választás;Karácsony Gergely;

2018-03-22 07:13:00

Jövő, jelen

Nem kétséges, a magyar emberek többsége azt akarja, hogy országa továbbra is viseljen felelősséget Európa jövőjének alakításáért. Így egyet is érthet hazája miniszterelnökével, aki ugyancsak ezt szeretné. Az viszont gyanús lehet, hogy az erről szóló nyilatkozat első része eme óhajt összekapcsolja a Fidesz választási győzelmével. Mármint a 2019-es európai parlamenti választáson. Aminek előjátéka az alig több mint két hét múlva esedékes hazai voksolás és persze az ottani győzelem lehet.

A magyar embernek tehát kétségei támadhatnak, valóban őszinte-e az ő miniszterelnöke, amikor ilyeneket mond. És eszébe juthat, hogy a jelenlegi kormány milyen sokat bírálta az utóbbi években azt az uniót, amelynek maga is tagja. Vagyis gyanakodhat, hogy hazája jelenlegi vezetői csakis olyan Európában érdekeltek, amelynek jövője az ő elképzeléseik szerint alakul. Ezt az érzést pedig erősíthetik azok a megjegyzések, amelyek az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének brüsszeli - és előtte tett bécsi - útját kísérték.

Különösen figyelemre méltó, hogy a Fidesz (és a KDNP) nevében nyilatkozó szóvivő pontosan tudta, miről tárgyalt Karácsony Gergely Brüsszelben. Hollik István szerint egyértelmű, hogy a migránsok betelepítéséről, vagyis a haza elveszejtéséről volt szó. Mi másról is lehetne egy olyan ember esetében, aki Orbán Viktor kihívója merészel lenni? De az sem csekélység, hogy a szóvivő fel is szólítja a politikust, fejezze be „a magyar emberekkel szembeni tárgyalásait külföldön”. Hiszen nyilvánvaló, hogy egy ilyen alak csak azért megy a határon túlra, mert szemben áll "a magyar emberek akaratával".

A kormánypárti megmondóemberek színvonala eddig sem volt túlzottan magas, de a jelek szerint mindig képesek még inkább alulmúlni magukat. És ha vészt szimatolnak, elborul az agyuk. Márpedig Karácsony Brüsszelben arról is beszélt, a választás után olyan kormány is alakulhat, amely nem ellopni, hanem felhasználni akarja az uniós pénzeket. Ez fájó találat.

Ilyenkor kell hivatkozni a magyar emberre. Amíg lehet.