Innen nézve - Valahová tartozni

A közelmúltban a Klubrádió filmklubjában Szántó Erika Titok című filmjét vetítették, amely a Hajógyár 1990-es felszámolásáról szólt. Megdöbbentő képeket láthattak a nézők egy nagy múltú gyár és egy szakma haláláról, az utcára került munkások tragikus sorsáról. Ami leginkább szívbemarkoló volt, az a magányosság látványa, ami egyik napról a másikra rászakadt a munkahelyük nélkül maradt emberekre. Akik nemcsak az állásukat és a megélhetésüket vesztették el, hanem azt a közösséget is, ahová tartozhattak.

Innen nézve talán ez a rendszerváltás legnagyobb vesztesége. Az a magányosság, amely mindannyiunkra ránk szakadt. Azokra is, akik nem veszítették el a munkahelyüket, de elveszítettek valami mást: a közösséget. Amihez az idősebbek életében hozzátartozott a szocialista brigád, amelynek tagjai, ha nem voltak is szocialisták, de szerettek időnként együtt elmenni színházba, moziba, kirándulni, piknikezni; a fiatalokéhoz a KISZ szervezet, akik közül sokan ott találtak maguknak szerelmet, életre szóló társat. A rendszerváltással kicsit magányosak lettek az iskolások is, nem volt többé úttörőtábor, ingyen zánkai, csillebérci nyaralás, később építőtábor, de ugyanígy hiányzott az egyetemisták életéből is valamilyen „kovász”, ami a közösségi összetartozást erősítette volna.

A bezárt gyárakban arra hivatkoztak, hogy nem lehet eladni a korszerűtlen termékeket. Később kiderült, mindez csak ámítás volt. A Hajógyárnak 21 úszódarura lett volna rendelése, amit örömmel átvettek egy szlovák hajógyárban, de az IKARUS tervezői is már készen voltak egy korszerű buszcsaláddal, a GANZ villamosokat, metró- és vasúti kocsit készült gyártani, a Május 1 Ruhagyárnak amerikai, olasz megrendelőket kellett lemondania, a Csepel Művekben sem kellett volna szélnek ereszteni tízezer embert, a Magyar Posztógyár is megélt volna angol minőségű gyapjú kelméinek exportjából…

A felszámolt gyárak bezárt munkásszállásainak lakóiból sokan hajléktalanok lettek. A gyárakkal megszűntek a tanműhelyek is, nem volt hol szakmát tanulni, ellesni a mesterfogásokat az öregektől. Mivel nem kellettek segédmunkások sem, a fiatalok ráérő idejükben az utcán, a játéktermekben lófráltak, voltak, akik csak szipuztak, mások ennél is tovább léptek. Hónapok alatt több mint egymillió ember került utcára, a kilátástalanságba. Nem is értem, miért csodálkozunk azon, hogy mára nemzedékek nőttek fel úgy, hogy soha nem látták a szüleiket, nagyszüleiket reggelente munkába indulni.

A napokban találkoztam a nyolcvanéves Mária nénivel, aki valamikor gyógypedagógus volt, és azon csodálkozik, mi történt a fiával, a menyével, a 19 éves unokájával, akik egyik napról a másikra „hitesek” lettek. Soha nem voltak vallásosak, nem jártak templomba, s meg van róla győződve, hogy ma sem azt az istent keresik, akiről ott prédikálnak. Vasárnaponként szépen felöltöznek, elmennek a gyűlésbe, ahol már ismerőseik, barátaik lettek, leülnek a megszokott székükre és elönti őket a boldogság. A valahová tartozás boldogsága.

Szerző
2018.02.22 07:02

Iskolai koffein

Teljesen kitiltják a kávéautomatákat a dél-koreai iskolákból, a tanároknak fenntartott automatákat is száműzik, nehogy a diákok a rendszert kijátszva hozzájussanak az élénkítő italhoz - adta hírül a magyar sajtó is. Hüledezem. Vajon mennyire lenne bölcs kiküldeni valakit az esőbe, majd elvenni tőle az esernyőt, hogy el ne fáradjon a keze, miközben az ernyőt tartja? A diákok nem unalmukban kelnek hajnalban, élnek koffeinen és alszanak csupán néhány órát, hanem mert az oktatási rendszer erre kényszeríti őket. Ha a diákok szívéért aggódunk, ne a kávét és/vagy az energiaitalt tiltsuk be (aki mindkettőt akarja, az legalább "következetes"), hanem könnyítsünk a rájuk nehezedő terheken! Részben a sok ezres év eleji diáktüntetéseknek köszönhetően az utóbbi időben viszonylag sok szó esik az iskolai túlterheltségről, a magas óraszámról. (Ezt bizonyítandó, felhívásunkra rengeteg diák fotózta le saját órarendjét.) Érdemes azonban beszélni a túlzott mértékű lexikális tananyag terheiről, és a diákok túlzott stresszeléséről is. Aki nem szakosodik gyorsan, hanem például általános gimnáziumba megy, az egy sor tantárgyból nagyon részletes tudást kell elsajátítson a középiskola elvégzéséig - ha érettségizik az adott tárgyból, ha nem, -, míg saját, továbbtanulásához szükséges tárgyaira nem jut kellő idő és óraszám. Így azokat különórákon kell megtanulnia. Abban tehát igaza van az államtitkárságnak, amely - cáfolva meg sem tett állításunkat - azt mondja, hogy a túlterheltség egy részét nem a kötelező tananyag okozza. (Közvetlenül nem, de közvetve igen, miután a kötelező tananyag egyrészt merev, másrészt néhány területen nagyon részletes, főként azoknak, akik nem abból a pár - többségében természettudományos - tárgyból tanulnának tovább, amelyeknek az elsajátítását a legrészletesebben írja elő az alaptanterv.) Emellett - és erről kevesebb szó esik - a “poroszos” iskolarendszer elképesztő módon túl is stresszeli a diákokat. A tesztrendszer például a memóriát kéri számon, elsősorban azt, hogy mit nem tud a tanuló. Ez óriási megfelelési kényszer elé állít mindenkit, nem egy esetben megszégyenítve a tanulót az osztály - a saját közössége - előtt, ha egy kérdésre éppen nem tud helyesen felelni. Ezt tetézik az antidemokratikus igazgatók, akik között mind több a politikai kinevezett. Ők nem egyszer elképesztő jogsértésekkel nyomják el a diák-önkormányzatokat és hallgattatják el saját iskolájuk hangját. Annak, aki a koffeines italok betiltásában látja a fiatalság egészségének védelmét, javaslom, beszéljen néhány diákkal, esetleg töltsön el egy napot valamelyik közoktatási intézményben, látogasson el néhány  órára, nézze meg a fiatalokat, amint a következő napra készülnek. Garantálom, másnap ő fogja az első kávét megvenni nekik.  A szerző kommunikációs koordinátor, Független Diákparlament 
2018.09.19 08:19

Sorrend

Nemrég még komoly fegyverténynek számított egy-egy kelet-közép-európai politikai vezető meghívása Washingtonba, amolyan demokrácia fokmérőként működött. A Trump-éra azonban ezt is átírta, mint oly sok mindent a tengeren túli demokráciaszentélyben. Tegnap Andrzej Duda lengyel elnököt fogadta az amerikai elnök miközben, az Európai Unió épp elindította a 7. cikkely szerinti eljárást az igazságszolgáltatás függetlenségének felszámolása miatt Lengyelország ellen. A Fehér Ház új lakója közismerten nem finnyás emberi jogi és jogállamisági kérdésekben, viszont annál inkább érzékeny az Egyesült Államok katonai ereje és az amerikai hadiipar piaci vezetőszerepe témakörben. Nem véletlen, hogy Kelet-Közép-Európából elsőként Klaus Johannis román elnök kapott hivatalos meghívást Washingtonba tavaly júliusban, illetve, hogy Trump először épp Varsóba látogatott a térségben. Mindkét országban az utóbbi időben komoly visszalépések történtek a jogállamiság terén, ám a két állam geopolitikai jelentősége felülír minden Washingtonban korábban hagyományos aggályt. Romániában 2016 óta élesben működik Deveselun, az amerikai rakétavédelmi bázis, Lengyelországban most épül. Bukarest az európai NATO-tagállamok közül elsőként ígérte (és valósította) meg azt, amit Trump kért – védelmi költségvetése 2 százalék fölé emelését -, amerikai katonai támaszpontnak ad otthont a Fekete-tenger partján, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy az (Traian Basescu volt államfő szavaival élve) ne váljon „orosz tóvá”. Lengyelország a rakétavédelmi bázison túl elsőként kötött rendszeres amerikai cseppfolyósgáz-szállítmányokra szóló szerződést (Trump tavalyi varsói útja után). És nem utolsósorban, e két ország volt az első a régióban – és Európában –, amely Trump hivatalba lépése óta nagy tételben vásárolt amerikai haditechnikát, valamint ők a két legnagyobb oroszellenes, egyben Oroszországgal határos európai állam is. Ezt a stratégiai fölényt nem tudja legyőzni Orbán Viktor, bármennyire is élen jár a Trumptól nem idegen illiberalizmusban. Duda washingtoni meghívása újabb alkalom lehetne miniszterelnökünk számára, ahhoz hogy rádöbbenjen – az Unión kívül van ugyan élet, de ahhoz nem elég a „merjünk nagyok lenni”.
2018.09.19 08:19