Európa Berlinre figyel - Eldől a német nagykoalíció sorsa

Publikálás dátuma
2018.03.03 06:33
FOTÓ: KAY NIETFELD / DPA
Fotó: /

Nemcsak egész Németország, egész Európa is Berlinre figyel. Holnap hozzák nyilvánosságra a német szociáldemokraták berlini központjában a tagság szavazásának eredményét: arról voksolhattak az eltelt két hétben, hozzájárulnak-e a nagykoalíciós szerződés megkötéséhez, a CDU/CSU-SPD-együttműködés négy évvel való meghosszabbításához. Azért ígérkezik izgalmasnak az eredmény, mert az SPD fiataljai több mint 20 ezer embert léptettek be a pártba csak azért, hogy mondjanak nemet a megállapodásra. A koalíciós szerződés elutasítása beláthatatlan következményekkel járna, hiszen egy esetleges német belpolitikai válság az egész Európai Unióra kihat. Elvben ugyan elképzelhető lenne, hogy kisebbségi kabinet alakuljon, ez a megoldás azonban nagyon nem lenne Angela Merkel kancellár ínyére, aki szerint stabil kormányzó többségre van szükség.

A Süddeutsche Zeitung héten megjelent cikkében azt sugallta, várhatóan többségbe kerülnek a nagykoalíció folytatására szavazók. Egy felmérés szerint a tagság 56 százaléka támogatja a nagykoalíció folytatását. A pártvezetés minden 60 százalék feletti eredményt sikernek tartana.

Ami a párt összetételét illeti, a tagság 68 százaléka férfi. A tagság nagyobbik része az idősebb korosztályhoz tartozik, 54 százalék 61 év fölötti. A keletnémetek aránya mindössze 5 százalék.

Bár sokak szemében nem népszerű a kormányzati szerepvállalás, hiszen többen úgy vélik, ez vezetett az SPD népszerűségcsökkenéséhez, jelenleg még ez a legkevésbé rossz megoldás, hiszen az SPD-nek van néhány éve arra, hogy rendezze sorait. A felmérések egyértelműen mutatják, mekkora a baj. Idén folyamatosan csökkent az SPD népszerűsége, s az INSA ügynökség mindkét legutóbbi mérése szerint, ha most rendeznének parlamenti választást, akkor a jobboldali radikális Alternatíva fél százalékkal megelőzné a pártot. A YouGov-nál egyenlően állnak, a Forsánál viszont öt, az Infratest dimapnál pedig három százalékos az SPD előnye. A visszaesés főként arra vezethető vissza, hogy a pártban folyamatossá váltak a csatározások. Most esély van a megújulásra, Andrea Nahlest három hónapon belül a lemondott Martin Schulz helyére választják meg. Általános vélemény szerint ha végre nyugalom költözik a párt életébe, akkor lassan elindulhat felfelé a lejtőn.

Az SPD vezetése 2013-ban is kikérte a tagság véleményét a nagykoalícióról, akkor 78 százalék szavazott, s 76 százalék mondott igent az együttműködésre.

Szerző
2018.03.03 06:33

Nincs többé SMS-válás Indiában

Publikálás dátuma
2018.09.22 10:30

Fotó: NurPhoto/ Debajyoti Chakraborty
A világ második legnépesebb országában növekszik a feszültség a muszlim kisebbség és nacionalista hindu többség között.
„Talaq, talaq, talaq.” Eddig elég volt ennyit – talaq arabul: válás – kimondania Indiában egy muszlim férfinak, hogy mindenféle indok és kötelezettség nélkül elválhasson feleségétől. Mi több, még hitvese elé sem kellett feltétlenül állnia, beszámoltak olyan esetekről is, mikor levélben, SMS-ben, sőt interneten zajlott a házasság felbontása. Megelégelve a minden szempontból aggályos eljárást, 2017-ben az indiai legfelsőbb bíróság alkotmányellenesnek a minősítette „három talaq” válást, ám a törvényhozás malmai Új-Delhiben is lassan őrölnek, így törvény mindeddig nem született. Szerdán aztán a nacionalista hindu kormánypárt, a Bháratíja Dzsanata Párt (BJP) az asztalra csapott, és az ellenzéket megkerülve kormányrendeletben tiltotta be a muszlim szokást, három év börtönnel fenyegetve az elkövetőket. Az igazságügy-miniszter tájékoztatása szerint cselekedniük kellett, ugyanis a bírósági döntés óta is legalább 201 ilyen válás történt, és ez az adat valószínűleg csak a jéghegy csúcsa.

Persze túlzás lenne kijelenteni, hogy ez az eljárás bevett a muszlimok között. Az 1,3 milliárd lakosú Indiában napjainkban nagyjából 180 millió muszlim él, arányaiban tehát a „három talaq” használata elenyésző. De miután az ellenzék egy része azzal vádolja Narendra Modi kormányát, démonizálják a muszlimokat, hogy politikai tőkét kovácsoljanak az iszlámellenességből a 2019-es választások előtt, a kérdés reflektorfénybe került. Tagadhatatlan, hogy a muszlim-kérdés az utóbbi időben forró téma Indiában. A Pew Resarch Center előrejelzései szerint 2050-re az indiai muszlimok száma el fogja érni a 311 milliót, és így a világ legnagyobb muszlim közösség lesz. Mivel eközben a hindu népesség is szaporodik, továbbra is kisebbségben maradnak, és arányuk sem változik jelentősen, jelenlétük viszont egyre feltűnőbb.  Ez pedig – a politikai retorikával megfűszerezve – óhatatlanul konfliktusokhoz vezet. Az utóbbi években több összetűzés alakult ki például az úgynevezett „szerelem dzsihád” miatt. A vallások közötti párkapcsolatokat Indiában eddig sem nézték éppen jó szemmel, de néhány éve elterjedt az a legenda, amely szerint muszlim férfiak szándékosan hindu nőket csábítanak el, hogy aztán „agyukat átmosva” áttérítsék őket, hogy még több muzulmánt hozzanak világra. Idén márciusban egy nőnek a legfelsőbb bíróság előtt kellett bizonyítania, hogy saját akaratából ment hozzá muszlim férjéhez, és tért át az iszlámra. És bár a bíróság végül a javára döntött, a legtöbb hétköznapi kapcsolat el sem jut eddig a pontig, a családi és társadalmi nyomás már előbb szétszakítja a párokat.  Számos erőszakos eset is történt, ahol felmerült a vallási indíték gyanúja. Tavaly egy muszlim férfit azért lincselt meg a tömeg, mert vett egy tehenet a tejéért, nem sokkal korábban másik kettőt pedig azért, mert azzal vádolták őket, hogy tehenet loptak (a tehén szent állat a hindu vallásban). Ezek persze egyedi esetek, de mindenképpen figyelmeztetőek. Nem véletlen, hogy az USA világ vallásainak helyzetét vizsgáló Nemzetközi Vallásszabadság Bizottsága is arra jutott 2017-es jelentésében, hogy Indiában egyre szaporodnak a muszlimok és dalitok (a hindu kasztrendszerből kirekesztett „érinthetetlenek”) elleni támadások.   
2018.09.22 10:30
Frissítve: 2018.09.22 10:30

A Munkáspárt most hátradőlve nézheti May vergődését

Publikálás dátuma
2018.09.22 09:30
Jeremy Corbyn a parlamentben
Fotó: AFP PHOTO / PRU/
Egyes felmérésekben már a Labour vezet a Brexit miatt lassan önmagukat szétverő toryk előtt. Az is valószínű, hogy a Munkáspárt nyerne, ha beállna egy megismételt referendum mögé.
Vasárnap kezdődik és szerdáig tart Liverpoolban a magabiztosságra egyre több okot látó brit Munkáspárt (Labour) éves kongresszusa, amely tízezernél is több résztvevőjével és több száz programjával máig Európa egyik legnagyobb politikai rendezvénye. Az esemény szlogenje a párt által már a tavalyi választási kampányban is használt jelmondat maradt : „A sokakért, és nem a kevesekért”. Ez azt jelzi, hogy hangsúlyt helyeznek a klasszikus baloldali témákra, a népjóléti intézkedésekre, a leszakadó társadalmi rétegek megsegítésére. Nyilvánvalóan szó lesz azonban a Brexitről is, főként miután Theresa May miniszterelnök üres kézzel, sokak szerint egyenesen megalázva tért vissza a salzburgi informális EU-csúcsról. A közelmúltban két, egymástól független közvélemény-kutatás is arra az eredményre jutott, hogy a Munkáspárt nyerne, ha beállna egy megismételt Brexit-referendum mögé.      Jeremy Corbynnak a tavalyi előrehozott választásokon ugyan nem sikerült győzelemre vezetnie a Munkáspártot, de az előrejelzésekkel ellentétben szoros versenyre kényszerítették a konzervatívokat. Az erősödés pedig azóta is folytatódik: az egyik legfrissebb felmérés szerint a Labour 41 százalékon áll a toryk 37 százalékával szemben, de más, óvatosabb becslések szerint is legalábbis fej-fej mellett haladnak.    Belső problémák persze a Munkáspárton belül is vannak, de ezek messze nem mérhetők a konzervatívok széthúzásához. Az elmúlt hetekben nagy botrányt kavart például, hogy a Munkáspárt elfogadja-e az antiszemitizmus nemzetközi definícióját, amely többek között Izrael egyoldalú bírálatát is antiszemitizmusként értékeli. A Labour egy része úgy vélte, hogy ezzel elveszítenék jogukat Izrael szabad bírálatához, mások szerint viszont ideje helyreállítani a kapcsolatokat a zsidó állammal. Végül a definíciót elfogadták, és az ügy nem tépázta meg túlzottan a pártot. Nem teljes az egyetértés a képviselőjelöltek kiválasztásával kapcsolatban sem, sokan újraválasztást követelnek, míg a másik tábor azzal érvel, hogy a túl gyakran megismételt eljárás elvonja a képviselők figyelmét a munkájukról.  

Gyengült a font May szavaira

Napon belüli mélypontra gyengült a font a dollárral szemben péntek kora délután a brit kormányfőnek arra a kijelentésére, hogy holtpontra jutottak a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről folyó tárgyalások. Theresa May nyilatkozata előtt a font 1,3148 dollárt ért, mintegy 50 perccel később, 15.55 perckor pedig már csak 1,3069 dollárt (a brit fizetőeszköz gyengült a forinthoz képest is, hajnalban 364,45 forintot, röviddel 16 óra előtt 360,40 forintot ért egy font). May kifogása szerint az Európai Unió nem adott magyarázatot arra, hogy a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folyó tárgyalásokon beterjesztett, ám a salzburgi informális EU-csúcson elvetett brit javaslatcsomag miért ásná alá az EU egységes belső piacát. (MTI)

2018.09.22 09:30
Frissítve: 2018.09.22 09:30