lelőhely;tudta?;

2018-03-31 09:25:00

N. Kósa Judit: Tudta?

Ön például tudta, hogy Vasbordájú Edmund angolszász uralkodó két száműzött fia Szent István udvarában talált menedékre? És azt, hogy 1851-ben egy bizonyos Prágay őrnagy, aki a magyar szabadságharc bukása után épp a kubaiakért küzdött, a csatamezőn főbe lőtte magát, hogy ne kerüljön fogságba? És azt esetleg, hogy Kossuth Lajos idősebbik fia, Lajos Tivadar olasz vasútigazgatóként feltalálta a folyosós-fülkés vasúti kocsit, amelyet a tiszteletére Kossuth kupénak neveztek el?

Ilyen és ehhez hasonló nélkülözhetetlen információkkal van tele dr. Kun Andor Tudod-e – mit köszönhet a világ a magyarságnak? című kiadványának mind a nyolcvan oldala. Az 1935-ben megjelent zsebkönyvből nemcsak azt tudhatja meg az érdeklődő, miért lehet hálás Haraszthy Ágostonnak Kalifornia (a szőlőültetvényekért) és Litfass Ernő soproni nyomdásznak az egész művelt világ (ő találta fel a hirdetőoszlopot), hanem azt is, hogy Árpád-házi Szent Erzsébetről kapta a nevét a párizsi bőrbetegek kórháza, a Sainte Reine. (Sajátos körülmény, de ne hagyjuk említetlenül, hogy Sainte Reine nem más, mint a III. században, a mai Franciaország területén élt Szent Regina.)

Xantus János ugyanúgy felbukkan ebben a könyvben, mint az amerikai állatorvosok nélkülözhetetlen szakkönyvének magyar szerzőpárosa, Hutyra és Marek; fölemlíttetik, hogy a jugoszláv király dédapja, az elűzött Karagyorgyevics Sándor Magyarországon lelt menedékre; és persze az sem marad említetlenül, hogy Apponyi Albert, "a világ legjobb szónoka" kapott megbízást, hogy "még békeidőben készítse el a világparlament tervét". (Apponyi valóban igen aktív volt az 1889-ben angol és francia kezdeményezésre létrejött Interparlamentáris Unióban, és 1914 előtt széles körű megbecsültségnek örvendett, amiért a magyar mellett francia, német, angol és olasz nyelven is képes volt ékesszólóan érvelni a nemzetközi konfliktusok tárgyalásos rendezése mellett.)

Dr. Kun Andor könyve tucatnál is több „Tudod-e…” című fejezetben sorolta fel a magyarságteljesítmény imponáló példáit azok okulására, akik magyarként már idegenben születtek. Hogy mit tett Magyarország a világért? Feltartóztatta a tatárt és a törököt, vérét adta Európáért. Türelmes volt-e a más nemzetiségűek iránt? Messzemenően. A felekezeti béke hazája volt? A tordai országgyűlés és a zsidók vallási egyenjogúsága rá a bizonyíték, hiszen „Magyarországon volt zsidó miniszter, több ízben zsidó államtitkár, Budapestnek volt zsidó főpolgármestere, voltak zsidó tábornokok, egyetemi tanárok, magasrangú tisztviselők, képviselők…”. S a magyarság természetesen mindig is testvériesen viseltetett az idegen nemzetekkel szemben, kitüntetően sokat adott az USA-nak, a magyar művészek és tudósok kiemelkedően gazdagították a világot.

Békeszerető és bölcs nép tehát a miénk. S mit kaptunk cserébe a jótéteményeinkért? Trianont. Nem véletlen, hogy a mű meglehetős terjedelmet szentelt mindannak, amit a trianoni diktátum igazságtalan voltáról tudni lehetett, és kiskátészerűen sorolta azokat a megnyilatkozásokat, amelyekben Európa és a tengerentúl többé-kevésbé ismert politikusai és művészei megdöbbenésüknek adtak hangot a magyarokat ért méltánytalanság miatt.

KOSSUTH SZOBRA NEW YORKBAN

KOSSUTH SZOBRA NEW YORKBAN

Ami persze érthető is, hiszen a kiadvány a Magyarok Világkongresszusának gondozásában jelent meg, mely szervezet kifejezetten a veszteség fölött érzett fájdalom ébren tartására jött létre. 1928-ban báró Perényi Zsigmond vezetésével ötszáz fős küldöttség zarándokolt el New Yorkba, hogy az anyaország képviseletében részt vegyen a Kossuth-szobor felavatásán, és az élmény hatására hívták össze a következő év augusztusára Budapesten a Magyarok Világkongresszusát. A szűk évtizeddel később megrendezendő újabb találkozóig az ügyeket egy állandó pesti iroda vitte, amely a báró Perényi által elnökölt Magyar Nemzeti Szövetség lipótvárosi termeiben lelt otthonra.

Az MNSz-t még 1919 szeptemberének első napjaiban, a proletárdiktatúra sokkjából ocsúdva hozta létre a Friedrich-kormány belügyminisztere, hogy „felvegye a harcot a nemzetietlenséggel és a közömbösséggel szemben”. Programja értelmében a jövő magyarságának nemzeti alapon való megteremtését, a magyar múlt, a kultúra és a törekvések külföldön való megismertetését, illetve a revízióért való küzdelmet tekintette feladatának. Ezen célok szolgálatába állította könyvkiadását és sajtóosztályának működését is, és aligha véletlen, hogy a Magyarok Világkongresszusa állandó irodájának élére dr. Nagy Károly, ekkor már nyugalmazott budapesti rendőrfőkapitány-helyettest (egykori detektívfőnököt, majd toloncház igazgatót) állította báró Perényi. (A megbízó nevét nem mellesleg a frankhamisítási botrány egyik főszereplőjeként jegyezték fel az annalesek.)

Ami azonban dr. Kun Andort illeti, ő elsősorban újságíróként szerzett nevet magának. Majd’ negyven évesen, 1920-ban lett az Amerikai Magyar Népszava budapesti szerkesztője, s bár ekkoriban még egy háromfelvonásos operettel is észrevétette magát (A rejtélyes táncosnőt a Várszínház tűzte műsorára), mindenekelőtt az újságíró-kamara létrehozásáért folytatott elszánt lobbizása tette őt ismertté. Olyan önigazgató testület létrehozása mellett érvelt, amelynek fő feladata a szakmai minőség biztosítása lett volna, s ennek érdekében a szigorú felvételi kritériumok között a pályán eltöltött időnek és a feddhetetlen múltnak jutott a főszerep. (Ellentétben az 1938-as, megvalósult változattal, ahol az volt a kizárólagos felvételi szempont, hogy a jelentkező ne legyen zsidó.)

Dr. Kun Andor is ott volt 1928-ban New Yorkban, feleségestül utazott el a Kossuth-szobor avatására. Ez megmagyarázza, miért éppen ő kapott megbízást a Tudod-e...? megírására. Azt viszont csak találgatni tudjuk, hogy mi az oka egy sajátos jelenségnek. Jelesül, hogy a könyvecskében felsorolt milliónyi magyar büszkeség között nőneműeket csak a szentek és a lovak (ld. Kincsem) sorában találunk. Illetve, a 46. oldalon még megbúvik egy ilyen mondat: „Tudod-e, hogy az angolok emléktáblát állítottak a világhírű Baker angol utazó magyar felségének, aki részt vett férje veszedelmes utazásain, annak életét Afrikában meg is mentette?”

Tudom. S hogy önök is tudják, elárulom: Sass Flórának hívták. Őt tartja számon a földrajztudomány a Nílus második forrása egyik felfedezőjeként.