Bajnokok Ligája - Kiderül fehéren feketén

Papíron a címvédő Real Madrid tűnik esélyesebbnek a Juventus ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, de az egymás elleni oda-visszavágós párharcokat a torinóiak szokták megnyerni.

„Újrajátsszák” ma – és jövő szerdán – a labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőt, hiszen a legjobb nyolc között az előző csúcstalálkozó két résztvevője, a Juventus és a Real Madrid találkozik. A címvédő a királyi gárda, amely Cardiffban 4-1-gyel intézte el a torinói együttest, s amely harmincötödször szerepel a BEK, illetve a BL negyeddöntőjében (Európa-rekord). Ráadásul harmincnégyből huszonnyolcszor tovább is jutott... A Juve tizennyolcadszor bukkan fel ebben a fázisban, és tizenhétből tizenkétszer a legjobb négy közé került.

Hogy hazabeszéljünk, hetvenháromban a sírból hozta vissza az elődöntőt...

A torinói 0-0 után a Megyeri úton tizenkét perc alatt 2-0-ás előnyt szerzett az Újpest, Tóth András felejthetetlenül nagy gólt rúgott Zoffnak. Az a Juventus semmivel sem volt gyengébb a mostaninál (sőt): felvonultatta Salvadorét, Capellót, Bettegát. Meg a brazil világbajnok Altafinit, aki szépített, hogy aztán az Európa-bajnok Anastasi kiegyenlítsen (2-2). Az itthon kapott gólok a győztesnek látszó lilák végzetét jelentették, s a kiesőket egyáltalán nem vigasztalta, hogy állva haltak meg, azaz veretlenül búcsúztak...

Na persze akkoriban még nem kellett a csillagot is lehazudni az égről, hogy létező magyar futballról lehessen beszélni, igaz, az 1972-es Eb negyedik helyét idehaza elfogadhatatlannak tartotta szinte mindenki. (A „szinte” annyit tesz, hogy – ha más nem is – a játékosok és Illovszky kapitány családtagjai megértőknek mutatkoztak.) Annak idején senki nem nevezte derbinek az Újpest–FTC rangadót, ahogyan az utóbbi dekádokban mind hevesebben, a színvonal szakadatlan apadásával fordított arányban teszik, ám nem kellett a felhajtás: 1973-tól a dekád végéig 38 800-ra rúgott a lila–zöld párharcok átlagos nézőszáma, és kétszer telt ház, 75 000 néző futballozott – mondom: futballozott – a Népstadionban a negyedik és a kilencedik kerületi (valamint az angyalföldi és kispesti) csapat.

A Juventus hetvenháromban döntőt vívott, de Belgrádban 1-0-ra kikapott a szériában a harmadik BEK-győzelmét ünneplő amszterdami Ajaxtól. Apropó, Amszterdam: a torinói „zebrákat” a tavalyi malőrön kívül is érte finalista vereség a Real Madriddal szemben, mégpedig a holland városban 1998-ban. Az egyetlen gólt az a Mijatovics szerezte, aki 1997-ben két meccsen hét gólt pakolt be honfitársainknak a rémes emlékű jugoszláv–magyar vb-pótselejtezőn (7-1, 5-0). Ám az oda-visszavágós párharcokban legutóbb 1987-ben maradt alul a Juve a „királyiak” ellen, és akkor is csak a ráadás-tizenegyesek döntöttek a madridi fehérek javára. Azóta négyszer – mindeddig utoljára a 2015-ös elődöntőben – ejtették ki a Bernabeu stadion kedvenceit a csíkos mezesek, vagyis gondolatban muszáj megállni egy pillanatra, mielőtt rávágná az ember, hogy a Real Madrid a feltétlen favorit.

Az esélyek tényleg inkább mellette szólnak, főként, hogy Isco bomba formában van, a vigói Aspasszal együtt valóságos becsületsértéseket követett el a vendégekkel szemben a 6-1-gyel zárult Spanyolország–Argentína barátságos – azazhogy a dél-amerikaiak számára módfelett barátságtalan – találkozón. A madridiak összeállítása nagy valószínűséggel felmondható (Navas – Carvajal, Varane, Sergio Ramos, Marcelo – Modric, Casemiro, Kroos – Isco, Benzema, Cristiano Ronaldo), a Juventus viszont tele van sérültekkel, és csak bízik benne: Benatián, valamint Pjanicon kívül nem kell nélkülöznie Chiellinit és Alex Sandrót is. S bizony abban is csupán reménykedhetnek a fekete-fehérek, hogy a 176-szoros olasz válogatott Buffon úgy hárít, ahogyan ragyogó pályafutása túlnyomó részében, s nem úgy, ahogyan az utóbbi időben véd...

A Madrid amúgy az életéért játszik. A bajnokságban „örül”, ha a dobogóra kerül – jelenleg egy pont előnnyel harmadik –, a Király Kupában szintén nem rúg labdába, marad tehát a Bajnokok Ligája. Abban viszont sorozatban harmadszor arathat diadalt, s ha ez sikerülne, akkor már-már az ötvenes évek legendás együttesét (Di Stefano, Puskás, Gento, Fedák Sári) idézné fel.

Erre mondják Torinóban: attenzione, hol van az még?