Mészárlás a középiskolában - Az elkövetőt elmeklinikán kezelték

Publikálás dátuma
2018.02.15. 21:00
FOTÓ: MICHELE EVE SANDBERG / AFP
Tizenheten meghaltak, tucatnyian megsebesültek a floridai Parkland település gimnáziumában, ahol az egyik kicsapott, 19 éves volt tanuló félautomata lőfegyverrel rendezett vérengzést a szerdai tanítási nap végén.

A zömmel diák halálos áldozatok mellett életét vesztette egy futballedző is. A tettes, Nikolas Cruz először az intézmény bejáratánál, majd az udvaron, illetve magában az épületben válogatás nélkül lövöldözött mindenkire. Az épületben először bekapcsolta a tűzriasztót. Ő maga gázálarcot viselt, és füstgránátokat használt, hogy összezavarja a menekülőket. Diákok százai pánikszerűen próbáltak elrohanni, miközben a helyszínt körülvették a rohamrendőrök. Az elkövető akkor még kereket oldott, de nem sokkal a lövöldözés után otthonában elfogták. Ellenállást nem tanúsított.

Cruzt agresszív természetű fiatalnak ismerték, az iskola diákjaként sokakkal került összetűzésbe. Azért csapták ki, mert verekedést provokált volt barátnőjének az új barátjával.

Az Egyesült Államokban, ahol szinte bárki szabadon tarthat fegyvert, újra és újra előfordulnak iskolai lövöldözések. Az utóbbi öt évben 291 ilyen esetről tudni, ami azt jelenti, hogy átlagosan hetente egyszer fordul elő vérengzés az oktatási intézményekben. A mostani 17 halottal járó eset a második legsúlyosabbnak számít a „csúcstartó” Connecticut állambeli Newton általános iskolájában 2012-ben elkövetett tömeges vérengzés után. Ott akkor 26-an haltak meg – húsz első osztályos kisiskolás és az iskola személyzetének hat tagja. A húszéves elkövető utána agyonlőtte saját anyját, majd önmagával is végzett.

A tavaly őszi, 59 áldozatot követelő Las Vegas-i tömegmészárlás után ismét fellángolt a vita, helyes-e, hogy az amerikaiak könnyen juthatnak fegyverhez, és különösebb korlátozások nélkül tarthatják azokat otthonukban. Egy 2017-es felmérésben az amerikaiak 40 százaléka állította, hogy birtokol fegyvert, illetve olyan háztartásban él, ahol mások tartanak – írja a BBC a Pew Research Center felmérésére hivatkozva. Így nem csoda, hogy a lőfegyverrel elkövetett gyilkosságok aránya ott a legmagasabb a fejlett világban: 2016-ban 64 százalék volt, ez 11 000 ember halálát jelenti.

Az utóbbi hatvan évben alapvetően megváltozott az amerikaiak hozzáállása a fegyvertartás engedélyezéséhez. A Gallup felmérése szerint, azoknak az aránya, akik inkább ellenzik a tartás korlátozását 37 százalékról mintegy 77-re nőtt, miközben a korlátozás támogatóinak aránya 60-ról csaknem 22 százalékra csökkent. A korlátozás legfőbb ellenzője a Nemzeti Lőfegyver Társaság (NRA). Érvelésük szerint több puska biztonságosabbá teszi az országot. A fegyvertartók egyötöde tagja a társaságnak, túlnyomó többségük republikánusok felé hajlik. A szervezet hivatalosan 3 millió dollárt költ évente arra, hogy befolyásolja a fegyvertartással kapcsolatos politikát, de emellett még több milliót szán arra, hogy a törvényhozók mellett olyan politikusjelöltek választási kampányát támogassa, akik ellenzik a fegyverkorlátozást.

Cruz korábban kezelésekre járt
Fotó: AFP

Fotó: AFP

Broward megye polgármestere a CNN-nek nyilatkozva azt mondta: Cruzt korábban kezelték egy elmeklinikán, de már több mint egy éve nem járt kezelésre. Az önkormányzat a problémás diákokat minden esetben próbálja szemmel tartani, kapcsolatban lenni velük, de Cruz esetében ez nem sikerült - ismerte el.
Cruzról egyik diáktársa elmondta, hogy nemrég feltett az egyik közösségi oldalra egy képet, amelyen a saját arca elé tartott egy fegyvert. Egyébiránt félénk, magának való fiúnak tartotta Cruzt. Egy másik diák arról számolt be, hogy Cruz feltett képei szerint állatokat ölt, és rendszeresen célba lőtt saját házuk kertjében.

Szerző

Kiraboltak egy ékszerboltot Budapesten

Publikálás dátuma
2018.02.15. 16:26
Shutterstock fotó
Kiraboltak egy ékszerboltot csütörtökön kora délután Budapesten, a XI. kerületi Bocskai úton - értesült a Blikk. 


A BRFK kevéssel dél előtt kapott bejelentést arról, hogy egy Bocskai úti ékszerüzletben rablás történt.

A rendőrök a helyszínen megtették a szükséges intézkedéseket és nyomozást rendeltek el fegyveresen elkövetett rablás miatt ismeretlen tettes ellen - olvasható a rendőrség közleményében.

Szerző

Kiraboltak egy ékszerboltot Budapesten

Publikálás dátuma
2018.02.15. 16:26
Shutterstock fotó
Kiraboltak egy ékszerboltot csütörtökön kora délután Budapesten, a XI. kerületi Bocskai úton - értesült a Blikk. 


A BRFK kevéssel dél előtt kapott bejelentést arról, hogy egy Bocskai úti ékszerüzletben rablás történt.

A rendőrök a helyszínen megtették a szükséges intézkedéseket és nyomozást rendeltek el fegyveresen elkövetett rablás miatt ismeretlen tettes ellen - olvasható a rendőrség közleményében.

Szerző