Visznek mindent - Fideszes földszerzések Pest megyében

Publikálás dátuma
2018.03.15 10:07
Illusztráció/ Egy Greenpeace-akció még 2015-ből Forrás:Greenpeace/Facebook
Fotó: /
Elkészült Ángyán József legújabb, ezúttal a Pest megyei földárveréseket összegző jelentése, amelyet elsőként a Népszavához juttatott el. A volt vidékfejlesztési államtitkár korábban Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén megye földügyeit vette górcső alá. 

A legfrissebb elemzés szerint Pest megyében és Budapesten 17 ezer 286 hektár állami földet hirdettek meg árverésen, s ebből valamivel több, mint kilencezer hektárt privatizáltak is. Ugyan a nyertesek száma nagynak tűnik - 149 árverezőhöz került valamennyi föld - de a területek háromnegyedét, vagyis több mint 6800 hektárt 27 nagy érdekeltség szerezte meg. Vagyis - miként korábban szintén jellemző volt az ország más részein - a kiválasztott keveseknek nagy, viszonylag sokaknak pedig igen kis területek jutottak.

Az elkelt területből több mint 7400 hektár - azaz közel 82 százaléka a gazdára talált földeknek - licitálás nélkül, kikiáltási áron, az európai földárak töredékéért, átlagosan hektáronként 1,6 millió forintért került az árverési nyertesekhez. - E megye adatai is igazolják, hogy hamisak azok a kormányzati állítások, amelyek szerint „versenyben kialakult piaci áron” jutottak a nyertesek az állami földterületekhez. Valódi licitálás, árverseny a birtoktestek kis hányadának, mindössze 3-4 százalékának árverésén alakult csupán ki. Ez a helyzet vélhetően annak is tulajdonítható, hogy a területek jelentős részét – bizonyára nem véletlenül – olyan nagy méretű birtoktestek formájában hirdették meg, amelyeknek akár több százmillió forintos kikiáltási árával a valóban helyben élő, ténylegesen gazdálkodó családok bizonyosan nem rendelkeznek - olvasható az elemzésben.

A települések érdekérvényesítő képességében is jelentős eltérések mutatkoznak. Az érintett 71 település közül 27-ben egyáltalán nem volt helybeli nyertes árverező. A vesztesek rangsora élén olyan települések állnak, mint Kőröstetétlen, Pusztavacs, Sóskút, Hévízgyörk, Galgahévíz vagy éppen Kóka és Pomáz. Az itteni értékes területeiket megszerző külső árverési nyertesek esetében ugyanakkor gyakorta felmerül az ingatlanspekuláció lehetősége is. Például Pomáz esetében az elárverezett birtoktesteket bérlő Piliskert Kft. területén tervezik a várost elkerülő utat, ami jelentősen felértékelheti e területeket. Ennek ismeretében talán nem véletlen, hogy az itteni 155 ha-t megszerző, külső – budapesti, pilisvörösvári és szentendrei illetőségű – árverési nyertesek között ingatlanvagyon-értékelő és közvetítő vállalkozót, a jegybankelnök unokatestvérének tulajdonában lévő gabonakereskedő-, szállítmányozó és ingatlanos cégek vezetőjét, ingatlan, élelmiszer és dohányáru nagykereskedőt, vagy éppen ismeretlen tevékenységi körű, strómangyanús nyertes árverezőt is találunk - írta Ángyán József.

Az agrárprofesszor szavai szerint kormány-közeli rokoni, baráti és gazdasági érdekkörök is jelentős állami földterületekhez jutottak. A legtöbb földet - 13 nagy méretű birtoktestből álló 1010 hektárt - egy ceglédi multi-milliárdos gépjármű-kereskedő és árufuvarozó család tagjai és egyik cégük vezetője alkotta érdekkör szerezte meg, de a nagy nyertesek között találjuk a Szijjártó Péter miniszter futsal csapatát szponzoráló Hunland agrárholding vezetőit és magyar üzlettársukat, valamint Buzek Menyhért megyei MAGOSZ-vezető lányait. A győztesek körébe tartozik a CBA üzletlánc tulajdonosa, a kormány-közeli nagyvállalkozó Lázár Vilmos üzlettársa, Abony volt fideszes alpolgármestere és fia, Kiskunlacháza kormánypárti alpolgármestere, Cegléd fideszes polgármestere, s egy szintén fideszes önkormányzati képviselő felesége is.

És hogy mennyire számítanak a győztesek földműveseknek, azt jól jellemzi eredeti foglalkozásuk: építészt, elektromérnököt, matematikust, informatikust, sőt kozmetikus műkörmöst, önkormányzati tisztségviselőket, építőipari, árufuvarozási, gumi- és műanyag-feldolgozó, kertészeti termékgyártó és forgalmazó, szállodai szolgáltató és egyéb, nem mezőgazdasági ágazatok vállalkozóit, cégvezetőit, élelmiszer, gépjármű- és üzemanyag kereskedőket, benzinkút- és trafik-tulajdonosokat, ingatlanvagyon-értékelőket, kezelőket és forgalmazókat, vagy éppen ismeretlen tevékenységi körű nyerteseket is találni közöttük.

2018.03.15 10:07

Tízezrek búcsúztatták a meggyilkolt gdanski polgármestert

Publikálás dátuma
2019.01.19 16:18

Fotó: AFP/ Beata Zawrzel
A lengyelországi Gdanskban szombat délben megkezdődött a város meggyilkolt polgármesterének temetése, az eseményt élőben sugározza a lengyel televízió.
Délben Gdanskban és számos más lengyel nagyvárosban megszólaltak a szirénák a tragikusan elhunyt Pawel Adamowicz főpolgármester emlékére. A települések központi terein hatalmas tévékivetítőket helyeztek el, hogy a gdanski Szűz Mária-székesegyházban megkezdődött szertartást országszerte követhessék az emberek. A hirado.hu cikkében az is olvasható: Európa egyik legnagyobb temploma teljesen megtelt a résztvevőkkel. Adamowicz koporsóját több tízezer ember kíséretében péntek este szállították át a gdanski Európai Szolidaritás Központból a székesegyházhoz. Hamvait a gótikus székesegyház egyik kápolnájában helyezik majd el.
Az eseményen jelen van Andrzej Duda lengyel államfő, Mateusz Morawiecki miniszterelnök, továbbá Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Adamowicz személyes barátja is. A város utcáit ezrek lepték el, köztük ország más részéből érkezett vendégek. A szertartás szervezői megkérték a főpolgármester emléke előtt tisztelegni kívánó embereket, hogy ne hozzanak virágot és gyertyát, hanem ezek értékét inkább fordítsák jótékonysági célokra. Adamowiczot múlt vasárnap egy jótékonysági célú szabadtéri rendezvényen késelte meg egy büntetett előéletű, 27 éves gdanski férfi, Stefan W., akinél korábban paranoid skizofréniát diagnosztizáltak.
2019.01.19 16:18

Nyomoznak a KMKSZ-irodát ért támadás miatt az oroszbarát német újságíró ellen

Publikálás dátuma
2019.01.19 14:35

Fotó: MTI/ Nemes János
A berlini ügyészség vizsgálatot indított annak a szélsőjobboldali, putyinista német újságírónak az ügyében, aki a lengyel bíróság előtt elhangzott vallomás alapján megrendelte a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség irodája elleni támadást.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári irodájának tavalyi felgyújtását  Manuel Ochsenreiter putyinista, szélsőjobboldali német újságíró rendelte meg és pénzelte - amint az egy krakkói bírósági tárgyaláson elhangzott az eset egyik gyanúsítottja részéről. A 28 éves Michal Prokopowicz azt állította a bíróság előtt, hogy Manuel Ochsenreiter német újságíró, a bevándorlásellenes német AfD párt egyik tanácsadója adott utasítást és pénzt a támadás végrehajtására.
Az előzetes nyomozás alapján Ochsenreiter, aki ismert támogatója volt a Kelet-Ukrajnában területeket elfoglaló, Moszkvából támogatott alakulatoknak és rendszeresen szerepelt az orosz médiában is, gyújtogatással gyanúsítható, közölte a berlini ügyészség szóvivője - közölte a 444.hu külföldi forrásokra hivatkozva. A nyomozás tényét a Die Zeit írta meg csütörtökön, ezt erősítette meg az ügyészség.   

Szijjártó hepciáskodott, majd megnémult

A tavalyi februári támadásnak nem volt áldozata. Az Ungvár belvárosában található magyar kulturális irodának a földszinti ablakát törték be, majd felgyújtották az épületet. Az akció komoly súrlódást okozott tavaly Kijev és Budapest között, pedig a két ország viszonya az ukrán nyelvtörvény miatt egyébként sem volt kiegyensúlyozott. A támadás miatt tavaly Szijjártó Péter külügyminiszter be is kérette az ukrán nagykövetet és arról beszélt, hogy   
„egészen elképesztő folyamat zajlik Ukrajnában, a szélsőséges politikai eszmék előretörőben vannak”.
A hatóságok vizsgálata szerint viszont jelen állás szerint a támadás elkövetői magukat ukrán ultranacionalistáknak akarták feltüntetni, többek között ezért festettek náci szimbólumokat az épület falára, ugyanakkor a gyanú szerint szélsőjobboldali csoporthoz tartozó lengyel állampolgárok voltak, akiket egy oroszbarát német újságíró instruált. Ochsenreiter korábban már tagadta, hogy bármi köze lenne a támadáshoz. 
A magyar külügyminisztérium és a tárca vezetője feltűnően csendben van, amióta kiderült az eset valódi háttere. Annyit tudtak mindössze közölni, hogy 
elvárjuk az ukrán hatóságoktól, hogy védjék meg a magyar embereket, tegyenek meg mindent a kárpátaljai magyar közösség biztonságáért. Az elkövetőknek pedig természetesen meg kell kapniuk a méltó büntetést a gyalázatos tettükért.
A putyinista újságíróról és az orosz háttérről azonban egy szót sem közölt a minisztérium.
2019.01.19 14:35