Istentisztelet és ellentüntetés - Horthy Miklósra emlékeztek

A volt kormányzó halálának évfordulóján istentiszteletet tartottak a Szabadság téri református templomban. A Tett és Védelem Alapítvány külön kiadvánnyal készült, amely a Horthy Miklós által aláírt zsidótörvényeket tartalmazta.

A közelmúltban egy belvárosi katolikus templomban szerettek volna emlékmisét rendezni Horthy Miklós tiszteletére. Boross Péter volt miniszterelnök, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és Szakály Sándor, a Veritas intézet főigazgatója szólalt volna fel. Erdő Péter bíboros „határozott kérésére” az esemény elmaradt. Osztie Zoltán plébános szerint senkinek eszébe sem jutott, hogy aznap van a holokauszt nemzetközi emléknapja. Lezsák Sándor viszont – el nem mondott beszédében, amit a Magyar Hírlapban jelentetett meg – „természetes gesztusnak” nevezte, hogy Auschwitz felszabadításának évfordulóján szentmise keretében emlékezzenek a volt kormányzóra.

A most vasárnapi istentiszteletet a Horthy Miklós Társaság szervezte. A rendezvénynek Hegedűs Loránt református lelkész Szabadság téri temploma adott otthont. Az a templom, amelynek előterében – az utcai részen – Horthy mellszobra látható.

A Tett és Védelem Alapítvány munkatársai abból indultak ki, hogy a történelmi ismeretek hiánya az egyik legfőbb oka a kirekesztő, antiszemita megnyilvánulásoknak, ahogyan az arra méltatlan, egykori közéleti személyek rehabilitálását célzó kezdeményezéseknek is. Ezért kiadványt készítettek: mindenfajta kommentár nélkül közölték a jogfosztó numerus claususról szóló törvény és a három zsidótörvény eredeti szövegét. Mindegyiket Horthy Miklós írta alá.

Az istentiszteletre érkezők vegyesen fogadták a templom közelében osztogatott kiadványt. Némelyek kézbe sem vették, mások azonnal visszaadták, de akadtak olyanok is, akik megtartották. „Köszönöm, jó napot kívánok! Áldás, békesség!” – mondta udvariasan egy decens asszony.

Megint mások szitkozódtak. „Szemétládák! Menjetek innen!” – javasolta ingerülten egy református Horthy-rajongó. „Mocskos banda!” – fakadt ki vörös fejjel egy alacsony, idősebb férfi. Párja a templom felé bökött: „Akkor kiket bújtattak ott bent?!”

A Tett és Védelem Alapítvány akciójától függetlenül ellentüntetést is tartottak. A mintegy harminc főből álló, uniós zászlókkal demonstráló csoport a templommal szemben gyülekezett. A hangszóróból Bródy János és – egyebek mellett – Pajor Tamás dalai szóltak. Hegedűs Loránték cserébe kihangosítva közvetítették az odabent zajló istentiszteletet. A fotósokat és tévéstábokat amúgy nem engedték a templomban dolgozni.

Zoltai Andrea, a tüntetés főszervezője hangsúlyozta: nem egy istentiszteletet akarnak megzavarni, hanem egy gyalázatos politikai esemény ellen tiltakoznak.

Frissítve: 2018.02.11 17:56

Jövő vasárnaptól változik a repülőtéri buszok menetrendje

Publikálás dátuma
2019.03.22 21:55
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A vasárnapi forgalom kiugróan magas, így a járatok sűrítéséről döntöttek.
Az eddiginél sűrűbben, tízpercenként jár március 31-től vasárnap napközben a repülőtéri 100E járat – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Mint írják, a járat kihasználtságáról szóló adatok szerint az utasok száma továbbra is dinamikusan növekszik, a vasárnapi forgalom pedig kiugróan magas a hét többi napjához képest is. „A BKK 2019. március 31-től vasárnap napközben sűríti a 100E repülőtéri autóbusz menetrendjét, így a legforgalmasabb utazási időszakokban, 7 és 19 óra között tízpercenként indulva biztosít közvetlen eljutást a belváros és a repülőtér között. A BKK továbbra is figyelemmel kíséri az autóbusz kihasználtságának alakulását és szükség esetén mentesítő autóbuszokat állít forgalomba” – olvasható a közleményben.

Megint éheztettek egy családot a tranzitzónában a magyar hatóságok, közbelépett Strasbourg

Publikálás dátuma
2019.03.22 21:25
A tompai tranzitzóna a 2017-es átadáskor - illusztráció
Fotó: AFP/ ATTILA KISBENEDEK
A Helsinki Bizottság közölte, hogy a házaspár – akiket hat gyermekükkel tartanak fogva a tranzitban – március 19. óta nem kapott enni.
Fél órája kaptuk meg a strasbourgi bíróság legújabb azonnali intézkedését, amiben utasítják a magyar hatóságokat, hogy adjanak enni a tranzitzónában fogvatartott iraki ügyfeleinknek” – közölte a Magyar Helsinki Bizottság a Facebook-oldalán. Mint írják, a házaspár, akiket hat gyermekükkel tartanak fogva a tranzitban, március 19. óta nem kapott enni. „Reméljük, hogy most, péntek este, már kapnak végre vacsorát” – teszik hozzá. A jogvédő szervezet kiemeli, hogy 2018 augusztusa óta ez a kilencedik eset, amikor azért kell Strasbourgig menniük, hogy fogvatartottak enni kapjanak.