Charles Gati: márciusi őrület

Túlzás lenne azt mondani, hogy márciusban megáll az élet Amerikában. De „March Madness” – a márciusi őrület - mégis különlegesség, ugyanis ilyenkor küzdenek meg az elsőségért az ország legjobb egyetemi kosárlabdacsapatai. És már meg is volt az első meglepetés: a győzelemre esélyes virginiai egyetem az első körben kiesett, az alig ismert, baltimore-i kirendeltségű marylandi egyetem kosarasai ellen. A szakértők a marylandieket a 16-ik helyre tippelték. Hátutolsó pár előre fuss!

Valami hasonló történt a politikában is az elmúlt héten. Egy Pittsburgh-höz közeli választókerületben, ahol a 2016-os elnökválasztáson Trump 20 ponttal verte Hillary Clintont, egy rendkívüli voksoláson most a demokrata jelölt győzött, szoros verseny után, 700 szavazattal a 200 ezerből. Trump elnök aktívan kampányolt a kerületben, de népszerűsége nem volt elég a republikánus jelölt győzelméhez. Más jelek is azt mutatják, hogy bár Trump népszerű, a Demokrata Párt országszerte mintegy 10 százalékkal megelőzte a Republikánus Pártot. Ha ez így marad novemberig, amikor az egész képviselőházat újraválasztják, akkor a demokraták elsöprő győzelme várható.

Másfajta győzelemről számol be a sajtó Szlovákiában. Feltételezem, hogy sokan látták azokat a több tízezres tömegeket, amelyek végülis kisöpörték Robert Fico miniszterelnököt a hatalomból. A szlovák politikai válság végét még nem látjuk, de bátorkodom felhívni a figyelmet a nagy meglepetésre. Én magam is követem a szlovák politikát, és találkoztam is pár évvel ezelőtt a lemondatott Robert Kalinák belügyminiszterrel és Ficóval is. Nem ismerek senkit, aki számított bukásukra.

Egyik meglepetés követi a másikat. A politológusok és az újságírók zöme egyre óvatosabb, sokan nem is vállalkoznak arra, hogy jósolgassanak. A radikális változások kora talán a Szovjetunió bukásával kezdődött. Csupán egyetlen embert ismertem akkoriban -- Henry Kammot, a New York Times szemleíróját - aki (udvariasan) a szemembe mondta egy vacsorabeszélgetés során, hogy naiv vagyok és idealista. Ő ugyanis már akkor, 1990-ben vajmi kevés esélyét látta annak, hogy a demokrácia gyökeret ver Kelet-Európában. Én csak 1994-95-ben kezdtem észrevenni a komoly problémákat. Mások a saját preferenciájukat tekintették (vagy éppenséggel tekintik) a történelem jövőjének. Voltak, akik a nyugati (liberális) demokrácia elkerülhetetlen győzelmére tippeltek.

Az orosz választás tükrében maradjunk abban, hogy a küzdelem folytatódik. Téves volt a liberális demokrácia végső győzelmére tippelni, de legalább olyan nagy hiba most azt feltételezni, hogy a tekintélyuralmi rendszerek korát éljük. Lesz ez is, lesz az is. A demokrácia egyik ellenfele márciusban harci riadót fújt, a másik álmatlan éjszakák során nemlétező ellenségeket fedezett fel. Ám ahol a demokrácia hívei összefognak, ott van remény. Elvégre a márciusi őrület a radikális változások korát jelzi.