Tudomány;Műsormagazin;aszteroida;

2018-02-10 06:12:00

Csúcsforgalom az űrben

Ezen a héten két aszteroida is közel került a Földhöz, de egyik sem jelentett veszélyt.

A 2018 CC nevű kedden, a 2018 CB jelű pedig péntek este repült el a bolygónkhoz egészen közel. Az első 184 ezer kilométerre – ami a Föld-Hold távolság fele – közelítette meg Földünket, pénteken éjfélkor pedig 64 ezer kilométerre, a Föld-Hold távolság kevesebb, mint ötödénél szállt el egy 15-40 méteres szikladarab. Ezek az aszteroidák parányinak számítanak, de valamivel nagyobbak annál, ami 2013-ban Cseljabinszk felett semmisült meg, tudtuk meg a csillagaszat.hu honlapról.

A jelek szerint azonban megszaporodtak a hírek arról, hogy a Földere akár komoly veszélyt jelentő égitestek meglehetősen közel repkednek körülöttünk. Kiss László csillagászt lapunknak elmondta, ma már tízszer többet látunk, mint évekkel ezelőtt. Az utóbbi öt-tíz évben ugyanis nem csak a kifejezetten a kisbolygók megfigyelésére alkalmazott távcsövek számában történt növekedés, hanem a képrögzítésre alkalmazott felületek mérete és felbontóképessége is drámaian megnőtt. Így az egészen kicsi és halvány mozgó égitestek is észrevehetők. Ezek az égitestek, amelyek a Földhöz hasonlóan a nap körül keringenek, 10-15-20 évenként kerülnek hozzánk olyan közel, hogy potenciálisan veszélyesnek számítsanak. Azokból a kisebb, néhány ház méretű sziklákból, amilyen most is a közelünkbe került, néhány százezer, de több tízezer mindenképpen lehet. „Az egy-két kilométeres és nagyobb átmérőjűek száma jóval kevesebb, a NASA azt állítja, ezek több, mint 90 százalékát ismerjük, most már a kisebbekre fókuszálódik a keresés” – jegyezte meg a tudós.

Az aszteroidák pályája ugyan folyamatosan változik, ahogy a bolygóközi térben keringenek, de az nagy valószínűséggel mondható, hogy az ismerteké nem módosul annyira, hogy a következő 30-40 évben veszélyeztessék a Földet. Mozgásukat folyamatosan nyomon követik, mert ahhoz évekre van szükség arra, hogy felkészüljünk a velük való találkozásra, de legfőképpen megakadályozzunk egy esetleges ütközést. Egy-két hét alatt ugyanis mindössze a veszélyeztetett területek kiürítése lehetséges.

David Bowie szól
Kedd óta repül az űrben Elon Musk autója, a Tesla. A floridai Kennedy űrközpontból indították útnak az amerikai zseni és cége, a SpaceX Falcon Heavy névre keresztelt gigarakétáját. Az űreszközben egy stílszerűen űrhajós ruhába öltöztetett baba ül. Musk korábban elmondta, a kocsiban David Bowie Space Oddity című slágere szól. A tervek szerint az autót Nap körüli pályára állítják majd.