gabona;drágulás;gyümölcs;

2018-04-12 11:34:00

Jelentősen drágult a gyümölcs

Nagyot drágult a gyümölcs és a gabona, februárban 4,9 százalékkal emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak- derül ki az MTI által publikált adatokból.

Februárban a mezőgazdasági termelői árak 4,9 százalékkal növekedtek az egy évvel korábbiakhoz képest a növényi termékek árának 6,2 és az élő állatok és állati termékek árának 2,6 százalékos növekedéséből eredően - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A gabonafélék ára 18,1 százalékkal emelkedett egy év alatt februárra, a januári 11,2 százalékos drágulást követően. A gyümölcsök ára 28,9 százalékkal megugrott. A zöldségek ára ugyanakkor 16,3 százalékkal volt alacsonyabb, mint tavaly februárban, ezen belül a burgonya ára 18,0 százalékkal csökkent egy év alatt.

A vágósertés ára 7,5 százalékkal visszaesett, felvásárlási ára kilogrammonként 357 forint volt februárban. A korábbi hónapokban megfigyelhető csökkenő trend ebben a hónapban megfordult - közölte a KSH.