Sebes György: Döntők - ötven évente

Publikálás dátuma
2018.03.03 08:20
A GYŐZTES AWS ZENEKAR - A májusi Eurovíziós Dalfesztiválon derül majd ki, hogy sikeresebb lesz-e egy fővonaltól eltérő csapat FO
Fotó: /

Szerkesztői lelemény, vagy a véletlen játéka. Feltehetően az utóbbi. De mindenesetre tény, hogy egy nappal A Dal című műsor fináléja előtt az M3 archív- és nosztalgiacsatornán megismételték az 1967-es Táncdalfesztivál döntőjét. Így a nézőnek alkalma lehetett némi összehasonlításra, meg arra is, hogy elgondolkozzon, vajon újabb fél század elteltével mire lesz érdemes emlékezni az idei versenyből.

Az biztos, hogy a meglepő eredmények éppúgy jellemezték az egykori, mint a mai megmérettetést. 1967 augusztusában a népes - rengeteg külföldi szakemberrel feldúsított - zsűri döntött (utólag visszatekintve) kompromisszumok mellett. Az idén a négytagú bíráló testület szerepe arra korlátozódott, hogy négy dalt nevezett meg a a döntőbe jutott nyolc közül, de azokból már a közönség választhatta ki, melyik induljon a májusban Portugáliában tartandó Eurovíziós dalfesztiválon. Hogy aztán ez a szavazás valóban tiszta volt-e, vagy a metálzene hívei kihasználták a soha vissza nem térő alkalmat, az örök titok marad.

Így esett, hogy a nagyközönség számára korábban kevésbé ismert, alternatív rock-metal zenét játszó AWS győzött. Pedig nem egy vadonatúj alakulatról van szó. 12 éve játszanak együtt, majdnem változatlan felállásban, megjelent már három albumuk is. Azt viszont nem lehet mondani, hogy kielégítenék a széles nézősereg átlagos igényeit. Üvöltöznek, toporzékolnak, bár nem szó szerint, de zúznak, dallam pedig csak néhol fedezhető fel a győztes, Viszlát, nyár című számukban is. Az sem véletlen, hogy a sok újra fogékony ítészek is csak a negyedik - vagyis utolsó - helyen juttatták őket a végső fináléba, talán jobb híján, hogy a három hagyományosnak mondható dal mellett lehessen egy ilyenre is szavazni. Feltehetően ők lepődtek meg leginkább, hogy az AWS nyert.

Az majd csak a portugáliai versenyen derül ki, hogy ezzel a nagyon modern és a fővonaltól nagyon eltérő zenével sikeresebben lehet-e szerepelni, mint a korábbi dalokkal. Mert az biztos, hogy a másik három produkció jobban jellemezte (volna) a magyar könnyűzenét, mint a végső győztes. Király Viktor angolul előadott könnyed kis dala, a Budapest Girl valódi színfolt lehetett volna. Az egykor harmonikájával feltűnt Szabó Ádám új formációja, a yesyes - ugyancsak angolul - sikert ígért I let you run away című számával. A Dal felfedezettje, az ifjú kaposvári színész, Dánielfy Gergely pedig sokakat levett a lábáról lírai számával, melynek címe: Azt mondtad. Ők voltak az AWS közvetlen vetélytársai, de alulmaradtak. A döntő további négy résztvevője - az eddig ismeretlen Süle Zsolt, a TV2 Sztárban sztár című műsorának legutóbbi győztese, Horváth Tamás, valamint Heincz Gábor és a Leander Kills - pedig örülhetett, hogy legalább a fináléig eljutott.

Nem hittük volna, hogy egyszer még visszasírjuk a minden műsort vezető Harsányi Leventét, pedig ez történt. Az idén A Dal két évvel ezelőtti győztese, Fehérvári Gábor Alfréd, vagyis Freddie és Rátonyi Kriszta volt a két házigazda. Szegények igazán mindent megtettek, amit előírtak nekik, de ennél tovább egy centit sem jutottak. Csak a tehetség, a szín, az egyéniség hiányzott belőlük - vagyis minden, ami egy valódi műsorvezetőt és nem egy konferáló-automatát jellemez. A zsűri sem állt a helyzet magaslatán. Schell Judit tévedésnek bizonyult, Frenreisz Károly jellemzője pedig, hogy mindenkinek gratulál, aki színpadra lép. Igazi értékeléseket a néha kissé szószátyár Both Miklóstól, valamint a Magna Cum Lauda együttes frontemberétől, Mező Misitől hallhattunk.

Ötven év múltán aligha nézzük majd A Dal idei döntőjét olyan kellemes nosztalgiával, mint az 1967-es Táncdalfesztivált. Már az is élmény volt, hogy láthattuk a két egykori nagyszerű bemondót, Takács Marikát és Varga Józsefet. Megindító volt, mekkora tapsot kapott a zsűri három, nem zenész, viszont kétségkívül nagyon népszerű tagja, Bodrogi Gyula, Szepesi György és Vitray Tamás. És konstatálhattuk azt is, hogy néhány dal még fél évszázad távlatából is fülbemászó.

Két első díjat adtak át, érdekessége, hogy mindkettőt ugyanaz a szerzőpáros - Majláth Júlia és Fülöp Kálmán - alkotta, mégis egészen mások. Toldy Mária - ha valaki úgy jobban emlékszik rá: Malek Andrea anyukája - énekelte a Rövid az élet című dalt, Zalatnay Sarolta pedig a Nem várok holnapig-ot. Utóbbit nem más, mint az Omega együttes kísérte. Ez éppúgy feledhetetlen élményt jelentett, mint Neményi Béla - és az Atlantisz együttes - nagy vihart kavart száma, a Drága bakter úr. Ők nem kaptak díjat, ahogy az akkor feltűnt Kovács József sem. A csepeli gyári munkásfiú - akiből később nagy sztár lett - hatalmas közönségsikert aratott. El is vitte később a nézők díját - mert ilyen is volt - Jöjj vissza hozzám című dalával. Második helyezett - a 15 döntőbe jutott közül - három is akadt: a profi Aradszky László (Annál az első ügyetlen csóknál), a biztos pont Poór Péter (Utánam a vízözön) és a szívtipró Szécsi Pál (Csak egy tánc volt). Két hölgy vehetett át harmadik díjat: Ambrus Kyri (Nappalok és éjszakák), valamint Fenyvesi Gabi (Ádám, hol vagy?). Hullottak az elismerések, szerzői, hangszerelői, előadói jutalmak. És - milyen érdekes - az egész ma is nézhető, még egy kicsit élvezhető is.

Vagy az idő megszépíti az emlékeket. De vajon így lesz ez A Dal idei döntőjével is? Nem ígérem meg, hogy ötven év múlva megírom.

Szerző
2018.03.03 08:20

Quando, quando, örökké

Publikálás dátuma
2018.09.23 22:02

Fotó: AFP/TOSCANIALINARI/ROGER-VIOLLET/
Kétséget kizáróan minden idők legnépszerűbb nemzetközi slágereinek egyikét alkotta meg az idén nyolcvanéves Tony Renis és a 2009-ben elhunyt szövegíró, Alberto Testa a hatvanas évek elején. A dalt az 1962-es San Remo-i fesztiválon adta elő a zeneszerző, és – ilyen az élet – nemhogy nem nyert, de még a dobogóra sem került fel vele. A quando, quando, quando a viszonylag szerény negyedik helyet szerezte meg, hogy aztán olyan hírességek dolgozzák fel, mint – mindjárt hatvankettőben – Pat Boone és Caterina Valente, majd hatvanháromban Connie Francis, továbbá – egyaránt hatvannyolcban – Cliff Richard és Engelbert Humperdinck. Az adaptációknak immár se szeri, se száma, a kompozíció legalább tizenkét filmben hangzott fel azon túl, hogy 1962-ben helyet kapott Dino Risi kultikus olasz mozidarabjában, a Vittorio Gassman és Jean-Louis Trintignant főszereplésével forgatott Előzésben.
Renist többszörösen kárpótolta az élet: a komponista-énekes a következő évben megnyerte a San Remo-i dalversenyt, ráadásul azzal a számmal, amelyért – ha önéletrajzi ihletésű volt – irigyelni lehetett a szerzőt. A nóta első két sora ugyanis úgy szólt, hogy "szinte nekem teremtettek, festettek, Claudia, / de bevallom, a legjobban most Nadiáért vagyok oda..." (Később szó esett Lauráról, Giuliáról is.) A szerzemény címe az volt: Uno per tutte, azaz Egy mindenkiért, ám a tutte csak nőkre vonatkozhat, különben Uno per tutti lenne a szöveg. Ami pedig a Quando, quando, quandót illeti, e sláger máig él, s azon kivételes külföldi számok közé tartozik, amelyekről – a bevett magyar változat ellenére – mindenki tudja, hogy nem hazai darab, annyit játsszák napjainkban is az eredetit és a megannyi angolszász feldolgozást.
Itthon először Sárosi Katalin négyszámos kislemezére került fel a magyar variáció Tardos Péter szövegével: "Mikor jössz már énfelém?" A korong megjelenése idején – 1963-ban - Sárosi már nem volt csitri – harminchárom évet számlált –, de a legfelkapottabb táncdalénekesek közé tartozott; előző kislemezének két dalát a takarítónőktől a minisztériumi osztályvezetőkig mindenki dúdolta. Az egyikben azt kérdezte: "Ugye, te is akarod komolyan, igazán?" A másikban meg bátorította az idősebb korosztályokat, hogy "rajta, öregek, nagymamák, a charleston újra sikk!"
E dalok nyilvánvalóan már a megfelelő intelmek figyelembe vételével készültek, 1961-ben ugyanis tíz százalékkal csökkent idehaza a lemezeladás, s az illetékesek ezt részint a gyártás lassúságának, részint a nem eléggé igényes könnyűzenei kínálatnak tulajdonították. "Íme, néhány kívánalom a táncdalok előadóival szemben: kerüljék az olcsó, bombasztikus hatásokat, ízlésesen, belső érzéssel tálalják a számokat, ne utánozzanak, ne éljenek bevált sablonokkal" – javasolták. S nemsokára már elégedetten állapították meg: "Kevesebb az utánérzés, az enerváltság, a bántó torokhang az előadásban, s több az egyéniség a hangszerelésben, az összhang megteremtésében. A szövegben még nem számottevő a javulás, de úgy látszik, ebben hosszabb időre és főleg írói közreműködésre lenne szükség." Ezzel együtt leszögezték: "A következő tervnegyedév igényes tánczene-ellátása biztosítva van."
Hogy mi volt az 1961-et követő választékban? Például a Gézengúz (előadta: Gergely Ágnes és Koncz Zsuzsa), az Ó, Serenella (Németh Lehel), az Egy esős vasárnap délután (Mikes Éva) vagy a Hold ragyog a Dunán (Szántó Erzsi és a Stúdió vokál). Itáliában nem akadt hasonló központi ajánlat, a brazíliai Santosban született Testa mégis sorra írta a slágereket a Carinát éneklő Corrado Lojaconónak, a Renatót előadó Minának, a Quello sbagliatót búgó Bobby Solónak, a Non pensare a me-t tolmácsoló Claudio Villának, és lefordította Frank Sinatra védjegyét, a My Way-t (A modo mio) Patty Pravónak.
Itthon a Quando, quando, quandóval az Előzés is megérkezett. A filmet ugyanúgy 1963-ban mutatták be minálunk, ahogyan magyarra átültették Tony Renis örökzöldjét. Nem az ebből fakadó hosszas hiány miatt dúdolták hát oly sokan, hogy "mondd csak, meddig-meddig várjak..."
2018.09.23 22:02

Etető – Nívódíjas magasiskola

Publikálás dátuma
2018.09.23 20:36

Fotó: /
Tévedni emberi dolog. Szolgálni pedig a jelek szerint kötelesség. Vagy legalábbis jól felfogott érdeke a hatalom embereinek. Ha nem tennék, még a végén körön, netán NER-en kívül találnák magukat és az szörnyű lenne. Ne kárhoztassuk tehát a parlament alelnökét a következő mondatáért. "Szellemi újdonságot tartalmazó termékek, eljárások, szolgáltatások révén van remény arra, hogy Magyarország erős országgá, a magyarság erős nemzetté válhasson." (Ha ugyan már nem az, legalábbis a Legfőbb Vezető képzeletében, mert őt hallgatva ez bizonyosságnak látszik.)
Latorcai Jánostól egy nagyszabású parlamenti ünnepségen volt hallható az imént idézett gondolat. Hűen az alkalomhoz, amikor 51 terméknek és szolgáltatásnak adták át az Érték és Minőség Nagydíjat, s kiosztottak életmű- és nívódíjakat is. Csupa olyanoknak természetesen, akik a jelenlegi rendszer szolgálatával kiérdemelték. Egykor Magyar Termék Nagydíj volt eme elismerés neve, de akkor még nyilván olyanok is hozzájuthattak, akik netán rendszertől függetlenül értékeket hoztak létre.
Ami pedig témánk szempontjából lényeges, kommunikációs nívódíjat vehetett át három tévécsatorna illusztris képviselője is. Jutalmazták a közmédia hírszolgáltatásának alkotógárdáját, a TV2 Média Csoport Zrt. hírműsorait és azok alkotóit, valamint az Echo TV hír- és hírháttér műsorait, valamint készítőit. Jól kiválogatták őket, szinte nem is maradt ki senki, aki hívebben szolgálná Orbán Viktort és csapatát (értsd: a nemzetet). A megújult Hír TV még fájdalmasan hiányzott a listáról, de oly rövid idő telt el, mióta visszatértek az akolba és szakítottak a nemzetellenes tévésekkel, hogy nagyon átlátszó lett volna máris díjazni őket.
Aki ott volt a Parlamentben, láthatta az érintett csatornák prominenseit is. Az Echo TV képviseletében mindjárt Mészárosné Kelemen Beatrix igazgatót. Aki nem más, mint a magyar sajtó jelentős részét immár magáénak tudó Mészáros Lőrinc - a miniszterelnök barátja, de nem strómanja - felesége. A TV2 nevében ketten vitték a díjat. Kökény-Szalai Vivien hírigazgató - aki bulvárlapok szerkesztése és bulvárkönyvek megírása után került e tisztségbe -, valamint Gönczi Gábor. Utóbbi a hírműsor egyik arca, aki a múlt héten az Európai Parlament vitája után Orbán Viktor nagy győzelméről számolt be. Imigyen konferálta ugyanis fel az anyagot: "Európa-szerte Orbán Viktort éltetik a közösségi oldalakon. Bár az Európai Parlament megszavazta a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentést, a sikert mégis a magyar miniszterelnök érte el". Az egykori köztévé ilyen sztárokat nem tudott felvonultatni. Még Németh Lajos meteorológus fájától messze esett kisfia, Balázs sem volt ott, pedig ő mindig kapható pártunk és kormányunk fényezésére.
Ám ezúttal nem volt szükség erre, hiszen csak a szűkebb brancs kiválasztottjai vettek részt a fényes ünnepségen, élükön a már említett Latorcai alelnökkel. Akinek tévedéséről, netán emlékezetkieséséről is ideje szót ejteni. Hacsak azt nem feltételezzük, hogy szándékosan tett úgy, mintha csupa szellemi újdonsággal találkozott volna a kitüntetetteknél, vagyis például a három tévécsatorna hírműsoraiban. A szinte nem is létező KDNP oszlopos tagja ugyanis már 75 éves, tehát hosszú ideig élt az egykori, ma már csak átkosnak mondott rendszerben is. Bizonyára volt alkalma akkor is hallgatni-nézni hírműsorokat (még ha nem is volt nagy választék belőlük), s talán észrevette azt is, hogy e hírműsorok annak idején gyakran fényezték pártunkat és kormányunkat. Mint ma. Csak akkor még más előjelű volt az a párt és az a kormány, de a kiszolgálása azóta sem változott (pontosabban: egy idő után több médium visszatért oda, amivel - hittük - a rendszerváltáskor végképp szakítottunk). Így hát az M1, a TV2, vagy az Echo TV hír- és politikai háttérműsorait aligha lehet "szellemi újdonságot hordozó termékekként" értékelni. Az viszont igaz, hogy ezek minden pillanatban erősítik azt a képzetet, hogy Magyarország erős ország, a nemzet is az, tehát minden ok megvan rá, hogy dicsfény vonja be a vezetőket, mindenekelőtt Orbán Viktort.
Az persze még kérdéses, hogy mindezt lehet-e minőséginek tekinteni és valóban értéket teremtenek-e, akik ilyen keretek között készítenek hírműsorokat. Az nem lehet kétséges, hogy a megrendelőknek tetszik, amit látnak. És azt a dicsőséget se vonjuk el tőlük, hogy amit együttesen - propagandisták és műsorkészítők - előállítanak, az az etetés magasiskolája. Ezeknek az embereknek a vállán óriási felelősség nyugszik. Hiszen az ország jelentős részén csak a köztévé - nevezzük még mindig így, ha nem is az - csatornái, valamint a TV2 látható, az RTL Klub mellett. Nekik kell tehát ellensúlyozniuk az érdemi tájékoztatást, képviselniük a mindenkori hivatalos vonalat, de úgy, hogy a majdani választókat meggyőzzék, az a helyes, amit pártunk és kormányunk tesz. Bármi is legyen az. Lássuk be, ez embert és kommunikációt próbáló feladat, de a hatalom kiszolgálói helytállnak. A nívóról persze lehet vitázni, de ha egyszer nívódíjnak hívják az elismerést, nincs mit tenni.
Méltó kezekbe kerültek tehát a kitüntetések. Elégedettek lehetnek a fő-fő etetők is. A nézőkkel meg nem kell törődni. Különben is, még működik a távkapcsoló.
2018.09.23 20:36