Választás 2018;szavazás;2018-as választás;

2018-03-26 17:41:00

Aki netezik, nagy valószínűséggel szavazni fog

Általánosságban elmondható, hogy az aktív internetezők az átlagosnál érdeklődőbbek, nyitottabbak a politika iránt – áll a Bónusz Brigád megbízásából készült kutatásban.

Mindez alapjaiban határozza meg, hogy milyen arányú lehet a részvétel, hiszen a téma iránt kevésbé nyitottak körében sokkal kisebb az esély a pártok általi „mozgósításra”. A politika iránti érdeklődés a korral előrehaladva egyre nő: míg a 30 év alattiak körében nem éri el a 65 százalékot a téma iránt érdeklődők súlya, addig az 50 évesek körében csaknem 80 százalék, a 60 év felettiek körében pedig 87 százalék a súlyuk.

Az online kérdőíves adatfelvételt a GKI Digital készítette 2018. február 26-a és március 11-e között. A felmérésben összesen 7 ezer 200 válaszadó vett részt, ebből közel ötezer teljes körű választ elemeztek ki. A kapott eredményeket nem, kor és lakóhely településtípusa alapján az aktív internetezők körére súlyozták át, így a kapott következtetések csak ezen kör (a rendszeres internetezők – hozzávetőleg 6 millió felnőtt, azaz a szavazati joggal rendelkezők 73 százalékának) véleményét mutatják be.

Jól mutatja a választási hajlandóság és a politika iránti érdeklődés kapcsolatát az is – olvasható –, hogy míg a pártpreferencia alapján bizonytalanok körében 77 százalék, a szimpátiájukat fel nem vállalók esetében 68 százalék a politikával foglalkozók súlya, addig az áprilisi választáson biztosan részt nem vevők körében „mindössze” 35 százalék azok aránya, akik a politikával foglalkoznak.

A kutatás alapján az áprilisi országgyűlési választásokon az aktív internetezők 83 százaléka jelezte, hogy biztosan részt fog venni.

Természetesen az aktív internetezők jellemzően nyitottabb, képzettebb társadalmi réteget képviselnek. Tekintettel arra, hogy a 4 évvel ezelőtti választáson szavazók súlya ugyanezen körben 80 százalék volt – akkor a tényleges részvételi arány a teljes 18 év feletti lakosság körében 61 százalékos volt – azt valószínűsíti, hogy a 4 évvel ezelőttinél kismértékben nagyobb lesz a részvételi arány a választásokon.

Összességében a 7 ezer 200, kitöltést elkezdő válaszadóból a kitöltők negyede a szavazással kapcsolatos kérdések megjelenésekor azonnal bezárta a kérdőívet, míg a megmaradt kitöltők további 10 százaléka a későbbi kérdések során szakította meg a kitöltést. A köztes elhagyók ilyen magas aránya is jól jelzi, hogy az aktív internetezők körében (is) nagyon magas a bizonytalanok, illetve a rejtőzködők aránya.

A legfiatalabb internetezők szívügyüknek érzik az országgyűlési választást. Miközben a 2014-es választáson a jelenlegi 18-24 év közötti korosztály 52 százaléka ment el ténylegesen szavazni, addig az idei évi választásra már 76%-uk szeretne mindenképpen elmenni (természetesen a korcsoport egy része az elmúlt 4 évben érte el a szavazáshoz szükséges kort). Ráadásul a korcsoport többségének (58 százalék) pontos elképzelése van arról, hogy voksát melyik párt mellett teszi le.

A szavazáson biztosan részt nem vevők, illetve a bizonytalanok aránya az aktív internetezők körében 15 százalékot ér el, míg a női internetezők körében 19 százalékot. A részvétel tekintetében bizonytalanok, illetve biztosan távol maradók esetében a legnagyobb problémát az jelenti, hogy egyrészt kiábrándultak már a politikából (49 százalék), másrészt nem találtak eddig olyan jelöltet, vagy pártot, akire szívesen szavaznának (43 százalék).

A biztosan szavazó internetező választópolgárok kétharmada pontosan tudja, hogy melyik pártra fog szavazni április 8-án.

A válaszadók negyede ugyanakkor egyelőre még bizonytalan a kérdést illetően, miközben 9 százalék azoknak az aránya, akik még névtelenül sem szeretnék megadni pártpreferenciájukat. Ez utóbbi csoport a rejtőzködők köre, amely a kérdőív kitöltését félbehagyók sokasága miatt valójában még nagyobb lehet.

A biztosan szavazó, pártpreferenciájukat nyíltan felvállaló aktív internetezők közül a legtöbben (47 százalék) a Fidesz-KDNP táborát erősítik, őket követik 23 százalékkal a Jobbik szimpatizánsai. A harmadik helyen álló LMP a biztos szavazók 9 százalékát tudhatja soraiban. Érdekesség, hogy az internetezők körében az MSZP-Párbeszéd csupán a negyedik legerősebb párt. Ötödik helyen a DK áll 6 százalékos szavazóbázissal, a hatodik pozíciót pedig a Momentum foglalja el 3 százalékkal. A szavazatok maradék 5 százaléka a többi kis párt között oszlik meg.

A jelenlegi kormánypárt a városokban és a falvakban bír erősebb támogatottsággal az átlaghoz képest, a Jobbik esetében egyértelműen a megyeszékhelyek jelentik a legfőbb bázist, míg az LMP és az MSZP-Párbeszéd számára a fővárosiak körében található a legnagyobb arányban biztos szavazó.

Pártpreferenciák tekintetében ugyanakkor nemcsak a település mérete szerint láthatók nagyobb eltérések, az egyes korcsoportok is más-más megoszlást mutatnak: a Jobbikra és a Momentumra a 18-24 évesek körében, az LMP-re a 30-39 évesek körében, a Fidesz-KDNP-re az 50-59 éves körében, az MSZP-re és a DK-ra pedig a 60 évnél idősebbek körében szavaznak a legnagyobb arányban.

A biztos pártpreferenciával rendelkezők körében a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb. A jelenlegi kormány a négy legnagyobb ellenzéki pártnál együttesen is több támogatót tudhat magáénak. Ugyanakkor, összességében a biztos pártválasztók preferenciái alapján a kormánypártokat a kisebbség támogatja, 53 százaléka a mai ellenzék valamelyik pártjára szavazna. A pártot nem mondók és a válaszokat megtagadók körében valószínűleg nagyobb az ellenzék támogatottsága.

A 2018-as országgyűlési választáson biztosan és konkrét párt mellett voksoló szavazók negyede nem arra a pártra fog szavazni, mint 2014-ben. Érdekesség, hogy a szavazatukat eltitkoló választópolgárok mintegy ötöde fog ugyanígy tenni, azaz a csoport többsége feltehetően idén is hű marad korábban választott pártjához.

A kutatás során, tekintettel arra, hogy a nagyobb pártok közül csak a Fidesz-KDNP, valamint az MSZP-Párbeszéd alkotott hivatalosan pártszövetséget, jellemzően egyedi pártpreferenciákra kérdeztek rá. Igaz, ez a 4 évvel ezelőtti választás kapcsán is, amikor az ellenzéki oldalon öt párt állított egy közös listát. Az összehasonlíthatóság érdekében ezen pártokat külön kezeltük a pártpreferenciákat vizsgáló kérdéseink során.

A legbiztosabb szavazóbázissal a Fidesz-KDNP rendelkezik, hiszen az áprilisban őket választó internetezők 94 százaléka már 4 évvel ezelőtt is a kormánypártra szavazott. Mindez egyrészt azt jelenti, hogy a legnagyobb párt rendelkezik a leglojálisabb szavazóbázissal, ugyanakkor azt is jelzi, hogy ők tudtak a legkevésbé új szavazókat meggyőzni a korábban más pártra szavazók közül. A Jobbik és az MSZP-Párbeszéd esetében kétharmad, az LMP esetében 55 százalék, a DK tekintetében pedig 45 százalék azok aránya, akik a mostani választáson úgy szavaznak majd az adott pártra, hogy már 4 évvel ezelőtt is őket választották.

A pártpreferenciával rendelkező, de azt nem vállalók esetében 53 százalék azok súlya, akik nem váltottak pártot, azaz a 4 évvel ezelőtti politikai csoporttal szimpatizálnak. Más oldalról a rejtőzködő, de a választáson részt vevő internetezők csaknem fele még nem tudja biztosan, hogy vált-e korábbi választottjához képest. A bizonytalanok esetében szintén 50 százalék azok súlya, akik még nem döntötték el, hogy másképp szavaznak-e mint 4 éve, ugyanakkor közel harmaduk már most biztos a váltásban.

Habár a politikai nézeteltérések sok családi vita okozói, a felmérés alapján úgy tűnik, hogy idén viszonylag nagy az egyetértés a párkapcsolatban élők között.

A kapcsolatban élők többsége biztosan tudja (45 százalék) vagy nagy valószínűséggel sejti (23 száualék), hogy társa kire fog szavazni, és az esetek többségében ez azt is jelenti, hogy valószínűsíthetően (29 százalék) vagy biztosan (57 százalék) ugyanarra a pártra szavaznak. Pártpreferencia alapján azért megfigyelhető néhány különbség.

A kormánypártok szavazói esetében a legnagyobb a párjukkal biztosan (82 százalék) vagy valószínűleg (13 százalék) ugyanarra a pártra szavazók aránya, de a Jobbik (69 százalék), az MSZP-Párbeszéd (57 százalék) és a DK (56 százalék) esetén is meggyőző többségben vannak a párjukkal biztosan egyetértők. Ebből a szempontból némileg kilóg az LMP szavazótábora, hiszen amellett, hogy a párkapcsolatban élők 40 százalékának párja is rájuk szavaz, minden ötödik szavazójuk biztosan tudja, hogy párja nem az LMP-re adja majd le voksát.

A felmérésben az internetezők választásokhoz fűződő viszonyát vizsgálva arra is rákérdeztek, hogy inkább a pártokra vagy a képviselőjelöltekre történő szavazást preferálják-e a választópolgárok.

Összességében a legtöbb internetezőnek tetszik, hogy egyaránt szavazhat pártra és konkrét személyre is (41 százalék), de sokan vannak azok is, akiknek elsősorban a pártválasztás fontos (37 százalék).

Csak egyéni jelöltekre 14 százalékuk szavazna szívesen. A csak pártválasztást preferálók aránya az életkor növekedésével csökken, és ezzel párhuzamosan a pártra és személyre egyaránt szavazni kívánók aránya is növekszik.

Az internetezők pártpreferencia szerinti csoportosítása alapján az látszik, hogy a Fidesz-KDNP és a Jobbik támogatói körében önmagában a pártra szavazás a fontos, az MSZP-Párbeszédnél, a DK-nál és az LMP-nél pedig a párt és a jelölt kombinációja. A konkrét személyre leadott voks az MSZP-Párbeszéd és a DK hívei között a legnépszerűbb: az MSZP-Párbeszéd minden negyedik, a DK minden ötödik szavazója szeret elsősorban konkrét jelöltre szavazni.