Mészárlás a középiskolában - Tizenhét diák halt meg

Publikálás dátuma
2018.02.14. 23:20
Forrás: Youtube
Legkevesebb tizenhét halottja van annak a lövöldözésnek, amely szerdán délután történt a floridai Parkland városka középiskolájában. 

A beszámolók a seriff hivatalának twitterére hivatkoznak, amely szerint a rendfenntartók a helyszínen, egy gimnáziumnál intézkednek - tudósít az Euronews. A helyi tűzoltóparancsnok közlése szerint 17 halálos áldozata van a támadásnak, az MTI infromációi szerint 16 sebesültet kórházban ápolnak. A diákokat kimentették az épületből, a környéket lezárták.

Az amerikai televíziókban sugárzott légi felvételek tanúsága szerint diákok hosszú sora, felemelt kézzel, rendőrségi biztosítás mellett vonult ki az iskola épületéből. Az iskolát egy tucatnyi rendőrautó és egy páncélozott jármű vette körül.

Az első lövések a tanítás végén, helyi idő szerint délután két óra körül dördültek el az iskola bejárata előtt, majd az udvaron, végül az épületben. A diákok magukra zárták a tantermeket, amíg a rendőrök meg nem érkeztek. Az amerikai televíziókban sugárzott légi felvételek tanúsága szerint az iskola udvarán mozdulatlan emberek hevertek, feltételezhetően valamennyien megsebesültek. 

A tömeggyilkosságot az iskola egyik volt diákja, Nikolaus Cruz követte el - írja a távirati iroda.  A 19 éves tettest helyi idő szerint délután négy óra körül letartóztatták az iskolától nem messze eső lakásában. Ellenállást nem tanúsított. A diákot magaviselete miatt korábban kicsapták az iskolából, ám azt egyelőre nem tudni, hogy ennek volt-e szerepe tette elkövetésében. 

Robert Runcie, megyei tanfelügyelő a CBS televíziónak adott interjújában "rettenetesnek" mondta a helyzetet. Ő már szerdán délután azt valószínűsítette, hogy az elkövető az iskola egyik jelenlegi vagy volt diákja is lehetett, ugyanakkor leszögezte, hogy az iskola nem kapott fenyegetéseket és a tragédiának semmi előjele nem volt. Az Egyesült Államokban 2013 óta 291 iskolai lövöldözés történt, vagyis átlagosan hetente egyszer dördültek lövések oktatási intézményekben.

Szerző

Csalásvád a roma választáson

Publikálás dátuma
2018.02.14. 21:41
Fotó: Tóth Gergő

A Lungo Drom támogatói szabálytalanul választották meg Farkas Félixet a nemzetiségi lista vezetőjévé az Országos Roma Önkormányzat közgyűlésén – állította lapunknak nyilatkozva Lakatos Oszkár, az ORÖ egyik ellenzéki képviselője.

A keddi közgyűlésen – ahogyan arról beszámoltunk – az ORÖ zárt ülésen döntött a lista összetételéről. Az erőviszonyok kiegyenlítettek voltak. Jelenlévők elmondása szerint a zárt ülés közben Farkas Flórián fideszes miniszterelnöki biztos, a Lungo Drom elnöke telefonon hívogatta az övéit. Lakatos úgy tudja, Farkas Flórián „egzisztenciális fenyegetéssel” érte el, hogy a hezitáló képviselők az általa favorizált Farkas Félixre szavazzanak. Az ORÖ több tagjának hozzátartozói kormányzati állásban dolgoznak – magyarázta Lakatos.

A választás elvileg titkos volt, de a Lungo Drom képviselői – állította az ellenzéki roma politikus – bemutatták egymásnak a kitöltött szavazólapot, vagy az arról mobiltelefonnal készített fotót: nehogy valaki „elkóboroljon a nyájból”. Lakatos Oszkár jegyzőkönyvet vetetett fel kifogásairól, és választási csalás miatt feljelentést tesz.

Farkas Félix végül egyetlen szavazattal nyert. Jelen állás szerint ez azt jelenti, hogy az elkövetkező négy évben is ő lesz a romák nemzetiségi szószólója a parlamentben.  