Tüzes ló - Asszony a szőlőben

Mély vájatokat szaggatott a traktor a felázott földútra, a beléjük szorult ónos eső jéggé fagyott, a hajnalban rájuk hulló porhó puha vattaként takarja alattomos síkosságukat. Csak sejtem, merre lehet a szőlősorok közötti szamócaliget, ahol nyáron hosszabban időzöm el a kutyával.

Most se kutya, se szamóca. Utóbbi érthető, télvég van, ilyenkor legfeljebb orosz mesékben tűnik el a fagy, lesz gyorsan tavasz, majd nyár, hogy a jóságos legkisebb lány eleget tehessen gonosz mostohája szeszélyének, s friss erdei gyümölccsel örvendeztesse meg télvíz idején. Ám a kutya hiánya maga a rögvalóság. A legutóbbi séta alatt jajdult fel egy fiatal nyárfaligeten átnyargalva, hogy aztán tűzpiros nyomokat hagyjon maga után a hóban egészen hazáig. Törött üveg, vagy eldobott konzervdoboz vágott centis sebet amúgy harcedzett, bohém nyargalásokhoz szokott praclijába, mindegy is, nem változtat a szomorú valón. Az eb most kék fáslival a jobb első lábán az ablakból nézi, ahogy elindulok szokásos körünkre, ezúttal egyedül.

Ám nem maradok sokáig négylábú nélkül: a frissen telepített királylányka-sorok mögül, az egyik diófa árnyékából alacsony, zsemlemorzsa színű, kurta lábú öreg jószág baktat elém. Nyakörve van. Ha látatlanban fogadnom kellene a gazdájára, egy kendős asszonyságra tippelnék, aki nem bírta már tovább a téli várakozást, s a tavaszt sürgetve mielőbb metszeni kezdett hatsoros kis birtokán.

Nem csalódom: valóban asszonyság, a kendő is stimmel, bár inkább metszőollót képzeltem a kezébe, nem azt a méretes sövénynyírót, amivel a vesszőket csapkodja le. Nem kapkod, minden mozdulatot alaposan megfontol, közben mintha még beszélgetne is a hajtásokkal, aggódva kérdezve őket, vajon valóban elveszejtse-e életüket, vagy adjon nekik esélyt, hátha rajtuk terem végül a legtöbb fürt.

Megriad, amikor ráköszönök, ebből is látszik, mennyire belemélyült a munkába. Ahogy errefelé szokás, a köszönés inkább csak kapu a beszélgetéshez, afféle falusi "how do you do", itt olyan nincs, hogy csak biccent egyet a másik, aztán megy tovább a dolgára.

Én is megtudom menten, hogy a szőlőt annak idején még háztájiként kapták, hasonlóan a cseresznyéshez, ami másfél kilométerre van ide. Úgy volt, hogy a téesz átveszi majd a gyümölcsöt, de nem sokkal azután, hogy kiosztották a parcellákat, jött a rendszerváltás, s ment a téesz. Maradtak a fák, rajtuk a rengeteg szomolyai cseresznyével, ami fekete, mint az ördög, elég belőle néhány szem, s máris halloweenesre rajzolja a fogsort. Pár tíz kilónyit el lehet adni naponta az egri piacon, de még így is marad rengeteg.

Így aztán kénytelen-kelletlen pálinkát főz belőle a falu népe, azt kortyolja reggelenként, ezért van, hogy férfiembert rendszerint csak délután látunk a szőlőben, délelőtt az asszonyok metszenek, ők szabják az irányvonalt, döntenek vesszőéletekről, vesszőhalálokról. Ezért olyan rendezett errefelé minden ültetvény, de persze ezt hangosan ki nem mondaná senki, nem szegné kedvét a teremtés koronájának, csak titkon mosolyognak össze az asszonyok szüretkor, amikor mindenki a bő hozamot dicséri.

2018.03.09 07:01

Iskolai koffein

Teljesen kitiltják a kávéautomatákat a dél-koreai iskolákból, a tanároknak fenntartott automatákat is száműzik, nehogy a diákok a rendszert kijátszva hozzájussanak az élénkítő italhoz - adta hírül a magyar sajtó is. Hüledezem. Vajon mennyire lenne bölcs kiküldeni valakit az esőbe, majd elvenni tőle az esernyőt, hogy el ne fáradjon a keze, miközben az ernyőt tartja? A diákok nem unalmukban kelnek hajnalban, élnek koffeinen és alszanak csupán néhány órát, hanem mert az oktatási rendszer erre kényszeríti őket. Ha a diákok szívéért aggódunk, ne a kávét és/vagy az energiaitalt tiltsuk be (aki mindkettőt akarja, az legalább "következetes"), hanem könnyítsünk a rájuk nehezedő terheken! Részben a sok ezres év eleji diáktüntetéseknek köszönhetően az utóbbi időben viszonylag sok szó esik az iskolai túlterheltségről, a magas óraszámról. (Ezt bizonyítandó, felhívásunkra rengeteg diák fotózta le saját órarendjét.) Érdemes azonban beszélni a túlzott mértékű lexikális tananyag terheiről, és a diákok túlzott stresszeléséről is. Aki nem szakosodik gyorsan, hanem például általános gimnáziumba megy, az egy sor tantárgyból nagyon részletes tudást kell elsajátítson a középiskola elvégzéséig - ha érettségizik az adott tárgyból, ha nem, -, míg saját, továbbtanulásához szükséges tárgyaira nem jut kellő idő és óraszám. Így azokat különórákon kell megtanulnia. Abban tehát igaza van az államtitkárságnak, amely - cáfolva meg sem tett állításunkat - azt mondja, hogy a túlterheltség egy részét nem a kötelező tananyag okozza. (Közvetlenül nem, de közvetve igen, miután a kötelező tananyag egyrészt merev, másrészt néhány területen nagyon részletes, főként azoknak, akik nem abból a pár - többségében természettudományos - tárgyból tanulnának tovább, amelyeknek az elsajátítását a legrészletesebben írja elő az alaptanterv.) Emellett - és erről kevesebb szó esik - a “poroszos” iskolarendszer elképesztő módon túl is stresszeli a diákokat. A tesztrendszer például a memóriát kéri számon, elsősorban azt, hogy mit nem tud a tanuló. Ez óriási megfelelési kényszer elé állít mindenkit, nem egy esetben megszégyenítve a tanulót az osztály - a saját közössége - előtt, ha egy kérdésre éppen nem tud helyesen felelni. Ezt tetézik az antidemokratikus igazgatók, akik között mind több a politikai kinevezett. Ők nem egyszer elképesztő jogsértésekkel nyomják el a diák-önkormányzatokat és hallgattatják el saját iskolájuk hangját. Annak, aki a koffeines italok betiltásában látja a fiatalság egészségének védelmét, javaslom, beszéljen néhány diákkal, esetleg töltsön el egy napot valamelyik közoktatási intézményben, látogasson el néhány  órára, nézze meg a fiatalokat, amint a következő napra készülnek. Garantálom, másnap ő fogja az első kávét megvenni nekik.  A szerző kommunikációs koordinátor, Független Diákparlament 
2018.09.19 08:19

Sorrend

Nemrég még komoly fegyverténynek számított egy-egy kelet-közép-európai politikai vezető meghívása Washingtonba, amolyan demokrácia fokmérőként működött. A Trump-éra azonban ezt is átírta, mint oly sok mindent a tengeren túli demokráciaszentélyben. Tegnap Andrzej Duda lengyel elnököt fogadta az amerikai elnök miközben, az Európai Unió épp elindította a 7. cikkely szerinti eljárást az igazságszolgáltatás függetlenségének felszámolása miatt Lengyelország ellen. A Fehér Ház új lakója közismerten nem finnyás emberi jogi és jogállamisági kérdésekben, viszont annál inkább érzékeny az Egyesült Államok katonai ereje és az amerikai hadiipar piaci vezetőszerepe témakörben. Nem véletlen, hogy Kelet-Közép-Európából elsőként Klaus Johannis román elnök kapott hivatalos meghívást Washingtonba tavaly júliusban, illetve, hogy Trump először épp Varsóba látogatott a térségben. Mindkét országban az utóbbi időben komoly visszalépések történtek a jogállamiság terén, ám a két állam geopolitikai jelentősége felülír minden Washingtonban korábban hagyományos aggályt. Romániában 2016 óta élesben működik Deveselun, az amerikai rakétavédelmi bázis, Lengyelországban most épül. Bukarest az európai NATO-tagállamok közül elsőként ígérte (és valósította) meg azt, amit Trump kért – védelmi költségvetése 2 százalék fölé emelését -, amerikai katonai támaszpontnak ad otthont a Fekete-tenger partján, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy az (Traian Basescu volt államfő szavaival élve) ne váljon „orosz tóvá”. Lengyelország a rakétavédelmi bázison túl elsőként kötött rendszeres amerikai cseppfolyósgáz-szállítmányokra szóló szerződést (Trump tavalyi varsói útja után). És nem utolsósorban, e két ország volt az első a régióban – és Európában –, amely Trump hivatalba lépése óta nagy tételben vásárolt amerikai haditechnikát, valamint ők a két legnagyobb oroszellenes, egyben Oroszországgal határos európai állam is. Ezt a stratégiai fölényt nem tudja legyőzni Orbán Viktor, bármennyire is élen jár a Trumptól nem idegen illiberalizmusban. Duda washingtoni meghívása újabb alkalom lehetne miniszterelnökünk számára, ahhoz hogy rádöbbenjen – az Unión kívül van ugyan élet, de ahhoz nem elég a „merjünk nagyok lenni”.
2018.09.19 08:19