Hosszú oldal - Vadászat

A galacsinozás művészet. Először is kell hozzá galacsinbot. Lehetőleg kosárkötő fűz, amihez szemfülességre van szükség, hiszen azelőtt kell lecsapni rá, hogy a kosárfonók tavasszal tarra vágják a bokrok göcsörtös, értetlenkedő fejét, amely egészen a nyárelőig azon gondolkodik, mit vétett, hogy minden évben ellopják a koronáját. Jó a mogyoróág is, de az jóval ritkább, meg hát istentelenül sajogna, ha a mogyoróbokor tulajdonosa a fenekünkre csapna az ellopott vesszővel, úgyhogy maradunk a fűznél. Az amolyan senki fája. A jó galacsinbot kisujjnyi vastag, méternél kisebb, egyenes. Karikát is lehet hajtogatni belőle, de azonnal, reccsenés nélkül visszapattan. Ha megsuhintjuk vele a levegőt, szinte szikrázik.

A másik a galacsin. Nem mindegy, miből van: meg kell hozzá keresni a legjobb agyagtalajt. Nem tiszta agyagot, mert az sosem jön le a bolt végéről. Akkor jó, ha nem túl sárga, de nem is fekete a föld, és épp olyan nedves, hogy összetapad, de nem koszolja össze a kezet. A galacsint gyúrni kell, amíg tökéletes és homogén állagú nem lesz, aztán megtömni vele a kabátzsebet, hogy feltétlenül készenlétben legyen, ha közeledik a zsákmány. A gyakorlott galacsinvadász tudja, hogy a tökéletes méretű galacsintól nem hajlik meg a bot, de mégis súlya van.

Érzésből kell lendíteni, s közben a célba képzelni. Ez a legnehezebb: előre megsaccolni, hol fog járni a célpont, amikor a galacsinunk odaért, ahová lőjük. Kétismeretlenes egyenlet. Úgy okoskodunk, ez az igazi vadászat: nincsen golyó, puskapor, fém – csak mi meg a célpont. Egyenrangú felek.

Már nem tudjuk, kinek az ötlete volt a galacsinozás. Amióta eltaláltam az utcáról a Károly bácsiék redőnyét (és a házunk homlokzatán is díszeleg egy barna sárpogácsa), csak a határban galacsinozhatunk. Annál jobb: ott feltűnhet valami igazán nagy zsákmány.

Nyolc-tízéves gyerekek vajmi keveset konyítanak a perspektíva fogalmához, így nyilván nem mérjük fel, hogy mekkora bajban lennénk, ha a nagy zsákmánynak gondolt, mégis aprónak tűnő rétisas egyszer csak előttünk teremne. Így hát szorgalmasan gyakorolunk: ki tudja a szántóföld közepéről eltalálni a nagy tölgyet. Egy idő után mindenki, hát mozgó célpont után nézünk: a falu felé vagy onnan visszaszálló galambokat vesszük célba. Hasztalan. Alkonyodik, elindulunk hazafelé. Még marad egy kis darab galacsin a kabátzsebünkben, a kert alatt úgy döntünk, kilődözzük.

Hogy melyikünk találja el a galambot, sosem derül ki. A szárnya alatt csattan a galacsin, a madár megtántorodik a levegőben, és aláhullik, a gyümölcsfák tetejét súrolja, mielőtt újra szárnyra tud kapni. Alig bír elvergődni a háztetőig. Ott leszáll.

Örülnünk kellene, vagy mi. Eltaláltuk a zsákmányt! Ehelyett szó nélkül rohanunk a ház mellé, hogy figyeljük, mi történik a galambbal. Piheg. Nem látni valami jól, szürke a tolla, szürkül az ég is, de állunk ünnepélyes és rémült csendben vagy húsz percet, mire a madár megrázza magát, felszáll, és elrepül. Megkönnyebbült szégyenkezéssel megyünk haza.

Többé nem lövünk állatra.

2018.03.13 07:05

Ultralaza

A jegybankárok, akár a bűvészek csalnak. Vagy csak ügyesek a szemfényvesztésben. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hosszas előkészítő munka után, a forint száguldásszerű gyengülését követően, hatalmas várakozások közepette kedden bejelentettek. Még kacsintottak is hozzá, hogy ugye a tud a jegybank lépni, ha szükségét látja. A pénzpiac ujjongott, a forint erősödött, az elemzők számoltak, összeadtak, kivontak és a végén mindig nulla jött ki. Pedig a jegybanki szót vivők megmondták: az MNB monetáris politika irányvonala nem változik, azaz marad ultralaza. Csak a felkészülés zajlik, ahogyan ők mondták a normalizációra. A bejelentett intézkedések, mint egy kisebb betétlehetőség kivezetése, hogy nem vesz több jelzáloglevelet a bankok bankja és a kamatcsere ügyleteknek is vége, nem rendíti meg a bankokat.  Közben a régiós országok központi bankjai sorra emelik az irányadó kamataikat, többek között - kimondva, kimondatlanul - devizáik erősítésére, az infláció kordában tartására. Az Európai Központi Bank is folyamatosan szigorít. Mindezzel felkészülnek egy lassabb növekedés időszakára, hogy kellő muníció legyen a kezükben, akkor. Ilyen nemzetközi környezetben joggal várhatták volna el az intézkedésekkel elégedetlen hozzáértők, hogy legalább egy halvány, a szigorításra való utalást tehettek volna jegybankáraink. Arra végkép nem gondoltak, hogy a monetáris eszköztára átalakítása közepette tulajdonképpen további lazítással szembesíti őket az MNB. Mert miközben kivon a piacról néhány százmilliárd forintot, ezer milliárdot tol be helyette újraélesztve az 2013-ban egyszer már elindított Növekedési Hitelprogramot. A bankok 0 kamattal jutnak forráshoz, de a vállalkozók is negatív reálkamaton, 2,5 százalékért vehetik fel januártól.  Rodolfo legalább őszinte volt: Vigyázat, csalok!  
2018.09.20 09:31

Mi a bajom Gyurcsánnyal?

Nem túl vidám dolog, de nem tagadható, hogy Gyurcsány Ferenc (és pártja) maradt az orbáni zsarnokság egyetlen potens ellenfele. Potens, de mégsem hatékony, tehát nem is veszélyes a diktátorra. A gyurcsányi potenciát úgy értem, hogy politikailag tökéletesen képben van, vagyis jól értelmezi a magyar és az európai politikai helyzetet. A teendőket illetően is az ő javaslatai állnak legközelebb a megvalósítandó és megvalósíthatóhoz. Kitűnő szónok, tökéletes vitatkozó („debatter”). Amortizálhatatlannak bizonyult. Mégsem tudja szaporítani hívei számát. Nehéz megmondani miért. Megpróbálom. Az, hogy a zsarnok és hűbéresei kígyót-békát (sőt mást is) zúdítanak rá, az engem egyáltalán nem zavar. Ezeknek a felvilágosulatlan abszolutistáknak egyetlen szava sem igaz. Akit ők dicsérnek, akit ők pozícióba helyeznek, akinek hűbérbirtokot juttatnak, az biztosan hitvány alak, de többnyire jeles bitang is. Gyurcsány miniszterelnöki múltjával is csak három komoly bajom van. Ezt a hármat sohasem hányják a szemére, mert mindhárom esetben nagy szívességet tett a mostani kormányfőnek. Az első helyrehozhatatlan hiba a Grippen-ügy föl nem deríttetése volt. A második is kicsit érinti az erősen vesztegetés-gyanús orbáni repülőgép beszerzést: a legfőbb ügyész helyetteseként hagyta Polt Pétert működni, ahelyett, hogy kipenderítette volna. A harmadik kapitális melléfogás a 2006-os hugyos forradalom „humánus” kezelése volt. Jóllehet ez a három nemcsak Gyurcsány tévedése, nagy „segítséget” kapott akkori pártjától és annak bukott miniszterelnökétől, akinek a helyébe éppen ő lépett. Lehet, hogy teljesen meg volt kötve a keze, mégis számomra nem egyértelműen biztos, hogy ilyen vagy ehhez hasonló gigantikus baklövéseket nem követne el újra. Győzködöm magam, hogy nem, nem, de csak akkor hinnék magamnak, ha legalább most nyilvánosan gyónna. Nem teszi, mert azt gondolja, hogy nem lenne népszerűbb. Talán igaza van, de mégiscsak ezen a három szennyes lépcsőfokon kapaszkodott a hatalomba a gyenge kis felcsúti jobbszélső. Sajnos, komoly felfogásbeli gondom van Gyurcsány Ferenc ellenzéki múltjával és jelenével is. Legalább tíz alkalmat szolgáltatott neki (és a többi úgynevezett demokratának) 2010 óta a kétharmad ura, hogy vegyék a kalapjukat és végleges búcsút intsenek a teljesen formális parlamenti munkának. Legutóbb éppen a Sargentini-jelentéshez (az EU-hoz) való kormányzati viszonyulás volt elég ok. Gyurcsány Ferenc kitűnő beszédet mondott az Országgyűlésben, amiből teljesen világossá vált, ki kormányozza az országot. Aztán leült a helyére. Holott úgy kellett volna befejeznie, ahogyan vasárnap folytatta, az „utcán”. Az már – szerintem is - rendben volt, és rendben is van. Orbán – az ő választási törvényei szerint kiírt szavazáson valóban (egyhamar) nem váltható le. Csakhogy „radikális forradalmárok” (csőcselék) nélkül az utcáról sem buktatható meg. Márpedig a „ radikális forradalmárok” a CÖF-ben vannak. Sajnos a forradalom már csak ilyen. Ritka a kivétel, ’56 sem volt az. Március 15-e viszont igen! Akkor olyanok voltak a „radikálisok”, mint Petőfi. Azt szívesen vállalnám. Ha az utcai jelenlét békés, de rendszerváltó tartalmat kapna, az én helyem is ott volna. Ha Karácsony Gergely ott gyűjtene aláírásokat az önkormányzati törvények megváltoztatásához, és Hadházy Ákos az Európai Ügyészséghez való csatlakozáshoz, mindennap mennék, és vinnék magammal még egy-(kétszáz) embert. Dr. Haskó László      
2018.09.20 09:31