Publicisztika;szélsőjobb;Olaszország;Maceratan;

2018-02-10 06:36:00

Szélsőjobboldali tüntetők verekedtek Maceratan

Szélsőjobboldali tüntetők csaptak össze rendőrökkel az olaszországi Macerata városban, és ugyancsak a rendfenntartóknak kellett közbelépniük ahhoz, hogy az ellentüntető szélsőbalosok ne rohanják le a másik oldalt.

Az olasz kisvárosban múlt péntek óta forrnak az indulatok, amikor a neonáci Új Erő párt egyik szimpatizánsa, Luca Traini tüzet nyitott afrikai bevándorlókra. Tettét azzal indokolta, hogy annak a 18 éves helybéli lánynak a halálát akarta megbosszulni, akinek meggyilkolásával egy nigériai bevándorlót gyanúsít a rendőrség.

A szélsőjobbos tüntetők jelmondata az volt, hogy „Meghalunk a bevándorlás miatt”. Roberto Fiore, a párt vezetője ugyan azt nyilatkozta, hogy elítélik társuk tettét, de nem fogadják el, hogy „szörnyet faragjanak” a hatóságok Trainiból, aki szerintük maga is „a kontrollálatlan migráció áldozata” Ennek ellenére sokan a tüntetők közül a rasszista lövöldözőt éltették, a szélsőbal ellentüntetői eközben azt kiáltozták, "nem vagyunk fasiszták".

A tiltakozók annak dacára vonultak utcára egy bevándorlásellenesként meghirdetett demonstrációra, hogy a település polgármestere és prefektus is arra szólított fel mindenkit, hogy a feszültségek további növekedésének elkerülése érdekében semmilyen tüntetést ne szervezzenek a városban. Ma estére az antifasiszták és baloldaliak is felvonulást hirdettek Maceratába, de a csütörtök esti rendőrségi fellépés valamint az indulatok egyre nyilvánvalóbb elszabadulása után egyelőre nem biztos, hogy megtartják azt.

A március 4-én sorra kerülő olasz parlamenti választási kampány hangulatára és hangvételére rányomja bélyegét a maceratai rasszista támadás. Az afrikaiakra lövöldöző Traini tavaly még a bevándorlásellenes és euroszkeptikus Északi Liga (LN) képviselőjelöltjeként indult az önkormányzati választáson. Az LN jelenleg sem áll rosszul, akár kormányerő is lehet. Sergio Mattarela államfő pénteken a II. világháború alatti isztriai tömegmészárlás, olaszokat sújtó népirtás emléknapja (február 10) alkalmával mondott beszédében a szélsőséges nacionalizmus igen komoly kockázataira emlékeztetett egyértelművé téve, hogy a nem csupán a történelmi múltra, hanem a mai Olaszországra is érvényes az. Korábban Paolo Gentiloni kormányfő szólította fel honfitársait, tegyenek meg mindent azért, hogy ne legyen úrrá a gyűlölet a társadalmon.