Buk(tat)ás

Azt mondják, a magyar iskolarendszer leggyengébben teljesítő területe a nyelvoktatás. Az egész EU-ban nálunk beszélnek a legkevesebben idegen nyelvet – miközben az iskolában az előző rendszerben is kötelezően tanították –, vagyis a tétel látszólag nem szorul bizonyításra: a szisztéma láthatóan nem működik. Ráadásul az állam, illetve annak képviseletében az Orbán-kormány maga ismerte el, hogy a probléma létezik, de képtelen megoldani, amikor nyelvvizsgához kötötte az egyetemi-főiskolai felvételt.

Hogy értsük: ahhoz, hogy valaki bebocsátást nyerjen a felsőoktatásba, egy olyan küszöbön kell átlépni, amin a közoktatás jellemzően nem tudja áttolni a delikvenseket. A nyelvvizsgáztatás nem a közoktatási rendszer feladata, vagyis egy olyan feltételt kell teljesíteni, ami egy rendszeren kívüli tényezőtől – és persze az adott diák családjának anyagi erejétől – függ. Ennyit a magyar felsőoktatás ingyenességéről, amit a Fideszt nemrég még olyan fontosnak tartott, hogy népszavazást is szervezett miatta.

A helyzet azonban sokkal súlyosabb még annál is, amit a fenti anomáliák mutatnak. Az az igazság ugyanis, hogy nem a nyelvoktatásunk működésképtelen, hanem generálisan az oktatásunk. Tudniillik, ha a többi tantárgynál – a matematikától a történelemig – is lenne egy legalább annyira objektív mércéje a tudás elsajátításának, mint a nyelv esetében (ahol viszonylag egyértelmű, még ha a nyelvvizsgákkal nem is mérhető pontosan, hogy meddig jutott el a tanuló), akkor arról is rendelkezésre állna dokumentálható empirikus tapasztalatunk, hogy a matematikát, a történelmet stb. pontosan ugyanolyan gyengén tanítják az iskoláink. Akár ki is próbálhatnánk, például a kormánypárti parlamenti képviselőkön, akik szerint a magyar oktatási rendszer hatékony és színvonalas: levizsgáztathatnánk őket mondjuk az alaptanterv nyolcadikos közismereti minimumkövetelményeiből – vagyis mindabból, aminek a tudása nélkül az általános iskola végén megbuktatják a nebulókat. Szerintem nem tennék ki az eredményt a kirakatba.

Szerző
2018.04.20 08:13

"Ma már az öröm is felgyorsult, emiatt mi is gyorsabban improvizálunk"

Publikálás dátuma
2018.08.21 11:00
Műfaji kísérletnek is beillett a tokaji Fesztiválkatlanban bemutatott Marica grófnő című előadás.
Fotó: / Erdős József
A vasárnapi zárókoncerttel véget ért a Zempléni Fesztivál. A sorozaton fellépő művészeket idén is a leginkább a helyszínek inspirálták. A több vitatható produkció ellenére, megismételhetetlen pillanatok részesei lehettünk.
Ma már az öröm is felgyorsult, emiatt mi is gyorsabban improvizálunk - mondta Sárik Péter a Zempléni Fesztivál egyik éjszakai koncertjén. A rendezvényen a sárospataki Makovecz téren minden este éjszakai dzsessz vagy népzene búcsúztatta a napot. A valóban gyorsan pörgő napokat, mivel egymást érték a koncertek. Logisztikailag is leleményesnek kellett lennie annak, aki több eseményt el szeretett volna csípni, hiszen ehhez  gyakran viszonylag rövid idő alatt át kellett érni az egyik településről a másikra.  A fesztivál méltán legnépszerűbb programjai közé tartoztak most is a kiránduló koncertek. A közönség egyik csoportjához tartozók, akik felfértek a kirándulóbuszra, kényelmesen, idegenvezetői útmutatással élvezhették a délutánt. A busz a várossá nyilvánításának ötvenedik évfordulóját ünneplő Sárospatakról indult és eljutott az első koncert helyszínére, Újhutára.  Mégpedig egy ebben az évben debütáló helyszínre, a hamarosan megnyíló magán erőből felújított újhutai Waldbott  kastély udvarára, ahol a Wespa vonósnégyes Szarvas Anna fuvolaművésszel játszott Mozart és Dvorák darabokat. Minden adva volt egy remek délután elindításához és szerencsére az égiek is megkegyelmeztek és a fenyegető fellegek, lehet, hogy a kellemes muzsika hatására, meggondolták magukat, így eső nélkül megúsztuk. A kastély hamarosan kastélyszállóként nyílik meg a látogatók számára, huszonegy felújított szobával és két lakosztállyal. De nem volt sok időnk az álmélkodásra, mert gyorsan ment tovább a busz a kicsiny, ám nagyon is festői ruszin településre Komlóskára, ahol a görög katolikus templomban az ukrán Akadémiai Cantus Kamarakórus lépett fel XVII. és XX. század közötti egyházi művekkel. A kórust is érezhetően inspirálta a helyszín és kicsiny ráadás ajándékként magyar nyelven énekelték el a Kodály gyűjtötte Erdő mellett estvéledtem  kezdetű magyar népdalt, sokunknak megható pillanatokat okozva. Ugyancsak szép gesztus volt, amikor az ukrán kórus  a magyar szervezőtől egy rögtönzött dallal búcsúzott elutazás előtt annak a szállodának a parkolójában, ahol megszálltak. De egy mondatra visszatérve a komlóskai koncertre, ugyancsak emlékezetes volt, amikor az előadás után hagyományosan a polgármester saját borát kínálta a vendégeknek, mégpedig igencsak erős és kellenes nedűt és a helyiek pedig saját sütésű süteményekkel vendégeltek meg bennünket. A Zempléni Fesztiválból még most sem veszett ki a személyesség, noha a nagy belassulásra már valóban nem jut idő.     Előfordultak a programban a műfajukat tekintve vitatható produkciók. A tokaji Fesztiválkatlanban Kálmán Imre Marica grófnő című operettjét adták sajátosan egyfajta "oratórikus operettként". A hatalmas színpad középpontjában ezúttal a Budafoki Dohnányi Zenekar,  valamint a mögöttük a hatásos virágokkal teli díszletben üldögélő Budapesti Akadémiai Kórustársaság és az éppen születésnapját ünneplő Hollerung Gábor karmester került. Ez az elhelyezés meg is határozta az estét. (Rendező Böhm György). Sok zene, a közkedvelt slágerek és narráció segítségével elmondott meghúzott történet. Megcsonkított színház, műfaji kísérlet, vegyes eredménnyel a  nézők nagy részének az elégedettségére.  A fesztivál mindig kiemelkedő programja a tolcsvai Oremus-szalonban rendezett koncert. Maga a helyszín tényleg inspiráló, ez a hatott a Bogányi fivérekre is, akik az ereditelg meghirdetett műsortól is eltértek. Bogányi  Tibor, aki ezúttal csellista tudományát csillogtatta meg Bogányi Gergellyel maradt Csajkovszkij Változatok egy rokokó témára című műnél. Amikor a záró hetedik tétel előtt a közönség váratlanul beletapsolt, Tibor felajánlotta, hogy abba is hagyhatja, de végül mégis eljátszotta a legvirtuózabb tételt is. Mint ahogy Gergely Debussy darabokkal lepte meg a közönséget. A ráadást pedig szintén ő játszotta, amellyel a hatvanadik születésnapját éppen a koncert idején Szobon ünneplő barátjának szeretett volna kedveskedni, élő videotelefonos kapcsolást is terveztek, de a születésnapossal mégsem jött össze a kapcsolat. Bogányí Gergely viszont lehet, hogy egy kicsit dacból is szédületesen játszotta el Gounod-Liszt Faust keringőjét. Valóban megismételhetetlen pillanatokat teremtve.
2018.08.21 11:00
Frissítve: 2018.08.21 11:00

A kulcs az oroszoknál van

Szíria északnyugati Idlib tartománya – az utolsó jelentős enklávé, amely a kormányellenes erők kezén maradt – egészen mostanáig amolyan biztonsági szelepként szolgált. Miközben a többi ellenzéki terület elesett, a szíriai kormányerők adtak egy utolsó választási lehetőséget a túlélőknek: Idlibbe száműzik őket, vagy egy olyan, a kormány ellenőrzése alatt álló területen élhetnek tovább, ahol viszont börtönnel, kínzásokkal és kivégzésekkel kell szembenézniük. Nem csoda, hogy sokan Idlibet választották. Idlib 2,3 milliós lakosságának közel fele más szír területről került a tartományba. 
Most azonban maga Idlib is veszélybe került. Fennáll ugyanis a veszély, hogy az orosz és szíriai erők folytatni fogják a rájuk jellemző, válogatás nélküli és néha szándékos támadásokat a civilek és az olyan polgári infrastruktúrák ellen, mint amilyenek a kórházak. Ezek a háborús módszerek becslések szerint félmillió ember halálát okozták, és ezek okolhatók azért is, hogy Szíria békeidőbeli lakossága több mint felének el kellett hagynia otthonát. 
Az orosz-szír támadások elől menekülő civilek a múltban még átkelhettek Idlibből a szomszédos Törökországba, ahol jelenleg is körülbelül 3,5 millió szír menekült él. Azonban 2015 októberében a török biztonsági erők lezárták a határt, azóta pedig rövid úton visszafordítják a menedékkérőket, időnként még tüzet is nyitnak rájuk. Ha Törökországnak szembe kellene néznie az orosz-szír bombázások elől menekülő menedékkérők újabb rohamával, esetleg azzal próbálkozhat, hogy az általa ellenőrzött határ menti régiókba – Afrinba vagy Jarabulusba – irányítja őket, amelyek azonban aligha védettek a támadásokkal szemben. Esetleg újabb tömegeket is beengedhet Törökországba, szembesülve a belföldi nyomással, hogy rúgja fel az Európai Unióval kötött megállapodást, melynek célja az Égei-tengeren át Görögországba tartó menedékkérők beáramlásának korlátozása – miközben éppen kezdetét veszi a 2019-es európai parlamenti választásokat megelőző kampány. 
Sokkal jobb megoldás lenne az idlibi mészárlás megakadályozása. Ennek legjobb módja pedig az európai nyomásgyakorlás Oroszországra. Az orosz légierő 2015 óta a szír alakulatokkal karöltve harcol. Ez a fő ok, amiért a kormánypárti erők, amelyeknek a harctéri pozíciója gyenge volt, most valószínűleg túlsúlyba kerülnek. Ráadásul Oroszország hivatalos fegyverexportőre, a Roszoboronexport Szíria legjelentősebb fegyverbeszállítója. Orosz diplomaták akadályozták meg, hogy Szíriát a Nemzetközi Büntetőbíróság elé citálják, és annak vizsgálatát is megpróbálták megakadályozni – végül sikertelenül –, hogy kik használnak Szíriában vegyi fegyvereket. Az orosz kormányhoz hű sajtó, például az RT és a Szputnyik élen jár az orosz-szír katonai szövetség által elkövetett atrocitások tisztára mosásában. 
Az európai kormányzatoknak nyomást kellene gyakorolniuk Moszkvára, hogy használja ezt a meglévő befolyását. A Kreml igyekszik jobb viszonyt kialakítani az Európai Unióval a szankciók feloldása érdekében, és hogy javítson stagnáló gazdasága kilátásain. Az európai országoknak a számos gátló tényező ellenére – a Krím, Kelet-Ukrajna, az MH-17-es gép, a novicsok – világossá kell tenniük, hogy a polgári lakosság lemészárlása Idlibben még inkább befagyasztaná a kétoldalú kapcsolatokat.
Oroszország mutat is némi hajlandóságot ennek megakadályozására. Idlib az egyetlen a négy felállított „deeszkalációs” övezet közül, amelyeket Oroszország és Szíria még nem hódoltatott meg és foglalt el. Oroszország jóváhagyta, hogy Törökország tucatnyi „megfigyelőpontot” állítson fel Idlib körül, de amíg Törökország szerint Idlib „átléphetetlen határ”, Moszkva álláspontja ennél ellentmondásosabb. A legárulkodóbb jel azonban az, hogy a tárgyalásokhoz közel álló források szerint Oroszország csendben meglebegtette a katonai előrenyomulás leállításának lehetőségét azért cserébe, hogy a Nyugat vállalja Szíria tönkretett városainak és infrastruktúrájának újjáépítését. 
Még ha sikerülne is meggyőzni az európai kormányokat, hogy finanszírozzák a főként orosz és szíriai erők által lerombolt városok újjáépítését, a javaslat feltételei meglehetősen ellentmondásosak. A szíriai kormány elvette a menekültek kedvét a hazatéréstől – elkobozta ingatlanukat és börtönnel fenyegette őket –, az újjáépítés terén pedig a politikailag vele szimpatizáló területeket részesíti előnyben. A szíriai katonaság és titkosszolgálat ráadásul jelentős összegű humanitárius segélyt vágott zsebre és fordított a vérengzés pénzelésére, így tehát minden okunk megvan feltételezni, hogy az újjáépítési segélyt is hasonlóan eloroznák, az átláthatóság és a független ellenőrzés hiánya miatt. 
A szíriai civil lakosság életének mindenesetre nem szabadna a masszív lefizetéseken múlnia. Ennek alternatívájaként le kellene állítani Oroszország részvételét Szíria háborús bűnökkel teli stratégiájában és határozott nyomást gyakorolni a Kremlre az atrocitások megszüntetése érdekében. Ideje világossá tenni: Oroszország igyekezete az Európával való jobb kapcsolatok megteremtésére mindaddig kudarcra van ítélve, amíg Moszkva hozzájárul a brutális elnyomáshoz Szíriában. Az Idlibben élő 2,3 millió szír sorsa azon múlik, mennyire határozottan sikerül ezt az üzenetet továbbítani.
Oroszország igyekezete az Európával való jobb kapcsolatok megteremtésére kudarcra van ítélve, amíg Moszkva hozzájárul az elnyomáshoz Szíriában
2018.08.21 09:46
Frissítve: 2018.08.21 09:47