oktatás;Franciaország;Emmanuel Macron;

2018-04-03 07:34:00

Oktatással a terrorizmus ellen

Minél hamarabb kezdik a gyermekek az iskolai oktatást, annál könnyebben integrálódnak a társadalomba – ezzel indokolta Emmanuel Macron a közelmúltban, hogy 2019 szeptemberétől az iskola már három éves kortól kötelező lesz. A francia elnök szerint a fiatalok esetében az elszigetelődés gyakran az egyik oka annak, hogy a szélsőséges iszlámhoz fordulnak, ám ennek elejét lehet venni, ha egész fiatalon bekerülnek az oktatási rendszerbe.

A jelenleg is érvényes oktatási törvény szerint hat éves korban kell beiskolázni a gyerekeket, de a szülők közel 98 százaléka már három éves korban beíratja a gyermekét óvodába.

Az Elysée-palota közleménye szerint azonban ideje, hogy az óvodákra végre oktatási intézményként tekintsenek – ahol nyelvet tanulhatnak és fejlődhetnek a gyerekek –, és ne úgy, mint „gyerekmegőrzőkre”. Boris Cyrulnik, ismert pszichiáter és a kormány egyik tanácsadója a brit The Telegraphnak azt mondta: a mostani háromévesek sokkal érettebbek, mint a korábbi évtizedekben. A szakember szerint a hangsúlyt arra kellene fektetni, hogy a gyerekek érzelmileg sokkal inkább biztonságban érezzék magukat, mivel „a boldogtalan gyerekek sokba kerülnek majd a társadalomnak”.

Az elmúlt három évben számos terrorista akciót hajtottak végre Franciaországban. Legutóbb Trebe-ben, egy szupermarketben követelt négy halálos áldozatot egy túszejtés. Az elkövető egy 25 éves, marokkói származású francia állampolgárságú férfi volt. Emmanuel Macron a terrorista akció kapcsán múlt heti beszédében azt mondta: ideje, hogy ne csupán a megosztottság tüneteivel foglalkozzanak. „Az oktatás segítségével, a kedvesség és a megelégedés iskolájának felépítésével leszünk képesek egy olyan új generációt felnevelni, amely nem fog engedni a gyilkos ingereknek” – mondta az elnök.