gyilkosság;Szlovákia;Ján Kuciak;

2018-03-05 20:00:00

Újságíró-gyilkosság - Újabb tüntetésekre készülnek

Kormányellenes tömegtüntetésekre készülnek az elkövetkező napokban Szlovákiában, ahol politikai válság robbant ki egy oknyomozó újságíró meggyilkolása miatt.

A 27 éves Jan Kuciakot és menyasszonyát ismeretlen tettesek lőtték agyon saját házukban. Temetésüket követően, pénteken tízezrek demonstráltak Pozsonyban, követelve a bestiális gyilkosság körülményeinek felderítését, illetve a kormány lemondását. Mint kiderült, Kuciak utolsó újságírói ténykedése arra irányult, hogy felfedje egy elsősorban Kelet-Szlovákiában működő olasz bűnszövetkezet üzelmeit, és a szlovák kormánykörökig elérő kapcsolatrendszerét.

A gyilkosság következtében drámaian megrendült a szlovák koalíciós kormányba vetett közbizalom. A koalíció egyik tagjának, a magyarokat és szlovákokat egyaránt tömörítő, Híd – szlovákul Most – elnevezésű pártnak a vezetője, Bugár Béla felvetette, hogy meneszteni kellene Robert Kalinák belügyminisztert, aki a szociáldemokrata irányzatú vezető kormánypárt, a Smer politikusa. Vasárnap aztán Andrej Kiska államfő is megszólalt, és azt mondta, szerinte a válságot vagy a kormány mélyreható átalakításával, vagy pedig előrehozott választással lehet megoldani. Robert Fico miniszterelnök ezt kerek-perec elutasította.

Több hétfői pozsonyi újság arról írt, hogy Fico nem fogta fel, mennyire súlyos a válság. A Denník N című független lap szerint csak maga Fico, valamint Kalinák nem látja, hogy a kormányfő végnapjainak lehetünk a szemtanúi. A lap szerint ügyvezető kormány kinevezése lenne a megoldás a válságra. A Sme című, liberális pozsonyi lap szerint az ilyen újságíró-gyilkosság egy demokratikus társadalomban akkora tragédia, hogy azt csak az állam és a kormány politikai és erkölcsi felelősségvállalása enyhítheti. A Hospodárské Noviny című lap úgy véli, hogy Fico miniszterelnök és Kalinák belügyminiszter mellett Tibor Gaspar rendőrfőnöknek szintén le kellene mondania. A baloldali Pravda beszámol arról, hogy a Híd-Most jelezte: kilép a kormánykoalícióból, ha Kalinák egy héten belül nem távozik.