adó politikus nem untatná a közönséget. Bár az sincs rendben, ha elhazudjuk a különböző technikák tartalmi hátterét és következményeit. Az önálló lista markánsabb pártkaraktereket épít, ami nagyon is kívánatos volna, az ezzel járó jelöltkoordináció viszont csak két (esetleg három, de akkor hasonló nagyságrendű) párt esetében valósítható meg mind a 106 körzetben. Nálunk 4-5 demokratikus párt egyeztetésére volna szükség, ugyanakkor köztudott, hogy külön listához kinek-kinek legalább 27 külön jelöltje kell, hogy legyen. Ennyiszer 27 körzet pedig nincs. A választókerületek több mint negyedében a külön listát állító szervezetek mindegyikének el kell indulnia a többivel szemben, különben ugrik a lista. Amikor tehát a koordináció hívei azt a helyes elvet hangoztatják, hogy helyben egyetlen demokratikus jelöltet kell állítani, elfelejtenek szólni összesen 2 millió választópolgárnak, az ország negyedének, hogy ők ebből ki vannak hagyva.

Csak olyan nyomós okok indokolhatnák ezt, amelyek a mérleg másik serpenyőjében ellensúlyozzák a 2 millió állampolgár lesajnálását. Több párt lát ilyen okot. Noha magam nem osztom, de legitimnek tartom azt a gondolkodást is, amely szerint a legélesebb választóvonal a kormányviselt „régi” pártok és az „új erők” között van. Az ú.n. teljes elitváltásnak, a minden múltbéli tévedéstől, bűntől tiszta „harmadik erőként” való bemutatkozásnak a világban is vannak rokonszenves és kevésbé rokonszenves követelői, az újbaloldaltól az új-szélsőjobbig, a Podemostól és lelkes civilektől Trumpig, az LMP-től a Jobbikig. Ha valaki a „régiek” és az „újak” közti megkülönböztetést tartja a legalapvetőbbnek, ha az egyik oldalon „szüzeket”, a másikon a kormányzásban „prostituálódottakat” lát, akkor logikus, hogy árulásnak véli a „régi” MSZP és az „új” Párbeszéd együttműködését. Ők azok, akiknek Karácsony nem kell. Mert jelölése hidat épít a demokratikus tábor szerintük összeegyeztethetetlen két része között, ennyiben ő nemcsak önmaga, hanem egyike a jelképes szerepet betöltő „hídembereknek”. A híd pedig szerintük bűn, mert „jókat” és „rosszakat” kapcsol össze.

Ez a szemlélet volt a fő oka sok egyéb hiba mellett annak, hogy Botka László politikai innovációja elvérzett. Botka akkor egy MSZP-LMP tengely létrehozásával remélte a „régiek” és „újak” közti hidat megépíteni, ezzel a demokratikus ellenzéket tartalmi, szerkezeti és személyi tekintetben megújítani. Nagyívű terv volt, nagy kockázatokkal. Ennek érdekében akarta kiiktatni Gyurcsány Ferencet (és merült bele egy görcsös, áldatlan állóháborúba), akiről úgy vélte, ő a taszítóerő az LMP számára. Alábecsülte a volt miniszterelnökön túlmutató ellenállás mértékét: a híd nem épült meg.

Az MSZP-nek is van felelőssége abban, hogy a kormányviselt pártok elutasítása az „újakban” ilyen erős. Az LMP - noha egyenként szívesen fogadja az MSZP-hez és a régi kormányokhoz kötődő politikusokat - egyenesen úgy fogalmaz: nem kívánja előmozdítani „azok túlélését, akik kétszer kétharmadhoz segítették Orbán Viktort”. Visszacsíphetnék most azzal, hogy 2014-ben konkrétan az segítette a kétharmadhoz Orbán Viktort, hogy az LMP jelölteket indított a sikeresélyes demokratikus jelöltekkel szemben is, ami több körzetben. pl. Kunhalmi Ágnes esetében is vereségükhöz vezetett. Ennél fontosabb azonban az, hogy az MSZP valóban nem nézett szembe elvárható mélységben saját kormányzása vállalandó és hibás elemeivel, és úgy isten igazából nem szálazta szét ezeket. Ezért többek szemében nem volt elég világos vagy elég hiteles, miben akarja és miben nem akarja folytatni 2010 előtti gyakorlatát.

„Akiknek kell” és „akiknek nem kell” a Karácsony Gergely-féle hídmodell, azoknak most el kell dönteniük: mit tekintenek 2018 legnagyobb tétjének. Mert csak ez határozhatja meg, hol húzzák meg a politikai választóvonalakat. Szerintem a tét az, sikerül-e talán az utolsó percben a váltókat átállítani. Európában most dől el, kik kerülnek a fősodorba, a gyorsan haladó maghoz, és kik sodródnak a magába zárkózó perifériához. Magyarország ma az utóbbi irányba száguld őrült sebességgel. Azonnal másik sínre kell állítani. E cél esetében a törésvonal a demokratikus tábor „régi” és „új” erőit nem egymástól választja el, hanem a Fidesztől és a Jobbiktól. Akkor pedig mégiscsak kell az a szellemi-politikai híd a demokratikus tábort átszelő szakadék fölött, épüljön az bármilyen technikával. A híd, amelyet most Karácsony Gergely küldetése jelképez.

2018.01.13 07:05

Iskolai koffein

Teljesen kitiltják a kávéautomatákat a dél-koreai iskolákból, a tanároknak fenntartott automatákat is száműzik, nehogy a diákok a rendszert kijátszva hozzájussanak az élénkítő italhoz - adta hírül a magyar sajtó is. Hüledezem. Vajon mennyire lenne bölcs kiküldeni valakit az esőbe, majd elvenni tőle az esernyőt, hogy el ne fáradjon a keze, miközben az ernyőt tartja? A diákok nem unalmukban kelnek hajnalban, élnek koffeinen és alszanak csupán néhány órát, hanem mert az oktatási rendszer erre kényszeríti őket. Ha a diákok szívéért aggódunk, ne a kávét és/vagy az energiaitalt tiltsuk be (aki mindkettőt akarja, az legalább "következetes"), hanem könnyítsünk a rájuk nehezedő terheken! Részben a sok ezres év eleji diáktüntetéseknek köszönhetően az utóbbi időben viszonylag sok szó esik az iskolai túlterheltségről, a magas óraszámról. (Ezt bizonyítandó, felhívásunkra rengeteg diák fotózta le saját órarendjét.) Érdemes azonban beszélni a túlzott mértékű lexikális tananyag terheiről, és a diákok túlzott stresszeléséről is. Aki nem szakosodik gyorsan, hanem például általános gimnáziumba megy, az egy sor tantárgyból nagyon részletes tudást kell elsajátítson a középiskola elvégzéséig - ha érettségizik az adott tárgyból, ha nem, -, míg saját, továbbtanulásához szükséges tárgyaira nem jut kellő idő és óraszám. Így azokat különórákon kell megtanulnia. Abban tehát igaza van az államtitkárságnak, amely - cáfolva meg sem tett állításunkat - azt mondja, hogy a túlterheltség egy részét nem a kötelező tananyag okozza. (Közvetlenül nem, de közvetve igen, miután a kötelező tananyag egyrészt merev, másrészt néhány területen nagyon részletes, főként azoknak, akik nem abból a pár - többségében természettudományos - tárgyból tanulnának tovább, amelyeknek az elsajátítását a legrészletesebben írja elő az alaptanterv.) Emellett - és erről kevesebb szó esik - a “poroszos” iskolarendszer elképesztő módon túl is stresszeli a diákokat. A tesztrendszer például a memóriát kéri számon, elsősorban azt, hogy mit nem tud a tanuló. Ez óriási megfelelési kényszer elé állít mindenkit, nem egy esetben megszégyenítve a tanulót az osztály - a saját közössége - előtt, ha egy kérdésre éppen nem tud helyesen felelni. Ezt tetézik az antidemokratikus igazgatók, akik között mind több a politikai kinevezett. Ők nem egyszer elképesztő jogsértésekkel nyomják el a diák-önkormányzatokat és hallgattatják el saját iskolájuk hangját. Annak, aki a koffeines italok betiltásában látja a fiatalság egészségének védelmét, javaslom, beszéljen néhány diákkal, esetleg töltsön el egy napot valamelyik közoktatási intézményben, látogasson el néhány  órára, nézze meg a fiatalokat, amint a következő napra készülnek. Garantálom, másnap ő fogja az első kávét megvenni nekik.  A szerző kommunikációs koordinátor, Független Diákparlament 
2018.09.19 08:19

Sorrend

Nemrég még komoly fegyverténynek számított egy-egy kelet-közép-európai politikai vezető meghívása Washingtonba, amolyan demokrácia fokmérőként működött. A Trump-éra azonban ezt is átírta, mint oly sok mindent a tengeren túli demokráciaszentélyben. Tegnap Andrzej Duda lengyel elnököt fogadta az amerikai elnök miközben, az Európai Unió épp elindította a 7. cikkely szerinti eljárást az igazságszolgáltatás függetlenségének felszámolása miatt Lengyelország ellen. A Fehér Ház új lakója közismerten nem finnyás emberi jogi és jogállamisági kérdésekben, viszont annál inkább érzékeny az Egyesült Államok katonai ereje és az amerikai hadiipar piaci vezetőszerepe témakörben. Nem véletlen, hogy Kelet-Közép-Európából elsőként Klaus Johannis román elnök kapott hivatalos meghívást Washingtonba tavaly júliusban, illetve, hogy Trump először épp Varsóba látogatott a térségben. Mindkét országban az utóbbi időben komoly visszalépések történtek a jogállamiság terén, ám a két állam geopolitikai jelentősége felülír minden Washingtonban korábban hagyományos aggályt. Romániában 2016 óta élesben működik Deveselun, az amerikai rakétavédelmi bázis, Lengyelországban most épül. Bukarest az európai NATO-tagállamok közül elsőként ígérte (és valósította) meg azt, amit Trump kért – védelmi költségvetése 2 százalék fölé emelését -, amerikai katonai támaszpontnak ad otthont a Fekete-tenger partján, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy az (Traian Basescu volt államfő szavaival élve) ne váljon „orosz tóvá”. Lengyelország a rakétavédelmi bázison túl elsőként kötött rendszeres amerikai cseppfolyósgáz-szállítmányokra szóló szerződést (Trump tavalyi varsói útja után). És nem utolsósorban, e két ország volt az első a régióban – és Európában –, amely Trump hivatalba lépése óta nagy tételben vásárolt amerikai haditechnikát, valamint ők a két legnagyobb oroszellenes, egyben Oroszországgal határos európai állam is. Ezt a stratégiai fölényt nem tudja legyőzni Orbán Viktor, bármennyire is élen jár a Trumptól nem idegen illiberalizmusban. Duda washingtoni meghívása újabb alkalom lehetne miniszterelnökünk számára, ahhoz hogy rádöbbenjen – az Unión kívül van ugyan élet, de ahhoz nem elég a „merjünk nagyok lenni”.
2018.09.19 08:19