Embercsempészet és kényszerprostitúció - nők vezették az egyik legnagyobb bűnszervezetet

Publikálás dátuma
2018.04.18 13:56
Forrás: ZDF
Fotó: /
1500 rendőr bevetésével zajlott akció az egyik legkiterjedtebb szervezett bűnözői csoport ellen, amely valaha tevékenykedett Németországban - írja a ZDF. A kizárólag nők által  vezetett bűnszervezet embercsempészettel és a kényszer-prostitúcióval is foglalkozik.

A legkockázatosabb feladat a szövetségi rendőrség GSG9 nevű különleges egységének jutott, a kommandósoknak az észak-rajna-vesztfáliai Siegenben kellett lecsapniuk egy helyszínen, ahol a nyomozás vezetői szerint fegyveres ellenállással lehetett számolni. Végül senki nem lőtt senkire, sem Siegenben, sem a további bő 60 lakásban és bordélyházban, amelyekben házkutatást tartottak.

A rendőrök letartóztatási parancs alapján több embert elfogtak, és számos további személyt őrizetbe vettek. A nők vezette banda tagjait csoportosan elkövetett embercsempészettel, emberkereskedelemmel, prostitúcióra felbujtással és pénzügyi visszaélésekkel, a köztük millió eurós nagyságrendű adócsalással gyanúsítják. Több mint egy éve nyomoznak ellenük.

Az áldozatok thaiföldi nők és transzneműek, akiket a hazájukban szerveztek be, és valótlan adatok megadásával legális schengeni vízumot szereztek nekik. Az áldozatok Törökországon keresztül utaztak a belső határellenőrzés nélküli európai uniós (EU-) övezetbe. Útlevelüket a megérkezésük után elkobozták. Nem hagyhatták el a lakásnak álcázott bordélyokat és masszázsszalonokat, amelyekben prostitúcióra kényszerítették őket, hogy megfizettessék velük az EU-ba csempészésükért megszabott 18 ezer és 20 ezer euró közötti (5,6-6,2 millió forint) díjat. Egy sor esetben az árról szóló megállapodást egyoldalúan módosítva 36 ezer euróra emelték - áll a ZDF beszámolójában.

Szerző
2018.04.18 13:56
Frissítve: 2018.04.18 13:59

Nem kér Bannonból a német szélsőjobb

Publikálás dátuma
2018.08.12 12:06
Steve Bannon
Fotó: AFP/ MIKE THEILER
„Nem látok nagy lehetőséget az együttműködésre. Nem vagyunk Amerikában” – mondta az AfD társelnöke.
Kudarcot fog vallani Donald Trump amerikai elnök volt stratégiai tanácsadójának az a próbálkozása, hogy egységes jobboldali mozgalmat kovácsoljon össze a jövő évi európai parlamenti választásokra – idézte a Politico című amerikai hírportál Alexander Gaulandot, az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt társelnökét. Steve Bannon, aki rövid fehér házi karrierje előtt a Breitbart News című, ultrajobbos, idegengyűlölő portál főszerkesztőjeként tette magát ismertté, a múlt hónapban bejelentette, hogy brüsszeli székhellyel, „A Mozgalom” néven alapítványt hoz létre, amely szellemi műhelyként, tanácsadó és a politikai fellépést összehangoló intézményként kíván szolgálni a hasonlóan gondolkodó európai pártok és mozgalmak számára. Gauland a Funke médiacsoportnak adott, szombaton közzétett nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy ez a terv nem fog sikerülni, mert nagyon eltérnek egymástól azoknak az európai pártoknak az érdekei, amelyek saját országukban szemben állnak a jelenlegi hatalmi berendezkedéssel – írta a Politico. „Nem látok nagy lehetőséget az együttműködésre. Nem vagyunk Amerikában” – fogalmazott az AfD társelnöke. Pártja, amely más szélsőjobboldali csoportosulásokhoz hasonlóan keményvonalas irányvonalat követ a bevándorlással és az iszlámmal szemben, ám gazdaságpolitikai elképzeléseit, illetve EU-felfogását illetően erősen különbözik például az olasz Öt Csillag Mozgalomtól, 17 százalékot szerzett a tavaly őszi Bundestag-választáson. Gauland elismerte, hogy az AfD másik társelnöke, Alice Weidel  egy ízben találkozott Bannonnel, de szerinte ettől még semmi változás nem lesz abban, hogy pártja kizárólag kétoldalú alapon hajlandó együttműködni más jobboldali pártokkal.  Az AfD-politikus előtt már más is elutasítóan reagált Bannon ajánlatára.   „Bannon amerikai, és nincs helye egy európai politikai pártban” – fogalmazott nemrégiben Jérôme Rivière, a Marine Le Pen által vezetett, francia szélsőjobboldali Nemzeti Gyűlés (korábbi nevén: Nemzeti Front) külpolitikai kérdésekkel foglalkozó szóvivője, mután Londonban találkozott az amerikai politikai propagandistával. „Elutasítunk mindenfajta nemzetek fölötti entitást, és nem hozunk létre semmit Bannonnel közösen” – idézte a Politico Rivière-t, aki azonban mindemellett úgy vélekedett: a Bannon által összegyűjtött tapasztalatok „hasznos szerszámosládának” bizonyulhatnak, még ha nem is jön létre köztük intézményesített kapcsolat.
2018.08.12 12:06
Frissítve: 2018.08.12 12:07

Csalók kérnek pénzt az Országos Dohányellátó nevében

Publikálás dátuma
2018.08.08 11:47
Dohánylevelek. Képünk illusztráció
Fotó: Népszava/
Több milliós átutalást kérnek, cserébe kedvezményt ígérnek a dohányellátó nevében üzengető bűnözők.
Csalási kísérletre figyelmeztet az Országos Dohányboltellátó Kft., a cég nevében hamis e-mailcímről valótlan tartalmú tájékoztatót küldtek ismeretlenek, a cég jogi lépést tesz az ügy miatt. Az MTI-nek küldött szerdai közlemény szerint valószínűsíthetően külföldi szerveren regisztrált, a feladót meghamisítva info@odbe.hu névre átírt e-mail címről hamis tájékoztatót küldtek ismeretlenek. A levél szerint augusztus 9-én egyszeri alkalommal egyedi kedvezménnyel lehet rendelni dohányárut a cégtől, amennyiben több millió forintos átutalást hajtanak végre a megrendelés leadása előtt. Az ODBE Kft. hangsúlyozta: a levél átverés, a cég nem ad egyedi kedvezményt, és a törvények szerint nem is adhat. A levélben szereplő kedvezmeny@odbe.info és odbe@modules.hu nem hivatalos levelezési címeik, és a telefonszámok sem tartoznak a céghez - írták.  A Kft. kéri a címzettektől, hogy ne reagáljanak a hamis levélre, és semmiképpen ne utaljanak. 
2018.08.08 11:47