Tiszteletbeli úttörővezető

Tegye fel a kezét, aki kapásból meg tudja mondani, ki volt B. Radó Lili!

Most az jelentkezzen, aki ismeri a Vidám úttörő című dalt!

És ki tudja folytatni ezt a sort: „Mint a mókus fenn a fán...”?

B. Radó Lili azon elfeledett szerzők közé tartozik, akiket nem pusztán kiejtett emlékezete rostáján az utókor, hanem halmazati büntetésként még szégyenpadra is ültetett. Az ötvenes években szerzett temérdek, naivan lelkesedő kisdobos- és úttörő-tematikájú rigmust, mesélt, novellácskát legfeljebb azért nézik el neki, mert alkotói pályája lezárásaként az ő remek fordításában jelent meg Erich Kästnertől A repülő osztály. De ki tudja ma már, ki volt valójában Balassa Árpádné Radó Lili?

Annak ellenére, hogy Buza Péter nemrég megjelent, Éld túl az életed! Radó Lili történelme című könyvéből egy elhivatott művész, egyben tragikus sorsát emelt fejjel viselő asszony képe bontakozik ki. Az ismert helytörténész – aki egy antikváriumban felbukkant százhúsz éves bevásárlási könyv alapján kezdett életút-feltáró nyomozásába - a XIX. század elejéig vezeti vissza a kisvárdai eredetű Balassa, Radó és Vadász család egymásba fonódó történetét. Felvillantja a velük kapcsolatba kerülők életének fontos epizódjait, majd elkalauzolja az olvasót e feltörekvő polgárcsaládok érvényesülésének új helyszínére, a pesti Király utca tágabb környékére.

Az 1896-ban született Radó Lili élete pár mondatban összefoglalható. Radó Lajos ügyvéd kislánya kétévesen anya nélkül maradt, a mostoha mellől a karriervágy és a szerelem korai házasságba hajszolta, ahol két gyermeke megszületése után férje – a polgári látszat fenntartása mellett – magára hagyta. Énekesnői pályája némafilmek aláéneklésében teljesedett ki, a rádióból zsidó származása miatt kitiltották, költőként mérsékelt sikereket aratott, meseíróként és német fordítóként dolgozott évtizedeken át.

1944/45 telét csillagos házakban élete túl a családjával együtt. Buza Péter könyvének gyomron rúgó központi fejezete az a gépiratban fennmaradt visszaemlékezés, melyben Radó Lili a 44 márciusa és a felszabadulás közötti szűk év történéseit foglalta össze. Az első utcai sétát a bal kézzel szorított retikül alá sejtett sárga csillaggal. A leltárt, amelybe az utolsó súrolókefét is be kellett írni, amikor elűzték a családot a Kálmán Imre utcai otthonukból. A felismerést, hogy egy kezükön meg tudják számolni az ismerősöket, akik hajlandók segíteni. A csillagos házat – a mai Fehér Házat –, ahol derűjükkel tűnnek ki az összezsúfolódott tömegben. A téglagyárba hurcoltatást, a razziákat, a légópincét és a csodás megmeneküléseket. A keresztényeket, akik csak azért is a csillagosok szűk óráiban mennek vásárolni. A legnehezebb percekben mániákusan zsolozsmázott Miatyánkot. A megszeretett lányokat, akiket végül elvisznek az utolsó auschwitzi vonattal.

Radó Lili túlélte ezt az egészet. Aztán tiszteletbeli úttörővezető lett, írószövetségi nyüzsgönc, végül emlékeit vesztett ápolt egy évtizeden át. De most már azt is tudjuk, ki volt – amíg volt.