Erzsébetváros;népszavazás;bulinegyed;

2018-02-05 07:04:00

Továbbterjedhet a bulinegyed

Népszavazás lesz Erzsébetvárosban, az úgynevezett "bulinegyed" szórakozóhelyeinek nyitva tartásáról.

Kezdhettem volna ezt a mondatot úgy is, hogy "Mint azt már mindenki tudja...", de sajnos nem ez a helyzet. Az önkormányzat a saját maga által kezdeményezett népszavazást megpróbálja szőnyeg alá söpörni, a hivatalos hirdetmények alig láthatóak valahol. Egy olyan népszavazásról van szó egyébként, amely kezdettől fogva megkérdőjelezhető szándékkal jött létre, ugyanis a kerület egészét szavaztatják egyharmadának életkörülményeiről. Egyértelműen arra játszanak, hogy a résztvevők száma ne érje el az érvényességi küszöböt, és folytatódhasson az évek óta húzódó játszma, melyben a 2013-ban (a lakosság megkérdezése nélkül) általa teremtett állapotokat az önkormányzat nem akarta, és mostanra már - anyagi erőforrásainak végére érve - nem is tudná megoldani.

A bulinegyed jelenlegi állapotáról csak röviden, címszavakban, hiszen a problémát a legtöbben már elég jól ismerhetik. Alig fél négyzetkilométeren 500 szórakozóhely van (köztük több ezer főt befogadni képes klubok sora), egész évben éjjel-nappal tart a fesztivál, elviselhetetlenek az állapotok, sem a dolgozó felnőttek, sem az iskolába járó gyermekek nem tudnak egészséges körülmények között élni és pihenni, pedig a gyermekek jogainak kiemelt védettséget kellene élvezniük. Ezek a körülmények pedig gyorsan és biztosan űzik el a lakosságot a kerületrészből. A folyamatot mostanra egyedül az ingatlanárak stagnálása és a Budapest többi belvárosi részéhez viszonyított visszacsúszásuk fogja vissza. Olyan óriási ugyanis a túlkínálat a piacon, hogy az erzsébetvárosiak csapdába estek, és ma már ha akarnának, sem tudnának költözni.

De miért akarnánk, hogy bárki is költözzön a bulinegyed miatt? Miért nem a több ezer fős szórakozóhelyek költöznek rozsdaövezeti területekre, mint az történik a turisztikai szempontból fontos európai nagyvárosokban? Miért gondolja bárki is azt, hogy kizárólag bérlakásokkal, lakáshotelekkel, azaz életvitelszerűen itt lakók nélkül képes lesz túlélni ez a kerület? Ha ez a fejlődés, akkor ebből miért nem kíván részesülni Budapest többi része? Miért vagyunk egyedülállóak Európában is azzal, hogy ezt megengedjük egy belvárosi történelmi lakónegyedben? Mindenki más szándékosan le akar maradni, nem kíván részesülni a fejlődésből? Az igazság sajnos az, hogy az emberek elüldözése és a kulturális örökség irányított lezüllesztése soha senki számára nem volt a fejlődés szinonimája.

Az egyik legfontosabb kérdés pedig, hogy valóban csak Belső-Erzsébetváros gondjáról beszélünk-e. Természetesen nem. Hosszútávon a "bulinegyed" nevű jelenség egész fővárosunkra ki fog hatni, országunk turisztikai imázsa szempontjából éppen ezért létfontosságú ennek a problémának a kezelése. De ami még ennél is fontosabb, az a középtávú jövő: ugyanis ennek a fajta városi dzsungelnek nincs hova mennie, a budapesti kerületek egymás után hozzák meg a maguk szabályait, hogy náluk ne történhessen meg ugyanaz a szégyen, ami megtörtént Belső-Erzsébetvárossal.

Mit üzen tehát az, ha a középső- és külső-erzsébetvárosi szavazók passzivitást mutatnak, és nem mennek el szavazni? Azt, hogy az őket egyelőre még védő zárórát is ideje lenne felülvizsgálni, és utat engedni a bulinegyed terjeszkedésének. A dzsungel átlépheti az Amazonast, és a Nagykörút másik, ma még élhető oldala is megismerheti, mit jelent minden egyes nap a Sziget Fesztivál közepén megpróbálni nyugovóra térni.

Ki kell állni tehát egymásért, hisz egy kerületről beszélünk. Ami tegnap megtörtént Belső-Erzsébetvárosban, az bármikor megtörténhet a kerület többi részén. El kell menni szavazni, és igent mondani az egységes zárórára, hogy Erzsébetváros a valódi fejlődés útjára léphessen!