Fricska a szélsőjobbosnak - Dadogó politikust figuráztak ki

Publikálás dátuma
2018.02.08 09:54
Forrás: Oliver Welke/Facebook
Fotó: /

 Bocsánatot kért a német állami televízió, a ZDF népszerű "Heute Show" című műsorának szerkesztősége Dieter Amanntól, az Alternatíva Németországért (AFD) párt politikusától. A hét politikai eseményeiről humoros összefoglalót készítő népszerű műsorban Oliver Welke műsorvezető azon viccelődött, hogy a szélsőjobboldali párt politikusa beszédhibás. A történet sajátos bukéja, hogy Amann a Bundestagban éppen a "migránsok" beilleszkedését megnehezítő nyelvtudás, beszédkészség hiányáról beszélt egy bizottsági ülésen. Igaz, felszólalása elején előre közölte: nem szokott nagy nyilvánosság előtt felszólalni, és elnézést kért a jelenlévőktől, ha erősebben jelentkezne veleszületett beszédhibája.

A vicces összefoglalóból a beszédnek ez a része kimaradt, amiért az AFD közleményben követelte Welke azonnali kirúgását a csatornától, mert "viselkedésével minden fogyatékkal élőt megsértett". A ZDF és Welke is elnézést kért a történtekért.

"Nem tudtunk arról, hogy a politikus beszédhibás, ha rendelkezünk ezzel az információval, akkor természetesen nem viccelődtünk volna a beszédén, nagyon sajnáljuk a történteket" - reagált a műsorvezető és a csatorna közös közleményben a Facebookon.

A tréfálkozás gyermekkori negatív emlékeket idézett fel bennem, amikor rengeteget csúfoltak. A bocsánatkérést azzal a feltétellel fogadom el, hogy a következő műsorban nyilvánosan is elnézést kérnek tőlem a történtek miatt - írta Amann.

Szerző
2018.02.08 09:54

Merkel: végre kell hajtani a minszki megállapodást

Publikálás dátuma
2018.08.18 20:08

Fotó: SPUTNIK/ SERGEY GUNEEV
Németország és Oroszország egyaránt felelősséggel tartozik azért, hogy megoldódjanak a nemzetközi viszonyokat terhelő nagy válságok - mondta a német kancellár szombaton Vlagyimir Putyinnal kezdett tárgyalása előtt.
A Meseberg-kastély udvarán az orosz államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy Németország készen áll az együttműködésre Oroszországgal a válságok rendezéséért. Elsőként a kelet-ukrajnai helyzetet említette, aláhúzva, hogy végre kell hajtani a válság politikai rendezéséről szóló minszki megállapodást. Ugyancsak Ukrajnáról szólva elmondta, hogy az Északi Áramlat-2 gázvezetéktől függetlenül meg kell őrizni Ukrajna tranzitország szerepét az Európába irányuló orosz gázexportban. A szíriai polgárháborúval kapcsolatban kiemelte, hogy meg kell akadályozni a humanitárius katasztrófát Idlíb városában és a térségben, és az ENSZ vezetésével az egész országban be kell indítani a politikai rendezést.

Putyin: nincs alternatívája a minszki megállapodásnak

Csak annak végrehajtásával lehet lezárni az ukrajnai válságot - jelentette ki az orosz elnök a német szövetségi kormány Berlin melletti vendégházában.   Vlagyimir Putyin a Meseberg-kastély udvarán a német kormányfővel közösen tett sajtónyilatkozatában arról is beszélt, hogy lehetségesnek tartja az orosz földgázt Ukrajna megkerülésével Németországba szállító Északi Áramlat-2 földgázvezetékkel kapcsolatban annak a német elvárásnak a teljesítését, hogy megmaradjon Ukrajna tranzitország-szerepe az orosz gázexportban. Mint mondta, az ukrajnai tranzit "hagyománya" fennmaradhat, ha megfelel a gazdaságosság feltételének. A szíriai polgárháborúról szólva kiemelte: dolgozni kell a béke és a biztonság megteremtésén azon területeken, amelyekre visszatérhetnek a menekültek, köztük olyan szíriaiak is, akik Európába menekültek a hazájukból.  
Szerző
2018.08.18 20:08

Félmilliárd eurós kártérítést ígérnek a genovai áldozatok csaláldjának

Publikálás dátuma
2018.08.18 19:26

Fotó: AFP/ PIERO CRUCIATTI
Félmilliárd euró kártérítést helyezett kilátásba Genova városa az áldozatok családtagjai számára, valamint a híd újjáépítését ígérte a leomlott szerkezetet üzemeltető autósztráda-társaság vezérigazgatója. Mindeközben az áldozatok száma 43-ra emelkedett.
Az áldozatok családjait félmilliárd euróval, vagyis 160 milliárd forintnak megfelelő összeggel kívánják segíteni: a pénzt hétfőtől Genova önkormányzatának készek átutalni a legsürgősebb segítségnyújtásra. Ezenkívül segíteni kívánnak a hídomlástól érintett lakóházakból kiköltöztetett több mint 600 ember költségeinek fedezésében is. Bejelentették, hogy mielőbb alternatív útvonalat teremtenek a hídomlás okozta közlekedési nehézségek enyhítésére. Giovanni Castellucci, az Autostrade per l'Italia vezérigazgatója és a társaság elnöke, Fabio Cerchiai bejelentette: a vállalat készen áll arra, hogy teljesen lebontsa a leomlott hidat és helyére acélhidat emeljen. Hangsúlyozták, hogy ismereteik szerint a híd rendszeres ellenőrzés alatt állt, és "jó egészségnek" örvendett. Luigi Di Maio miniszterelnök-helyettes közösségi oldalára azt írta, az állam "nem fogad el alamizsnát" a sztrádatársaságtól. A híd roncsai alatt újabb holttestet találtak, és az egyik kórházban ápolt súlyos sérült, egy 37 éves román férfi meghalt, így a halálos áldozatok száma 43-ra emelkedett.
Szerző
2018.08.18 19:26
Frissítve: 2018.08.18 20:11