korrupció;Jávor Benedek;OLAF;Tiborcz István;

Agyonhallgatnák a Tiborcz-ügyet

Közérdekű adatkéréssel próbálja megszerezni a Miniszterelnökségtől és Polt Péter legfőbb ügyésztől Jávor Benedek Európa parlamenti képviselő azt az OLAF-jelentést, amelyben a kormányfő vejéhez, Tiborcz Istvánhoz kötődő Elios Innovatív Zrt. gyanús közbeszerzéseit tárják fel. Az Európai Csalás Elleni Hivatali (OLAF) még múlt hét csütörtökön értesítette a magyar hatóságokat arról, hogy két év nyomozás után befejezte az Elios 2011 és 2015 között megnyert tendereinek az átvizsgálását és három EU-finanszírozású pályázat esetében súlyos szabálytalanságokat és összeférhetetlenséget is talált.

A miniszterelnökség napok óta nem reagált arra a kérdésünkre, hogy nyilvánosságra hozzák-e az OLAF jelentését, illetve tesznek-e feljelentést az ügyben. Mint emlékezetes egy évvel ezelőtt még nem vacilláltak, a négyes metró projektnél tapasztalt szabálytalanságokról szóló OLAF-jelentést gyorsan közzétetté.

Jávor Benedek szerint látható, hogy a kormány az OLAF-jelentéseket is saját politikai céljaira használja: míg a metró ügyeit azonnal nyilvánosságra hozta, addig „az ország vejének” korrupciós ügyeit feltáró jelentést szerinte nem győzi agyonhallgatni az állami média. „Jogunk van megismerni az igazságot Orbán Viktor vejének szerepéről a közvilágítás korszerűsítésére fordított uniós pénzek szabálytalan költésében” - írta Jávor a közérdekű adatkikéréséről szóló Facebook posztjában.

Közben az MSZP mind a negyven OLAF által vizsgált magyar ügynek a nyilvánossá tételét kéri az MSZP. Legény Zsolt, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője elmondta: írásbeli kérdéssel fordult Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez, mert az ő felügyelete alá tartozik az adóhivatal, amelynek központi irányítása alá tartozik önálló főosztályként az OLAF magyar koordinációs irodája.