Műsormagazin;gyilkosság;újságíró;tüntetés;Pozsony;

2018-03-09 22:34:00

Dühös szlovákok - Tízezres tüntetés Pozsonyban

Helyszíni becslések szerint tízezres nagyságrendű tömeg gyűlt össze a pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) terén pénteken késő délután annak a tüntetésnek a keretében amelyet "Álljunk ki a tisztességes Szlovákiáért" jelszóval hirdettek meg.

A tüntetés a múlt heti, a meggyilkolt újságíróra való, akkor még politikamentes emlékezésként meghirdetett több ezres "gyászmenet" folytatásának tekinthető, ám attól eltérően a mostani megmozdulások szervezői követeléseik között már nyíltan megjelölték a kormány távozását is.

A délután ötre meghirdetett tüntetés résztvevői fél órával a rendezvény kezdete után már csaknem egészében megtöltötték az SNP teret, az 1989-es rendszerváltoztatás legnagyobb tömegrendezvényeinek helyszínét. Bár a résztvevők számáról eddig hivatalos becslés nem látott napvilágot, ennek alapján feltételezhető, hogy a mostani a legnagyobb részvételű pozsonyi tömegmegmozdulás volt 1989 óta.
A tüntetők egy része "Elég volt Ficóból" és hasonló kormányellenes jelszavakat tartalmazó transzparenseket emelt a magasba. Sokan közülük az allforJan hashtaget tartalmazó kitűzőt viseltek, utalásként a meggyilkolt újságíróra, Ján Kuciakra. A tüntetés szónokai többnyire az újságíró-gyilkosságról, annak vélt összefüggéseiről, Robert Fico kormányának távozásáról és a tüntetés békés megtartásának fontosságáról beszéltek.

A szervezők hat óra körül jelentették be a tüntetés végét, azt követően a tömeg szétoszlott.

Az SNP téren tartott tüntetés után egy, szinte kizárólag főiskolás korú fiatalokból álló, legfeljebb kétszáz fős tüntető csoport jelent meg a pozsonyi kormánypalotánál és az épület előtt lévő Szabadság téren. A fiatalok - akik közül többnél alkoholos italokat lehetett látni - Robert Ficót és kormányát távozásra felszólító transzparenseket erősítettek a kormánypalota kerítésére. A tüntetők - olykor nyomdafestéket nem tűrő kifejezéseket skandálva - követelték a kormány távozását, továbbá tagjainak bebörtönzését.  Pénteken hasonló, de jelentősen kisebb megmozdulásokat tartottak több más szlovákiai városban is. Azokon néhány százan, illetve egy-két ezren vettek részt.

Robert Fico kormányfő a héten többször is megismételte, hogy "az újságíró- gyilkosság után történtek" egy olyan, az állam teljes destabilizációjára tett kísérlet részei, amelynek "forgatókönyve nem Szlovákiában íródott." A kormányfő a kialakult feszült belpolitikai helyzetről pénteken a másik két legfőbb közjogi méltósággal Andrej Kiska államfővel és Andrej Danko házelnökkel is tárgyalt, bár az egyeztetésen a tervekkel szemben nem írtak alá közös deklarációt, mindhárman a "társadalmon belüli nyugalom" fenntartása érdekében emeltek szót.