Szerintem;Orbán-kormány;

2018-01-19 07:27:00

Jó és rossz

Két dolog van, amiben a kormánnyal egyetértek: a határkerítés és az atomerőmű bővítése. (Nem értek egyet viszont a mindössze 1300-as bevándorló kvóta látszólagos elutasításával, amikor köztudottan kínai, vietnami, arab és egyéb országokból származó emberek tízezer szám élnek az országunkban, nem is beszélve azokról, akiket letelepedési kötvénnyel fogadtunk be.) Azt gondolom, szerencse, hogy a 80-as évek elején felépült Pakson az atomerőmű, amely azóta is az ország villamos energia szükségletének a 40 százalékát állítja elő. Ezt még akkoriban nem tudták leállítani a "környezetvédők", mint később a nagymarosi vízierőművet.

Ha mondjuk Pakson egy amerikai cég építené az atomerőmű bővítését, alighanem szép csöndben folyna a munka, nem hangoskodnának a kákán is csomót kereső orosz-fóbiások. Sokkal olcsóbban és gyorsabban megépülhetett volna a M4 metró, ha akkor a szovjet adósság fejében elfogadjuk a metró építését, és nem kérünk helyette néhány MIG-29-es vadászgépet, amiket azóta le is kellett selejtezni. Nemcsak a mindössze 7,5 kilométeres szakasz épült volna meg, hanem a teljes vonal az eredeti tervek szerinti Újpalota és budaörsi virágpiac között.