Dollármilliókat parkoltat offshore számlán a fideszes államtitkár

Publikálás dátuma
2018.03.23 10:04
Forrás: Facebook/Szabó Zsolt
Fotó: /
Szabó Zsolt fideszes államtitkár több mint egymilliárd forintot tart egy belize-i offshore számlán.

4,86 millió dollár, több mint egymilliárd-kétszáz millió forint van egy olyan offshore cég bankszámláján Belize-ben, amelynek igazgatója Szabó Zsolt fideszes képviselő, államtitkár és felesége, írja a Magyar Nemzet. A Joy World Enterprise Limited nevű céget 2013 júniusában jegyezték be. A Magyar Nemzet birtokában lévő dokumentumokban feltűnő offshore közvetítőcég, a Fidelity valós társaság, az ennek nevében aláíró Shirlee Cornejo és a közjegyző, Aldo G. Reyes is létező személy. A cég számlájának éves fenntartási költsége 300 dollár, amit 2017 végéig fizettek, ezért a Belize Bank zárolta a betétet. A hatvani politikus családi vállalkozása, az Exact-Cont Kft. ugyanarra a hatvani címre van bejegyezve, mint amelyik a dokumentumok egyikén szerepel.

A több cégben is tulajdonos Szabó Zsolt 2006-ban lett Hatvan fideszes önkormányzati képviselője, egyben az akkor ellenzékben lévő párt frakcióvezetője. 2010-ben Hatvan polgármesterévé választották. 2014-ben a parlamenti képviselőséggel való összeférhetetlenség miatt lemondott, de részt vállalt a kormány munkájában: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára lett.

Eközben Hatvanban alpolgármesterét, Horváth Richárdot választották polgármesterré, de Szabó nem bízott az új városvezetőben, így kabinetfőnöke, Tóth Csaba Szabó embereként irányította az ügyeket. Horváth ezt megelégelte és elküldte Tóth Csabát. A helyi fideszesek többsége Horváthot támogatta és amikor Szabó 2015-ben autóbalesetet szenvedett, megpróbálták leváltani a helyi alapszervezet éléről, de kudarcot vallottak. Szabó ezek után inkább választókerületének kisebb városaira koncentrált, és míg Hatvannak csak elenyésző támogatás jutott, a Szabót támogató települések milliárdokat kaptak a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) forrásaiból. Emiatt Lázár János idén februárban bírálta Szabót és megpróbálta őt és Horváthot kibékíteni, de nem járt sikerrel. 

Szerző
2018.03.23 10:04
Frissítve: 2018.03.23 15:57

Érdemes bezárni az állatokat a tűzijáték idejére

Publikálás dátuma
2018.08.19 11:33
Illusztráció: Pexels
Fotó: Pexels/
Valóságos sokkhatást okoz a tűzijáték az állatoknál; az augusztus 20-ai tűzijáték miatt a kutyák és a macskák elszökhetnek, de félelmükben támadhatnak is - hívta fel a figyelmet az Orpheus Országos Állatvédő és Természetbarát Közhasznú Egyesület az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében. Az egyesület azt javasolta, hogy a tűzijáték idejére az állatokat vigyék zárt helyre, így a hanghatások csak tompítva jelentkeznek. Ez azt is jelenti, hogy az állatokat nem szabad az ünnepre elvinni, mert a fény- és hanghatások pánikot okozhatnak náluk. A biztonság kedvéért érdemes az állat gazdájának elérhetőségét tartalmazó bilétát elhelyezni a kutyán vagy macskán. Ha az állat elszökött, akkor érdemes a lakhelytől távolabb is, tíz kilométeres körzetben keresni - írták.
2018.08.19 11:33

Halat és kenyeret osztana a menekülteknek Iványi Gábor gyülekezete

Publikálás dátuma
2018.08.19 11:29

Fotó: Népszava/ Vajda József
A magyar állam nem ad enni azoknak, akik a tranzitzónában várják a fellebbezésük elbírálását. Az el nem ismert kisegyház bibliai szimbolikával segítene.
Három felhívást tett közzé Facebook-oldalán a Magyar Evangéliumi Testvérközösség. Az Iványi Gábor által vezetett, hivatalosan el nem ismert egyház „a Magyarország déli határán fogvatartott és szándékosan éheztetett menekült embertársainknak” szeretne minimális ellátást – naponta öt szelet kenyeret, egy halkonzervet és egy almát szeretnénk biztosítani. Azokra céloznak, akik a tranzitzónában tartózkodnak, és mivel nem először nyújtották be kérelmüket, azaz fellebbeznek, a szigorú törvény értelmében nem kapnak élelmezést sem. A Magyar Helsinki Bizottság becslése szerint ők körülbelül ötvenen lehetnek. Az augusztus 20-ra tervezett akciónak erős bibliai szimbolikája van: Máté evangéliumában olvasható, hogy Jézus csodát tett az étellel: öt kenyérből és két halból ötezer férfit, illetve az asszonyokat és gyerekeket lakatta jól.  Az első felhívás az egyház híveinek és támogatóinak szól, hogy járuljanak hozzá az akció költségeihez. A másodikat a kormánynak címezték, és felszólítják, hogy „azonnal vessen véget annak a kínzásnak”, mely „hadifoglyokkal és köztörvényes bűnözőkkel szemben is elfogadhatatlan”. A harmadik egy nyílt levél a bevett egyházak vezetőihez, amelyben csatlakozásra kéri őket a testvérközösség, illetve emlékezteti őket, hogy a státuszuk miatt „Magyarország vezetésének minden döntése mögött Önöknek is ott kell állniuk felelősséggel”.
2018.08.19 11:29