A láthatatlan vidék

Nemcsak a Fidesz kétharmados győzelme okozott sokakban értetlenséget, döbbenetet, hanem az is, hogy a párt ilyen jól tudott szerepelni vidéken, különösen a kisvárosokban, falvakban. A vidéki lakosság egyfajta „sötét ló” lett, amelyik a vártnál is nagyobb arányban támogatta Orbán Viktor pártját. Már a 2014-es és a mostani baloldali reakciók is arra utalnak, hogy nem nagyon tudnak mit kezdeni ezzel a helyzettel. Másképpen fogalmazva: az ellenzék Jobbikon kívüli részére számára ezen kisvárosi, falusi szavazók nagy része eltűnt. De ez nem csak a baloldali politikusok és baloldali-liberális értelmiségiek gondja.

Magyarországon a vidék az országos média és sajtó nagyobb része számára is láthatatlan, ebből következően a vidék gondjairól, problémáiról, sikereiről meglehetősen töredékesek annak a hírfogyasztónak az ismeretei, aki a budapesti székhelyű tv - és rádióállomásokra, újságokra, honlapokra bízza magát.

Természetesen nem arról van szó, hogy a vidéki hírekből semmi nem jut el az országos médiumokhoz, újságokhoz, közéleti honlapokhoz, de az igaz, hogy pl. a politikai-közéleti hírek erőteljesen a fővárosi közegben képződnek. Az elmúlt négy évben is láthattuk, hogy az ellenzéki politikusok alapvetően Budapesten található országos intézményekben (pl. parlament, Állami Számvevőszék, minisztériumok) vagy azok előtt tartottak sajtótájékoztatókat, performance-okat. Megfigyelhető, hogy az országos tv csatornák híradóinak riporterei szinte kizárólag budapesti helyszínekről adnak beszámolókat. Vidéki tudósító általában nincs, vagy ha van, az nagyon ritka. Egy vidéki közéleti eseménynek csak akkor van esélye bekerülni az országos hírfolyamba, ha már nagyon figyelemfelkeltő (pl. Jordán Tamás szombathelyi színházigazgató pályázata) vagy erősen botrányszagú (a nemrég leváltott érpataki polgármester viselkedése kiváltotta az országos érdeklődést, pedig Érpatak mindössze 1600 lelkes település).

Pedig volt idő, amikor még teljesen más volt a helyzet. A közszolgálati tv és rádió az 1990-es évek végéig kiterjedt vidéki tudósítóhálózattal rendelkezett, a Kossuth Rádió több számos megyeszékhelyen külön stúdiót tartott fenn. (Az idősebbek még emlékezhetnek a többszörös nívódíjat nyert „Magyarországról jövök” vidéki riportmagazinra, amelyik mert utánajárni a vidéki élet nehézségeinek és a visszásságoknak is.) Sajnos, 2000 után – állítólag takarékossági okból – megindult a vidéki tudósítói hálózat leépítése, amit ösztönözhetett az internet elterjedése is. Pedig a személyes tapasztalatot és utánajárást semmi nem pótolja. Az is igaz, hogy a nyomtatott újságok világszerte komoly kihívásokkal küszködnek az internetes portálok által diktált szakadatlan hírversenyben, és egy állandó vidéki tudósítói poszt valóságos luxus. Mivel azonban a kereskedelmi tv-k sem hoztak létre tudósítói hálózatokat, nagy űr támadt.

A vidéki lakosságnak persze még maradt lehetősége tájékozódni a megyei napilapok, ingyenes önkormányzati újságok és néhány helyi közéleti honlap révén. Csakhogy a megyei napilapok immáron kormányközeli kezekben vannak, számos fideszes városi önkormányzat az ingyenes kiadványaival kizárólag a kormánypártot erősítette az elmúlt években. Szembetűnő, hogy ahol helyi zárványt jelentő kritikus honlap meg tudott gyökeresedni - mint például a Szabad Pécs -, ott a Fidesz az országosnál gyengébb eredményt könyvelt el.

Az a választó tehát, aki csak az országos médiumokból tájékozódott a magyarországi politikai eseményekből, csak elvétve vagy több utánajárással tudhatta meg, mi is folyik a vidéki Magyarországon. A Fidesz ugyanakkor nem maradt tétlen: vidéken is meglévő médiafölényt, függőségi hálózatot hozott létre az elmúlt nyolc évben. A vidék az országos médiumokban többnyire nem látszik, ellenben vidéken számos helyi hírforrás a Fidesz érdekeit szolgálva működik. A sikeres migránsellenes kampány mellett ez is szerepet játszott a kormánypárt elsöprő vidéki győzelmében.

Szerző
2018.04.19 08:09

A kulcs az oroszoknál van

Szíria északnyugati Idlib tartománya – az utolsó jelentős enklávé, amely a kormányellenes erők kezén maradt – egészen mostanáig amolyan biztonsági szelepként szolgált. Miközben a többi ellenzéki terület elesett, a szíriai kormányerők adtak egy utolsó választási lehetőséget a túlélőknek: Idlibbe száműzik őket, vagy egy olyan, a kormány ellenőrzése alatt álló területen élhetnek tovább, ahol viszont börtönnel, kínzásokkal és kivégzésekkel kell szembenézniük. Nem csoda, hogy sokan Idlibet választották. Idlib 2,3 milliós lakosságának közel fele más szír területről került a tartományba. 
Most azonban maga Idlib is veszélybe került. Fennáll ugyanis a veszély, hogy az orosz és szíriai erők folytatni fogják a rájuk jellemző, válogatás nélküli és néha szándékos támadásokat a civilek és az olyan polgári infrastruktúrák ellen, mint amilyenek a kórházak. Ezek a háborús módszerek becslések szerint félmillió ember halálát okozták, és ezek okolhatók azért is, hogy Szíria békeidőbeli lakossága több mint felének el kellett hagynia otthonát. 
Az orosz-szír támadások elől menekülő civilek a múltban még átkelhettek Idlibből a szomszédos Törökországba, ahol jelenleg is körülbelül 3,5 millió szír menekült él. Azonban 2015 októberében a török biztonsági erők lezárták a határt, azóta pedig rövid úton visszafordítják a menedékkérőket, időnként még tüzet is nyitnak rájuk. Ha Törökországnak szembe kellene néznie az orosz-szír bombázások elől menekülő menedékkérők újabb rohamával, esetleg azzal próbálkozhat, hogy az általa ellenőrzött határ menti régiókba – Afrinba vagy Jarabulusba – irányítja őket, amelyek azonban aligha védettek a támadásokkal szemben. Esetleg újabb tömegeket is beengedhet Törökországba, szembesülve a belföldi nyomással, hogy rúgja fel az Európai Unióval kötött megállapodást, melynek célja az Égei-tengeren át Görögországba tartó menedékkérők beáramlásának korlátozása – miközben éppen kezdetét veszi a 2019-es európai parlamenti választásokat megelőző kampány. 
Sokkal jobb megoldás lenne az idlibi mészárlás megakadályozása. Ennek legjobb módja pedig az európai nyomásgyakorlás Oroszországra. Az orosz légierő 2015 óta a szír alakulatokkal karöltve harcol. Ez a fő ok, amiért a kormánypárti erők, amelyeknek a harctéri pozíciója gyenge volt, most valószínűleg túlsúlyba kerülnek. Ráadásul Oroszország hivatalos fegyverexportőre, a Roszoboronexport Szíria legjelentősebb fegyverbeszállítója. Orosz diplomaták akadályozták meg, hogy Szíriát a Nemzetközi Büntetőbíróság elé citálják, és annak vizsgálatát is megpróbálták megakadályozni – végül sikertelenül –, hogy kik használnak Szíriában vegyi fegyvereket. Az orosz kormányhoz hű sajtó, például az RT és a Szputnyik élen jár az orosz-szír katonai szövetség által elkövetett atrocitások tisztára mosásában. 
Az európai kormányzatoknak nyomást kellene gyakorolniuk Moszkvára, hogy használja ezt a meglévő befolyását. A Kreml igyekszik jobb viszonyt kialakítani az Európai Unióval a szankciók feloldása érdekében, és hogy javítson stagnáló gazdasága kilátásain. Az európai országoknak a számos gátló tényező ellenére – a Krím, Kelet-Ukrajna, az MH-17-es gép, a novicsok – világossá kell tenniük, hogy a polgári lakosság lemészárlása Idlibben még inkább befagyasztaná a kétoldalú kapcsolatokat.
Oroszország mutat is némi hajlandóságot ennek megakadályozására. Idlib az egyetlen a négy felállított „deeszkalációs” övezet közül, amelyeket Oroszország és Szíria még nem hódoltatott meg és foglalt el. Oroszország jóváhagyta, hogy Törökország tucatnyi „megfigyelőpontot” állítson fel Idlib körül, de amíg Törökország szerint Idlib „átléphetetlen határ”, Moszkva álláspontja ennél ellentmondásosabb. A legárulkodóbb jel azonban az, hogy a tárgyalásokhoz közel álló források szerint Oroszország csendben meglebegtette a katonai előrenyomulás leállításának lehetőségét azért cserébe, hogy a Nyugat vállalja Szíria tönkretett városainak és infrastruktúrájának újjáépítését. 
Még ha sikerülne is meggyőzni az európai kormányokat, hogy finanszírozzák a főként orosz és szíriai erők által lerombolt városok újjáépítését, a javaslat feltételei meglehetősen ellentmondásosak. A szíriai kormány elvette a menekültek kedvét a hazatéréstől – elkobozta ingatlanukat és börtönnel fenyegette őket –, az újjáépítés terén pedig a politikailag vele szimpatizáló területeket részesíti előnyben. A szíriai katonaság és titkosszolgálat ráadásul jelentős összegű humanitárius segélyt vágott zsebre és fordított a vérengzés pénzelésére, így tehát minden okunk megvan feltételezni, hogy az újjáépítési segélyt is hasonlóan eloroznák, az átláthatóság és a független ellenőrzés hiánya miatt. 
A szíriai civil lakosság életének mindenesetre nem szabadna a masszív lefizetéseken múlnia. Ennek alternatívájaként le kellene állítani Oroszország részvételét Szíria háborús bűnökkel teli stratégiájában és határozott nyomást gyakorolni a Kremlre az atrocitások megszüntetése érdekében. Ideje világossá tenni: Oroszország igyekezete az Európával való jobb kapcsolatok megteremtésére mindaddig kudarcra van ítélve, amíg Moszkva hozzájárul a brutális elnyomáshoz Szíriában. Az Idlibben élő 2,3 millió szír sorsa azon múlik, mennyire határozottan sikerül ezt az üzenetet továbbítani.
Oroszország igyekezete az Európával való jobb kapcsolatok megteremtésére kudarcra van ítélve, amíg Moszkva hozzájárul az elnyomáshoz Szíriában
2018.08.21 09:46
Frissítve: 2018.08.21 09:47

Bizonyítványosztás

A pezsgőbontásra még legalább félévet várni kell, de kellő józansággal nézve az egy esztendős időtáv látszik valószínűbbnek: a magyar jegybank által annyira óhajtott felminősítésünk ugyanis ezúttal is elmaradt. A Standard and Poor's-ra (S&P) ezúttal mégsem kiabálnak hideget-meleget a NER korifeusai, miként akkor tették, amikor hosszú időn át még a bóvli kategória különböző bugyrainak posványából próbált a magyar gazdaság kikecmeregni. A csalódás mégis általános.
Nemcsak a közbeszéd, de a hazai közgazdász szakma is a maga természetességében használja a felminősítés szót, de ilyen fogalom tulajdonképpen nem is létezik. Kényszerből született. A 2000-es évek elején még nem volt szükség rá, mert hosszú évekig a legmagasabb kategóriába soroltatott a magyar gazdaság. A  világválság viharaiból azonban szárnyaszegetten kerültünk ki, s legfeljebb abban reménykedhettünk, hogy a nemzetközi pénzügyi szervezetek mankójára támaszkodva rövid lesz a kilábalás időszaka. Ma már tudjuk, hogy a két válságos esztendő hatásainak kiheveréséhez majdnem egy évtized szükségeltetett.
A magyar gazdaság arra büszke lehetett, hogy szinte a második világháború vége óta hazánk minden hitelét időben visszafizette, gyakran a lejáratnál is korábban, s az sem ment ritkaságszámba, hogy a felajánlott hitelkeretet ki sem merítettük. Sőt előfordult, hogy az IMF korrektségünket látva enyhített a feltételeken: a Bajnai-kormány időszakában. Akkor, amikor nem volt szükség olyan újonnan kreált buzdító fogalmakra, mint amilyen a felminősítés, elegendő volt azt a célt kitűzni, hogy magasabb adósságkategóriába kerüljünk, és lekéredzkedhessünk a túlzott deficit eljárással sújtott uniós államok szégyenpadjáról. Ami több éves küszködést követően sikerült is. 
Azóta ilyen veszély aligha fenyegette Magyarországot, ugyanis az oktatási, egészségügyi és szociális kiadásokból annyit mindig sikerült a kormánynak lefaragnia, hogy az Unió által előírt államháztartási hiánymértéket tartani tudjuk, sőt az sem ment ritkaságba, hogy még az év végi indokolatlan osztogatásokra is jusson belőle. Most azonban borotvaélen táncolunk, hiszen fél alatt sikerült az éves deficitet túlteljesítenünk. Az ok közismert: a NER attól fél, hogy az uniós pénzek 2020-2021 körül várható elapadásával a haveri kapitalizmus Eldorádója lefékeződik, ezért a költségvetés megelőlegezi a brüsszeli pénzeket. Azután a kölcsönt vagy teljes egészében visszakapjuk, vagy nem. Szerencsénkre ennek elkönyvelését az Európai Unió szabályai szerint nem kérik rajtunk számon.
S ha elismeri is a kormány (és a jegybank), hogy az S&P-nél értik a dolgukat és véleménynyilvánításuk alapos, hiszen többek közt a magyar gazdaság meghatározó személyiségeivel folytatott megbeszéléseken alapul, felfedezhetnek némi "Soros-fertőzést" is. A hitelminősítőnél a jövőben 2-2,5 százalékos fejlődést valószínűsítenek. A rossz demográfiai helyzetünk miatt, amelyet tovább ront a nettó kivándorlás, és hogy "a magyar kormány vonakodik a migráns munkaerő befogadásától." Ezért pedig nem adhattak dicsérőt.
2018.08.21 09:44