lemondás;Lengyelország;elnök;igazságszolgáltatási tanács;

2018-01-12 18:52:00

Nem muszáj idomulni - Lemondott a lengyel igazságszolgáltatási tanács elnöke

Lemondott a lengyel országos igazságszolgáltatási tanács (KRS) elnöke, Dariusz Zawistowski pénteken, így tiltakozva az Európai Bizottság által is kifogásolt, a KRS-t is érintő bírósági törvények ellen.

Zawistowski január 15-re időzítette lemondását, az ez alkalomból kiadott nyilatkozatában leszögezte, hogy munkaviszonya éppen a KRS-ről szóló törvény hatályba lépése előtt egy nappal szűnik meg. Lukasz Piebiak igazságügyi miniszterhelyettes a PAP hírügynökségnek nyilatkozva "elkésett tiltakozási gesztusnak" minősítette a lemondást, rámutatva arra, hogy a KRS a jelenlegi összetételben úgyis hamarosan befejezi munkáját. A lengyel elnök december végén aláírta a lengyel igazságügyi reformot előkészítő, a legfelsőbb bíróságról és a KRS-ről szóló két törvényt.

A KRS-ről szóló törvény értelmében a testület hivatali időszaka márciusban ér véget, új tagjait februárban választják meg.

Az Európai Bizottság december végén úgy döntött, hogy az uniós alapszerződés 7-es cikke szerinti eljárást kezdeményezi Varsóval szemben, többek között a folyamatban lévő lengyelországi bírósági reform miatt.(MTI)