Reflex;Vasas;Barczi Dávid;

2018-01-28 19:48:00

A Vasas játékosát motiválja, hogy a középmezőnyért küzdhet

Élvonalbeli rangadónak is beillő edzőmérkőzésen 2-0-ra nyert a Vasas vendégeként a Budapest Honvéd labdarúgócsapata szombat délelőtt a Fáy utcában. Különböző sérülések miatt ezúttal sem számíthatott több játékosára a hazaiakat felkészítő Michael Oenning, akinek csapatában ismét lehetőséget kapott a Videotontól két hete átigazolt Barczi Dávid.

„Jó erőfelmérő volt számunkra ez a találkozó, ám nem gondolom, hogy az eredményből messzemenő következtetéseket kellene levonni, hiszen ugyanez a párharc a bajnoki szezonban teljesen más lesz majd. Ahogy látom, lesz még munkánk bőven” – értékelt lapunknak Barczi.

A 28 éves középpályás – aki azt követően írt alá két és fél éves szerződést a Vasassal, hogy előző állomáshelyén az utóbbi két idényben elenyésző játéklehetőség jutott neki – érdeklődésünkre elmondta: nem bánja, hogy új csapatánál más célokért küzdenek, mint a Videoton, hiszen inkább motiváló, hogy a pályán is kiveheti a részét a középmezőnyért folytatott versenyből, minthogy egy aranyéremért küzdő csapat tagjaként ne játsszon. A középen és a széleken is bevethető játékos úgy érzi, ha felépülnek a sérültek, a csapattagok pedig elvégzik a munkát, nem lesznek kiesési gondjai a Vasasnak.

Baj legfeljebb akkor lehet, ha a 19 játéknap után 9., a már kieső pozícióban található Balmazújvárost csupán két ponttal megelőző együttes „beragad” a február végén folytatódó szezon rajtján. Az angyalföldiek az elsőségre hajtó Videoton otthonában kezdenek, majd a közvetlen rivális Haladással és a bajnok Honvéddal találkoznak. „Hiába jóval esélyesebb a Videoton, ellenük kell megtennünk az első lépést. Szeretnénk az első néhány fordulóban bebiztosítani azt, hogy helyünk van az első osztályban” – mondta Barczi.

Barczi Dávid számára külön érdekes lehet az évadnyitó, a futballista pedig bizonyítani szeretne: a székesfehérváriaknak azt, hogy kár volt elengedni, új klubjának pedig azt, hogy érdemes neki bizalmat szavazni.