Híd a semmibe botrányprogram - Három éve nyomoznak

Publikálás dátuma
2018.01.17 13:33
Népszava fotó/Molnár Ádám
Fotó: /
Már három éve folytat nyomozást az adóhatóság a Híd a munka világába projekttel kapcsolatban, de eddig látható eredménye nem volt az eljárásnak. Épp három éve, 2015 januárjában állt a nyilvánosság elé Hadházy Ákos, az LMP szakpolitikusa azzal, hogy az Országos Roma Önkormányzat által koordinált, 5 milliárd forint keretösszegű uniós támogatású "botrányprogram" körül számos visszaélés valószínűsíthető, ezért büntetőfeljelentést tett - emlékeztet a RomNet.

Előbb az ORÖ, majd az Emberi Erőforrások Minisztériuma is visszautasította a vádakat, és  a védekezés helyett támadj-féle barbár metódus alapján rasszizmussal vádolta meg a politikust. A humántárca azért tessék-lássék lefolytatott egy vizsgálatot a programmal kapcsolatban, amelyben „csak apróbb szabálytalanságot” talált, majd Balog Zoltán zöld utat adott a további kifizetéseknek. A később nyilvánosságra került jelentés már súlyosabb szabálytalanságokat tartalmazott, amelynek  a vége az lett, hogy a minisztérium 1,6 milliárd forintot visszakövetelt az ORÖ-től, és a program második részére vonatkozó 2,5 milliárd forintot elvonta.

A kormány 2016 december végén az ORÖ 1,6 milliárd forintos adósságából 1,3 milliárd forintot elengedett, a maradék 300 millió forint visszafizetésére részletfizetési megállapodást kötött. A roma önkormányzatnak múlt év decemberében egy összegben kellett volna visszafizetnie a maradék adósságát, de annak szintén nem tett eleget. Rétvári Bence államtitkár a parlamentben többször is arról beszélt, hogy az ORÖ a botrányprogram során megvásárolt ingatlanok eladásából fedezheti az adósságát, de a jelentősen túlárazott, a projekt szempontjából használhatatlannak ítélt irodákat nem tudták eladni, így a RomNet információ szerint a kormány a maradék adósság fejében még idén januárban megvásárolná az önkormányzat Gellérthegy utcai székházát.

Mint ismeretes, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) szintén vizsgálatot folytatott az ORÖ projektjével kapcsolatban, és 2016 augusztusában meghallgatta Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselőt, romaügyi miniszterelnöki biztost, ám a vizsgálat eredményéről nem adtak tájékoztatást. A kormány korábban közölte, hogy az ORÖ Híd a munka világába programját kivették az uniós programokból. 2017 februárjában az egész projektet megszüntették. A Híd a Munka Világába Szövetkezet elvileg azért jött létre, hogy keretet nyújtson több ezer hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású ember felzárkóztatására, és a szövetkezet a tagjainak biztosította volna a foglalkoztathatóság feltételeit, és vállalta volna a munkaerő-szervezéssel kapcsolatos feladatokat.

Egyik cél sem valósult meg. A programra felhasznált 2,1 milliárd forint túlnyomó többsége túlárazott szolgáltatásokra, ingó és ingatlan eszközökre, valamint jó ismerősök, kormányközeli cégek és személyek zsebébe vándorolt.

Szerző
2018.01.17 13:33

A Vidi megállította a Honvédot

Publikálás dátuma
2018.08.18 22:10
Hadzic Anel (b) és Huszti Szabolcs, a MOL Vidi gólszerzői
Fotó: MTI/ Kovács Tamás
A címvédő MOL Vidi FC 3-0-ra legyőzte a pályaválasztó Budapest Honvédot a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójában, így már nincs százszázalékos csapat az élvonalban.
A kispestiek otthonuk, a Bozsik Stadion újjáépítése miatt most először fogadták soros ellenfelüket az MTK-pályáján, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. A Bajnokok Ligája-selejtező utolsó fordulójára készülő székesfehérváriak továbbra is veretlenek ebben az idényben, szerdán az AEK Athént látják vendégül a Groupama Arénában. OTP Bank Liga, 5. forduló: Budapest Honvéd-MOL Vidi FC 0-3 (0-2)  Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2007 néző, v.: Farkas gólszerzők: Kovács I. (26.), Huszti (39.), A. Hadzic (51.) piros lap: Batik (37.) sárga lap: Uzoma (9.), Batik (14., 37.), Lukács (72.), illetve Vinícius (3.), Juhász (4.), Lazovic (34.), Berecz (86.) Budapest Honvéd:    Gróf - Batik, Baráth, Skvorc - Heffler, Vadócz, Gazdag (Lukács, a szünetben), Nagy G., Uzoma (Kukoc, 37.) - Holender, Danilo (Májer, 77.) MOL Vidi FC:    Kovácsik - Nego, Juhász (Fiola, 54.), Vinícius, Stopira - Nikolov, A. Hadzic, Pátkai - Huszti - Kovács I. (Berecz, 70.), Lazovic (Sós, 78.) A Honvéd kezdte lendületesebben a mérkőzést, mégis a Vidi FC előtt adódott igazi gólszerzési lehetőség, de Huszti Szabolcs kihagyta a megítélt büntetőt. Nem sokkal később Kovács István jóvoltából mégis megszerezték a vezetést a vendégek. A kapott gól ellenére a kispestiek irányították a játékot, de egy téves játékvezetői ítélettel megakasztott támadásuk után indított gyönyörű ellenakció végén Huszti kijavította hibáját, s megduplázta a fehérváriak előnyét. Ezt követően még reménytelenebb helyzetbe került a Honvéd, ugyanis utánrúgásért Batik Bencét második sárga lappal kiállította a játékvezető. Innentől a Vidi FC kézben tartotta a találkozót a szünetig. A folytatásra sem változott a játék képe: az emberhátrányban lévő fővárosiak mentek előre, a Vidi FC viszont sokkal pontosabb volt, és a harmadik góllal végérvényesen eldöntötte a három pont sorsát. A hátralévő negyven percben komoly tétje nem maradt a meccsnek, mégis mindkét kapu előtt akadtak helyzetek, egyszer például Lazovic a kapufára fejelte a labdát, míg a Vidi FC védelme egy ízben a gólvonalról mentett, de több találat már nem született. 

Először győzött a Diósgyőr

A szombat esti találkozón a hazai csapat az első győzelmét aratta a mostani bajnokságban, melyben eddig egyetlen ponttal az utolsó előtti helyen állt. Sikerével a kilencedik helyre lépett előre és pontszámban beérte a szombathelyi együttest.    Diósgyőri VTK-Szombathelyi Haladás 1-0 (1-0)

Egy pontot szerzett a Kisvárda Felcsúton

A Kisvárda története első élvonalbeli gólját megszerezve 1-1-es döntetlent ért el Felcsúton, a Puskás Akadémia vendégeként.   Puskás Akadémia FC-Kisvárda FC 1-1 (0-0)

A hajrában percben mentett pontot az Újpest

Az Újpest 1-1-es döntetlent játszott a vendég Mezőkövesddel szombaton. Újpest FC-Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (0-1)   Az Újpest és a Mezőkövesd kilencedszer mérkőzött meg egymással, a hazai csapat továbbra is csak egyszer nyert: még az első találkozón 2013-ban a lila-fehérek 6-1-re. Azóta a további hat vendéggyőzelem mellett másodszor végeztek döntetlenre. Ez a találkozó volt a Mezőkövesd századik fellépése az élvonalban.

A tabella

1. Ferencváros 5 4 1 - 14- 4 13 pont 2. Budapest Honvéd 5 4 - 1 9- 5 12 3. MTK Budapest 5 3 1 1 9- 8 10 4. Debreceni VSC 5 2 3 - 8- 5 9 5. MOL Vidi FC 4 2 2 - 9- 2 8 6. Újpest FC 5 1 3 1 5- 6 6 7. Mezőkövesd Zsóry FC 4 1 2 1 5- 4 5 8. Szombathelyi Haladás 5 1 1 3 7-10 4 9. Diósgyőri VTK 5 1 1 3 4- 9 4 10. Paksi FC 5 - 3 2 4- 7 3 11. Puskás Akadémia 5 - 2 3 5- 8 2 12. Kisvárda Master Good 5 - 1 4 1-12 1

Szerző
2018.08.18 22:10

Elő a szelvényt! Itt vannak az ötöslottó nyerőszámai

Publikálás dátuma
2018.08.18 19:41
Illusztráció
Fotó: Shutterstock/
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Nyerőszámok: 7 (hét) 27 (huszonhét) 42 (negyvenkettő) 66 (hatvanhat) 80 (nyolcvan) Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; 4 találatos szelvény 35 darab, nyereményük egyenként 1.495.330 forint; 3 találatos szelvény 3284 darab, nyereményük egyenként 17.000 forint; 2 találatos szelvény 90.840 darab, nyereményük egyenként 1575 forint. Joker: 462929  Mivel ezen a héten sem volt 5 találatos szelvény, a jövő héten várható főnyeremény:
1,363 milliárd Ft
Szerző
2018.08.18 19:41
Frissítve: 2018.08.18 20:20