Ember embernek farkasa

A sajtó még a kampány idején adta hírül, hogy Angyalföldön, a baloldal legerősebbnek és a Fidesz leggyengébbnek számító terepén egy – jobbára nyugdíjas hallgatóságból álló - lakossági fórumon halálbüntetést kértek az ellenzékiekre Németh Szilárdtól, a fórum vendégétől, a Fidesz alelnökétől.

Megkövetem mindazokat, akik egy tavalyi, Népszava-beli cikkemet olvasva elfogadták tőlem - megrögzött, elkötelezett nyugdíjas-pártitól -, hogy az ősz hajúak korosztályának kijár a tisztelet, hogy a ráncos kéz minden rezdülése megbecsülésre érdemes, és hogy a nyugdíjas közösségeinkben harsogó szeretet-himnusz mindent felülír. Mára minden mást mutat. Olykor az ősz haj alatt alantas, agyatlanság szülte gondolatok sorjáznak, a valaha dolgos kéz ökölbe szorulva fenyeget, és a Szeressük egymást gyerekek dallama már csak nosztalgiából hallható itt-ott a nyugdíjas klubokban. Idevezetett az össznépi nevelés, a NER kommunikáció, a centrális erőtér bosszúja.

Foglalkoztat a gondolat, hogy vajon milyen érvekkel lehetne ezekben az őszülő fejekben békét, rendet tenni? Persze milyen jogon diktálnám én a rendet – kérdeznék erre ők. Biztosan elutasítanának, ha megpróbálnám megosztó nézeteiket kigyomlálni. Vagy talán mégsem?

Valószínűleg megpróbálnám előbb szép szóval, észérvekkel, történelmi példákkal megvilágítani az elméjüket. Például azzal: "Nem emlékszel, apukám, fiatal korodban hova vezetett az akkori arrogancia, az ellenség-keresés? Nem emlékszel, mi lett a vége? Ezt akarod megint?" Vagy például elkezdeném magyarázni nekik, hogy "Nemzetünk történelme – neked aztán, öreg, tudnod kellene, hisz betéve ismered -, de még a nemzeti imánk is tele van széthúzással. De minden nagy, emlékezésre érdemes korszak valamiféle összetartásból született! Olyan időkben, amikor legalább az alapvető normák - mint a tízparancsolat - nem kérdőjeleződtek meg. Emlékszel, mit jelent a hatodik? Ne ölj! Neked kell magyaráznom, drága keresztény, népnemzeti kortársam?"

Próbálnám a meggyőzést a demokrácia-felfogás felől is - egyszerűen, érthetően. "Tudod, öreg, mindenek alapja abban rejlik, hogy többfélék vagyunk, és eltérő a véleményünk a világról. De együtt kell élnünk, ha boldogulni akarunk, és az együttélés szabálya az, hogy a másik másságát tiszteletben tartjuk. Neki is olyan és akkora a joga, mint neked, apukám! Nincs mese! Ilyen egyszerű, nem érted?" Jöhetnék szép „irodalmi” példákkal is: "Tudod, fater, a Tamás Gábor is azt énekeli, hogy „ne széthúzás tartson össze” minket, magyarokat. Szereted a Gábort hallgatni, nem? Na, ugye, ő biztosan tudja a tutit..."

Megközelíthetném hétköznapi gondjaik felől is a meggyőzést: "Ember! Üldözőkké és üldözöttekké akarod egyszerűsíteni az országot? Élhető lesz egy ilyen ország? Hányan maradunk majd benne? És akkor honnan lesz nyugdíjad, he? Te leszel az utolsó, aki lekapcsolja a villanyt?"

Nem új keletű ez a probléma, miért is lenne az, hiszen nem tudunk tanulni a múltból. Nem is olyan rég, bő 60 éve Buda Ferenc költőnk már megírta – az akkori események kapcsán – a Farkasok című versét: „Mióta világ a világ, / főbe a fejsze belevág, / ember embernek farkasa, / öröktől ádáz ordasa. / Ordasok bár a farkasok, / hozzánk képest irgalmasok, / egymáshoz jók, hűségesek, / okosak, illedelmesek, nem ölnek, csak ha éhesek. / Persze megesik, szentigaz: / köztük is gonoszra akadsz, / hisz néha – gondolj csak bele! – farkas farkasnak embere.”

Íme, kortársaim, a kép: így válik állattá a valaha volt felsőbb rendű lény, az ember!

A megtépázott lelkületű nyugdíjas érdekvédő búsongása nem csupán az emberi erények hiányáról szól. Arról is, hogy egy csökkenő reputációval rendelkező generáció maradék méltósága is odavész. Sosem gondoltam volna, hogy a korosztályos érdekvédelem számára új társadalmi üzenetként le kell porolnunk a jó, öreg „szeresd felebarátodat” gondolatot. És még az is lehet, hogy úgy járunk majd, mint Kőmíves Kelemen: amit a közösségeinkben nap közben sikerül felépítenünk lélekben, gondolkodásban, azt éjjel lerombolja a fortélyos félelem, a gyalázatos manipuláció.

Szerző
2018.04.09 08:01

Képmutatók

Tort ül a képmutatás. Most éppen a nemzeti ünnep díj- és kitüntetés-cunamija kapcsán. Mintha nem szokhattunk volna még hozzá, hogy minden rendszer jutalmazza a hozzá hű alattvalókat. De persze okosan, olyanokkal együtt, akik a művészi, tudományos, vagy éppen közéleti teljesítményükkel valóban rászolgálnak az elismerésre. 
Föl lehet ugyan háborodni azon, hogy némely díjaknál átnyúltak a névsort összeállító bizottság feje fölött, és olyanok is a listára lekerültek, akiknek a neve eredetileg fel sem merült – de fölösleges. Ebből csak az a tanulság szűrhető le, hogy a hatalom egy ideig kész betartani a demokratikus játékszabályokat, ám van egy pont, amikor már fontosabbnak véli saját akarata érvényesítését. És megteheti, gond nélkül.
Lehet aztán sajnálni azokat, akik megérdemlik a kitüntetést, csak éppen a díjazásra kijelölt kegyencek közé keveredtek. Az ilyen emberek, művészek nem attól nagyok, hogy kapnak valamilyen elismerést – ők enélkül is kiemelkedőek. És nem őket minősíti, ha az átadók az ő dicsfényükben akarnak egy kicsit sütkérezni. Még szép emberi gesztusnak is tarthatnánk, hogy a miniszterelnök személyesen vitte el a Kossuth nagydíjat a beteg Törőcsik Marinak, ha a külsőségek nem lennének árulkodóak. A buta propaganda - az ablakon bekukucskálással - hitelteleníti még az esetleges jó szándékot is. 
Ettől a pillanattól pedig lehull a lepel a valódi célokról. Hogy már a szakmai elismerések többsége is csak a rendszer erősítéséről szól. Ha plakátokkal, sorosozással, az unió elleni kampánnyal nem sikerült meggyőzni mindenkit, akkor próbálkoznak mással. Népszerű és elismerésre méltó embereket is maguk mellé állítanak, hogy ezzel igyekezzenek igazolni saját létjogosultságukat. És itt sem számít nekik semmi. Nincsenek korlátaik. 
Közben magukról mutatnak igaz képet.
2019.03.19 08:58
Frissítve: 2019.03.19 09:08

Helyreigazításaink

Egyesek szerint létezik valamiféle fejlődés a világegyetemben, amely nem engedi, hogy bizonyos események újra és újra ugyanúgy történjenek meg. Filozófusok és történettudósok ezen elvitatkozgatnak még egy darabig, én mindenesetre azon a véleményen vagyok, hogy ha létezik is valamiféle dialektika, az emberi hülyeség legyőzhetetlen. 
Valamikor a 90-es évek legelején a Kurír című bulvárlap hétvégi vicc mellékletében, a boldogult emlékezetű Elefántban közöltünk egy tréfásnak szánt fotómontázst. Ezen G. Nagyné Maczó Ágnes volt látható fürdőruhában, virtigli szexbombaként. Fiatalabb olvasóink kedvéért: G. Nagyné a nemzeti jobboldal ikonja, a Független Kisgazdapárt és az Országgyűlés alelnöke volt, aki már sokkal korábban utálta a liberális sajtót, mint Bayer Zsolt, aki viszont történetünk idején éppen a Kurír című liberális bulvárlap publicistájának keserű kenyerét ette. Szóval ott volt a szexbombának korántsem nevezhető, ám fiatal és tettre kész Maczóné mint szexszimbólum, aki ezt a dolgot mélyen sérelmezte. A bíróságon azt állította, hogy a fürdőruhás képpel „félrevezettük az olvasót, különösen pedig az ő boldogkőváraljai választóit”, akik ezután majd azt fogják gondolni, hogy az ő képviselőjük fürdőruhában flangál a székesfővárosban. A pert első- és másodfokon a lap nyerte, ám a Legfelsőbb Bíróság végül Boldogkőváralja ellen ítélt. Már azzal, hogy feltételezte, a nógrádi faluban tényleg csupa elmebeteg lakik. A Kurírt helyreigazításra kötelezték, amelyben elnézést kértünk a képviselő asszonytól és választóitól, egyben biztosítottuk őket, hogy a képviselő asszony sokkal jobban kedveli a matyómintás pruszlikot, mint a bikinit. Különös tekintettel a fővárosra. 
Egészen a múlt hétig nálam Maczóné volt a befutó helyreigazításban, ám akkor jött a TV2 és Varju László. A valósághoz ma már csak laza szállal kötődő hírműsort, a Tényeket a Gundel-ügy után eresztették rá a DK politikusára, mondván: a filléres miniszterelnöki menza semmi ahhoz képest, ahogy a luxusbaloldal dőzsöl nap mint nap. Az említett tévés produkció munkatársai már évek óta úgy viselkednek, mintha a Monty Python vette volna át a Völkischer Beobachter szerkesztését, szóval az említett tudósítás fel sem tűnt. A bíróság azonban megvizsgálta a tényeket, és arra a következtetésre jutott, hogy a Tények hazudott, tehát kérjen bocsánatot. A következő szöveget kellene felolvasnia a műsorvezetőnek: „Valótlanul híreszteltük, hogy Varju László DK-s képviselő ételhordóval jár a törvényhozásba, és úgy viszi haza a kedvezményes bablevest és somlói galuskát.” „Valótlanul híreszteltük továbbá, hogy Varju László DK-s képviselő rendszeresen sorban áll a parlamenti menza mindennél olcsóbb ételeiért.”
Emlékeim szerint annak idején mi elég jól szórakoztunk a saját helyreigazításunkon, mert meg voltunk győződve arról, hogy mi vagyunk a normálisak, és a rendszer a hülye. Igaz, mi egy bulvárlap viccmellékletét szerkesztettük és nem egy országos hírműsort.
2019.03.19 08:57
Frissítve: 2019.03.19 09:07