Pjongcsang - Versenyzés helyett csocsóznak a magyarok

Publikálás dátuma
2018.02.14 19:45
Fotó: AFP/Fabrice Coffrini
Fotó: /
Az erős szél miatt előbb folyamatosan csúsztatták a női műlesiklás rajtját a téli olimpia szervezői, végül másfél óra várakozás után péntekre halasztották a viadalt.

Noha kedden a férfi kombinációt sikerült megrendezni, továbbra is szélsőséges időjárás uralkodik a játékok helyszínein, ezért péntekre halasztották a női műlesiklást. Előbb 30 perccel későbbre tették, majd mivel a szél nem csillapodott, újabb egy órával tolták ki a kezdési időpontot. Az időjárás később sem lett kegyesebb, így két nappal később rendezik meg a számot, amelyben Hozmann Szonja és Maróty Mariann révén két magyar is érdekelt.

A 19 esztendős Maróty elmondása szerint kondi edzésekkel próbálják magukat formában tartani, ugyanakkor marad idejük a szórakozásra is. "El szoktunk menni a játékszobába, ahol nagyon jó hangulat van, egymással csocsózunk, jéghokizunk" - tette hozzá.

Egyébként nem csak Pjongcsangban küzdenek meg az időjárás viszontagságaival, lévén a korcsolyasportoknak otthont adó Kangnungban szerdán szélvihar tombolt. Helyszíni beszámolók szerint a játékok során talán először emelkedett fagypont fölé a hőmérséklet, ám olyan erős szél fújt, hogy a buszmegállók tábláit, vagy éppen a kordonokat szét kellett szerelni, mert a szél feldöntötte volna azokat. A táblákat aztán a földre fektették, hogy aki a vihar ellenére útnak indul, az lássa, hogy jó helyen várja-e az ötkarikás sporteseményeknek otthont adó létesítményekhez tartó buszokat. A süvítő széllökések olyan erősek voltak, hogy több mobilsátrat megrongáltak, a fák és a közlekedési lámpák látványosan kilengtek.

Időközben folytatott a hollandok dominanciája gyorskorcsoláyban, a nők szerdai 1000 méteres versenyét Jorien ter Mors nyerte. Gyorskorcsolyában eddig mind az öt aranyérmet a németalföldiek szerezték meg a kangnungi Ovalban.

Szintén érdekes hír, hogy a rövidpályás gyorskorcsolyázók női 500 méteres versenyében bronzérmet szerző Kim Boutin haragos üzeneteket kapott dél-koreai szurkolóktól a Twitter- és Instagram-oldalán. A helyi drukkerek ellenszenvét az váltotta ki, hogy nem tudnak beletörődni abba, hogy a befutó utáni videózás végeredményeként kizárták a második helyen célba érő dél-koreai versenyzőt, aki Boutinnal harcolt a pozícióért.

"Gratulálunk a mocskos érmedhez" – szólt az egyik kommentár, ám ez még a visszafogottabbak közé tartozott. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, a sportoló pedig felfüggesztette internetes közösségi oldalait.

Ugyanakkor a sportág történetében nem ez volt az első ilyen eset: 2002-ben Salt Lake Cityben az amerikai Apolo Ohno a dél-koreai Kim Dong-szung kizárása után lett aranyérmes, és kapott halálos fenyegetéseket, 2014-ben a szocsi olimpián pedig a jelen történetünk döntőjében negyedikként záró brit Elise Christie-nek kellett szembe néznie a koreai haraggal, miután ütközött a koreai Park Szeung-hivel.

A magyarok pénteki programja:

02.00 – Alpesi sí női műlesiklás 1. futam Hozmann Szonja, Maróty Mariann

05.15 – Alpesi sí női műlesiklás 2. futam

03.00 – 05.10 Alpesi sí férfi szuper-G döntő Kékesi Márton, Samsal Dalibor

07.00 – 08.45 Sífutás férfi 15 km (szabad stílus) döntő Kónya Ádám

2018.02.14 19:45

Új sportágba vág bele Shane Tusup

Publikálás dátuma
2019.01.16 13:25

Fotó: / Molnár Ádám
Augusztusban fogott először a kezében golfütőt, de máris világbajnok akar lenni.
Shane Tusup úgy döntött, hogy egy, számára egészen új sportágban próbálja ki magát: Hosszú Katinka volt férje és edzője a Facebook-oldalán közzétett levelében arról ír, hogy
golfozni fog, és világbajnoki címet akar szerezni.
Tusup beismeri, hogy augusztusban fogott életében először golfütőt a kezében, de a sportág azonnal rabul ejtette, épp úgy, mint annak idején az úszás.
Arról is írt, hogy az elmúlt évek után az úszás mert nem jelent neki olyan kihívást, mint amilyenre vágyik. Levelében Hosszú Katinkát is megemlítette, valamint úgy fogalmazott:
„2018 volt a legnehezebb és legfájdalmasabb év az életemben, emberileg és szakmailag is.”
2019.01.16 13:25

Kézi-vb: jön a csoportkör legnehezebb szakasza

Publikálás dátuma
2019.01.16 11:45

Fotó: MTI/ Illyés Tibor
Egyiptom ellen folytatja vb-szereplését a magyar férfi kézilabda-válogatott, amelynek remeklő kapusa, Mikler Roland úgy érzi, meccsről meccsre jobban teljesít a csapat.
A dán-német rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörének utolsó mérkőzésein Balogh Zsolt nélkül áll ki Magyarország.
Az argentinokkal szembeni nyitányon elért 25-25-ös döntetlenből 11, az Angola elleni 34-24-es győzelemből négy, a Katar elleni hétfői – 32-26-os – sikerből pedig három gólt vállaló jobbátlövő legutóbb bokasérülést szenvedett, így a kedd reggeli vizsgálatokat követően hazautazott. Gyógykezelése Szegeden folytatódik, kedvező esetben a középdöntőkre csatlakozhat újra a társakhoz.
„A teljesítményünk meccsről meccsre jobb, fontos győzelmeket arattunk, melyeknek örülünk, Zsolti sérülését viszont nagyon sajnáljuk. Reméljük, pár napon belül visszatérhet közénk – nyilatkozta a Népszavának a vb-n remek formában védő Mikler Roland. – Soha nem jön jókor, ha valaki kiesik. Zsolt sérülésének nyilvánvalóan van hatása a csapatra, de nélküle is meg kell megoldanunk az előttünk álló feladatokat, ezzel mindenki tisztában van.”
A következő feladat szerdán a Miklert alkalmazó Telekom Veszprém vezetőedzőjeként is dolgozó szövetségi kapitány, David Davis által felkészített Egyiptom (18.00, tv: M4 Sport), csütörtökön pedig Svédország lesz, a három forduló után hibátlan északiak elleni mérkőzéssel zárul a csoportszakasz. A svédektől és Katartól is kikapó, de Argentínát legyőző afrikai együttes jelenleg is jó eséllyel pályázik a továbbjutásra (a hatos csoport legjobb három csapata jut tovább), a svédek pedig a sorsolás óta a csoport favoritjai – egyik összecsapás sem ígérkezik könnyűnek.
„Számunkra most jön a csoportkör legnehezebb szakasza, az eredményekből is látszik, hogy nagyon kiegyenlített a csoport. Angola legyőzte Katart, Katar Egyiptomot, egyelőre csak a svédek hibátlanok, de mi is jól állunk a szerzett pontok tekintetében. Mindegyik meccs előtt tudtuk, hogy nehéz küzdelem vár ránk, de azt is, hogy ha jól játszunk, akkor győzni fogunk. Így állunk hozzá az előttünk álló meccsekhez is, hiszen nem csupán a középdöntőbe jutás a fontos, hanem az is, hogy pontokat vigyünk magunkkal a torna következő szakaszába. Ha Egyiptom ellen győzünk, az már jó alapot jelenthet mind a továbbjutás, mind a középdöntő kapcsán – folytatta a lapunknak nyilatkozó Mikler, aki szerint az ellenfél edzőjének személye miatt különleges egyiptomi–magyar párharc résztvevői ismerik egymás variációs lehetőségeit és játékról alkotott elképzeléseit. – Ez mindkét fél számára lehet előny és hátrány is. Bízunk magunkban és a győzelemben!”
A középdöntőben két hatos csoportban 12 csapat folytathatja majd. Továbbjutás esetén a magyar válogatottnak ott minimum a negyedik helyre kell odaérni, hogy legyen esélye elérni a torna előtt kitűzött célt, az ötkarikás selejtezőtorna-részvételre feljogosító első hét hely valamelyikét.

A D csoport állása

1. Svédország 6 pont, 2. Magyarország 5, 3. Katar 2 (77-79), 4. Egyiptom 2 (69-75), 5. Angola 2 (67-94), 6. Argentína 1

2019.01.16 11:45
Frissítve: 2019.01.16 11:49