Quaestor - Tűzszertartást vett a vezetés a befektetők pénzéből

Publikálás dátuma
2018.03.08 12:46
Fotó: Tóth Gergő
Fotó: /

A Quaestor Értékpapír Zrt. ezoterikus szolgáltatásokért 2009 júniusa és 2013 februárja között egy indiai cég külföldi bankszámlájára mintegy 72 millió forintnak megfelelő összeget utalt amerikai dollárban - áll a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében. Az ügyészek szerint a cégcsoport korábbi vezetői a befektetők pénzének a megtérülését nem az üzleti tervek szerint végzett gazdasági tevékenység eredményétől, hanem részben a természetfeletti erők beavatkozásától, így például hindu tűzszertartástól várták, illetve ezek révén remélték a leleplezés elkerülését is.

Ezekről a szolgáltatásokról fiktív számlákat állítottak ki, amelyek névlegesen tanácsadásról és értékpapír ügynöki tevékenységről szóltak.

Az ügyészség álláspontja szerint ezen túlmenően, szintén a pénzmosás bűntette miatt folyamatban lévő bűnügyben olyan további új bizonyítékokat is sikerült beszerezni, amelyek megismerhetővé tették az alapügy vádlottjai által 2013. év közepétől folytatott titkosított e-mailezést, amelyek tartalma ugyancsak tovább erősíti a vádat.

A bírói szakban folyamatban lévő alapügyben tartott mai tárgyaláson a vádat képviselő ügyész az új bizonyítékok tárgyalás anyagává tételét indítványozta.

Szerző
2018.03.08 12:46

Ha semmire sem költünk, 10 év alatt össze is jön egy lakás

Publikálás dátuma
2018.09.21 10:30

Fotó: Népszava/
A bérek növekedésével egyidejűleg a lakásárak is jelentősen drágulnak, így a lakáspiaci boom miatt egyáltalán nem könnyebb ma sem lakáshoz jutni. Az ingatlan.com ennek kapcsán azt vizsgálta: az egy-egy megyére jellemző átlagos nettó havi kereset hányszorosából lehet az adott megyeszékhelyen megvásárolni egy 50 négyzetméteres új vagy használt lakást.  A lakásárak az országon belül Budapesten a legmagasabbak , az ingatlan.com-on a magánszemélyek és ingatlanközvetítők által meghirdetett 50 négyzetméteres használt lakások átlagára szeptember közepén 29,9 millió forint volt, az azonos méretű újakat pedig 37,5 millióért hirdetik. A fővárosi nettó átlagfizetés 272 ezer forint, azaz 9, illetve 11,5 évnyi keresetből jönnek ki a szóban forgó lakások. Nem a fővárosban kell azonban a legtöbbet dolgozni a lakásokért: Hajdú-Biharban 9,2 évig kell félretenni a 178 ezer forintos nettó fizetést egy debreceni 50 négyzetméteres használt lakáshoz, illetve 11 évig és 9 hónapig kell spórolni egy új lakáshoz. Miskolcon lehet viszont a leghamarabb összegyűjteni a használt lakások 10,6 milliós átlagárát, ami a Borsod megyei több mint 169 ezer forintos nettóból 64 hónap alatt jön össze. Új lakáshoz Egerben lehet a leggyorsabban hozzájutni: az 50 négyzetméteres új lakáshoz szükséges 16 millió forint 81 havi nettóból jön ki, ami közel 7 évet jelent.
Az évtizedes spórolást persze több tízezren "átugorják", már csak azért is, mert addig is élni kell valamiből. Nem marad más, mint a hitel. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője rámutatott: az elmúlt pár évben a lakásdrágulás mértéke a nagyvárosokban átlagosan 15-20 százalékos volt, a lakáshitelkamatok éves szintje viszont a BankRáció.hu adatai szerint 2,6 és 11 százalék között mozog konstrukciótól függően. Ilyen feltételek mellett még azoknak is megérheti a hitelfelvétel, akiknek az ingatlan ára teljes egészében a rendelkezésére áll, hiszen annak értéke gyorsabban nő, mint amit évente kamatként kell fizetni. A szakértő szerint ez is magyarázza a hitelfelvételi kedv emelkedését: ma már majdnem minden második lakást hitelből finanszíroznak a vevők.
Szerző
2018.09.21 10:30
Frissítve: 2018.09.21 10:30

323,46 forinton az euró

Publikálás dátuma
2018.09.21 08:00
Illusztráció
Fotó: Shutterstock/
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon péntek reggel.
Az euró 323,46 forinton forgott reggel hét óra körül, 16 fillérrel gyengült a tizenkét órával korábban, csütörtök este hét órakor elért 323,62 forinthoz képest.
A dollár árfolyama 275,04 forintról 274,55 forintra, a svájci franké pedig 286,22 forintról 286,20 forintra gyengült.
Az euró 1,1748 dolláron forgott péntek reggel, napi szinten 0,06 százalékkal erősödött. A svájci frankhoz képest 0,04 százalékkal drágult a közös európai fizetőeszköz, 1,1296 frankot ért.
Egy dollárért 0,9586 frankot kértek, 0,02 százalékkal gyengült a dollár. A jenhez képest viszont 0,24 százalékkal erősödött a dollár, péntek reggel 112,75 jent ért.
Szerző
2018.09.21 08:00