"Hív a szabadság": tízezrek tüntethetnek szombaton

Publikálás dátuma
2018.04.10 11:59
Illusztráció: Németh András Péter
Fotó: /
Talpra magyar, hív a szabadság címmel rendeznek demonstrációt Budapesten szombat délutánra, az újabb fideszes kétharmad miatt. Több mint 21 ezren jelezték, hogy mennének a tüntetésre, és még vagy 58 ezren érdeklődnek a Facebook-esemény szerint.

Néhány órával az újabb kétharmados Fidesz-győzelem után hirdették meg a tüntetést, amire máris több tízezren érdeklődnek. Követeléseik között a szavazatok újraszámlálása is szerepel.

A rendezvény végleges időpontja az egyik szervező elmondása szerint április 14. szombat, 17:30 lesz. A kezdés az Operánál lesz, ahonnan a Kossuth térre vonul a tömeg.

Egy másik szervező így foglalja össze a megmozdulás okait és szándékait:

  1. "A jövőnkről nekünk kell meghozni a döntést, nem pedig egy egyenlőtlen választási rendszernek. Ilyen helyzetben a tömeg a mi válaszunk."
  2. "A gyűlöletkampány és uszítás helyett érdemi diskurzust akarunk folytatni."
  3. "Független országnak független sajtóra van szüksége. A digitális korban a média a legnagyobb ütőkártya a hatalom kezében, bojkottáljuk a propagandamédiát."
  4. "Generációnkban két lehetőség áll a fiatalok előtt: kivándorlás, vagy forradalom. Mi választottunk!"
  5. "Ne hagyjuk, hogy a mindenkori hatalom és a jelenlegi kormány fogalma összemosódjon. A 2/3-os törvényeket el kell vetni. Amerikai mintára, két ciklusnál tovább senki se gyakorolhassa a hatalmat."
  6. "Fiatalok nélkül nincs ország, nincs jövő."
  7. "Ez a választás nem csupán 4 évről szólt, ez a választás a keleti orientációról, az Illiberális állam végső simításairól döntött."

A választás éjszakáján is több spontán megmozdulás volt Budapest-szerte. Többször is kisebb csoportok gyűltek össze a Kossuth téren, illetve próbálkoztak az Oktogon elfoglalásával is. Sok tüntetőt igazoltatott a rendőrség, közülük volt, akit elő is állítottak.

Szerző
2018.04.10 11:59
Frissítve: 2018.04.10 23:35

Leléptették a tisztifőorvost

Publikálás dátuma
2018.11.20 20:42

Fotó: /
Információink szerint kedden fölmentette tisztifőorvosi posztjáról Kovács Attilát, Kásler Miklós humán miniszter.
Úgy tudjuk: a szakember a főosztályvezetőként egyelőre maradt az államigazgatásban. Október elsején kezdte meg működését a Nemzeti Népegészségügyi Központ, amelynek vezetésével országos tisztifőorvosként Kovács Attilát bízta meg a miniszter. Egyebek mellett az ő feladata lett volna tiszti főorvosként koordinálni az új népegészségügyi program elkészítését. A miniszter és Kovács Attila augusztus közepén közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy ősztől indul, és a következő két évben mintegy 2,4 millió 50 és 70 év közötti férfi és nő vesz majd részt. A komplett szűrési program végig viteléhez szükséges feltételek biztosításával azonban még mindig adós a szakpolitika.
Szerző
Témák
váltás
2018.11.20 20:42

A Gruevszki-kormányzás áldozatainak is menedékjogot kérnének

Publikálás dátuma
2018.11.20 19:50

Fotó: AFP/ ROBERT ATANASOVSKI
Olyan elbánást kérnek a menekültügyi eljárásban, mint amiben a volt miniszterelnök részesült.
Egy macedón civil szervezet, a „Zöld Nagyító”, amely önmeghatározása szerint elkötelezett a jogállamiság mellett, arra szólítja fel azokat, akik Nikola Gruevszki kormányától szenvedtek el visszaéléseket, hogy ők is kérjenek menedékjogot Magyarországon – vette észre a 24.hu. Közleményüket azoknak címzik, akiket a különleges erők brutálisan letartóztattak, semmibe vették az ártatlanságuk vélelmét, alaptalanul tartották őket őrizetben, nem részesültek tisztességes tárgyalásban, bizonyíték nélkül ítélték el őket és egyéb módon igazságtalan elbánásban részesültek. A szervezet azt kéri az érintettektől, hogy jelentkezzenek telefonon vagy irodáikban, ők pedig segítenek a szükséges dokumentáció összeállításában. Azt írják, ugyanolyan elbánást kérnek a menekültügyi eljárásban, mint amiben a volt miniszterelnök részesült.
„A demokratikus Magyarország mindannyiunkkal ugyanúgy járjon el, mint Nikola Gruevszkivel!”
– írják a közleményben.

Őrizetbe vették Gruevszki unokatestvérét

A 24.hu azt írja, szökés veszélye miatt őrizetbe vették a macedón belső elhárítás volt vezetőjét, Szaso Mijalkovot, aki a Magyarországra szökött volt miniszterelnök, Nikola Gruevszki unokatestvére. A Makfax szerint a különleges ügyészi hivatal közölte: megelőző intézkedésként kérték a bíróságot, hogy rendelje el Mijalkov harmincnapos őrizetét. Ezzel ő a harmadik őrizetbe vett volt kormánytisztviselő Kiril Bozsinovszki és Mile Janakieszki után – előbbi a kormány főtitkára, utóbbi közlekedési és kommunikációs miniszter volt Gruevszki kormányzása idején.

2018.11.20 19:50
Frissítve: 2018.11.20 21:56