Reflex;Tiborcz István;OLAF-jelentés;Elios Innovatív Energetikai Zrt.;

2018-02-07 12:15:00

OLAF-jelentés - A kormány segített a Tiborcz-cégnek a csalásban

Elsőként a 24.hu szerezte meg az EU csalás elleni hivatalának (OLAF) vizsgálati jelentését a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz kötődő Elios furcsa közvilágítási pályázatairól. A durva következtetéseket - többek között a szervezett bűnözés gyanúját – fölvető jelentés egyik példánya időközben a Népszavához is eljutott; a dokumentum azt igazolja, hogy az államigazgatás, illetve az uniós pályázatokat kezelő intézményrendszer számos ponton összehangoltan működött együtt azért (olykor az írott szabályokat is megszegve), hogy a Tiborcz-céget helyzetbe hozza.

Hosszú hetek óta igyekszik felderíteni az MSZP, mely önkormányzatok szerződtek az OLAF által „elmeszelt” Elios Zrt.-vel. A szocialisták önkormányzati képviselőik segítségével próbáltak kontraktusokat kikérni és betekinteni azokba – csakhogy majdnem minden esetben visszapattantak. Egyedül a fideszes vezetésű Szolnok döntött úgy - magyarázta lapunknak a szerződésfeltárást vezénylő Harangozó Tamás országgyűlési képviselő -, hogy kiadja a kért iratokat. A hallgatás nem véletlen, ugyanis az önkormányzatokat már októberben felkérte az OLAF, hogy tegyék meg észrevételeiket az Eliosszal kapcsolatos megállapításokról. Harangozó azt ígéri: feljelentik azokat a helyhatóságokat, amelyekről kiderült, hogy vannak szerződéseik, ám azokat eltitkolták/nem adták ki.

A 13 milliárd forintnyi uniós támogatás elvesztésével fenyegető ügyben a legnyilvánvalóbb visszaélést a 24.hu szúrta ki: az Elios a megszerezhető támogatás maximalizálása érdekében 50-ről 100 ezer órára növelte az általa ajánlott LED-lámpák várható működési tartamát, amivel elérte, hogy drágább vállalási ár esetén is ki lehetett mutatni a pályázat kiírója által elvárt megtérülést. Csakhogy a 100 ezer órányi működést semmi nem igazolta (maga a gyártó is legfeljebb 60-80 ezer órát vállalt). Ennek ellenére a kiírók – a Népszava birtokában lévő vizsgálati jelentés szerint - közvetlenül a beadási határidő lezárulta előtt (tehát akkor, amikor leginkább már csak a bennfenteseknek lehetett esélyük módosítani a pályázatukat) úgy változtatták meg a kiírást, hogy a 100 ezer órányi működéssel kimutatható (vélt) előnyök ellensúlyozni tudják a drágább árat.

A trükközéssel ugyanakkor az érintett önkormányzatot, illetve az indokolatlanul magas árat kifizető önkormányzatokat is jelentős kár érte. Ráadásul ezt a külső műszaki ellenőrök előre jelezték is: időben szóltak, hogy a pénzügyi megtérülés csak abban az esetben realizálódik, ha a gyártó által megadott 60 ezer óra után a világítórendszerek egyes elemeit kicserélik. Ezért azt javasolták, hogy minden kedvezményezett önkormányzat kössön 25 évre szóló, rögzített áras karbantartási szerződést a pályázat nyertesével. Ettől azonban az önkormányzatok (Szolnok esetében biztosan, és nagy valószínűséggel a többi esetben is) eltekintettek, a Tiborcz-cég profitszempontjait a saját érdekeik elé helyezve.

Mindehhez képest csupán apróbb szabálytalanságnak tűnik, hogy projekt záró auditját (ellenőrzését) egy olyan cég végezte el „független auditorként”, amelynek nevében az előre kiválasztott nyertes, azaz a Tiborcz-féle Elios közvilágítási igazgatója szerződött a közvilágítás korszerűsítését megrendelő önkormányzattal.