Tüzes ló - Álomút Párizsba

Barátnőm izgatottan készülődik Párizsba. Először utazik oda, először ül repülőgépen, hetek, sőt hónapok óta tervezgeti a programját, attól a pillanattól, hogy elindul nógrádi kis falujából a hajnali vonattal, megérkezik a fővárosba, átszáll a helyi járatra, a repülőtér indulási oldalán megkeresi majd a barátait, akik a becsekkolásnál várják, nehogy eltévedjen. Nyakpárnát is vett, felfújhatósat, és kicsivel többet fizetett azért, hogy ablak mellé ülhessen. Nem értette, miért győzködték a nagyokosok, a világjárók, hogy kényelmesebb a folyosó melletti, ő a világért sem akarta elmulasztani, hogy felülről lássa a Dunát, a Balatont, s messziről tán még azokat a nógrádi dombokat, amelyek alatt felnőtt.

Útikönyveket kölcsönzött a falusi könyvárból, egy régebbi, vastagot, ami egész Franciaországról szól, s egy divatos újabbat, ami kerületenként mutatja be a látnivalókat. Végre nem csak regényekben olvas majd az omlós madeleine-ről s a hajtogatott leveles sütemények csimborasszójáról, a rongyos kifliről, amit a szállodában a reggelinél jól belemártogat majd a tejeskávéba, mert úgy látta egy filmben, hogy az jó. Ha még éhes maradna, a ropogós baguette-ből tör majd darabokat, azt vajazza, lekvározza, s néz majd ki az ablakon, nem baj, ha nem az Eiffel-toronyra, a párizsi tetők is gyönyörűek. S alattuk a manzárdok, amelyek mélyén apró szobák rejtőznek és pinduri teakonyhák, ahol francia festők vagy nevelőkisasszonyok könnyedén megfőzik a világ legfinomabb fokhagymás-fehérboros kagylóját a hideg téli estéken.

Hosszan merengett azon, hogyan ül majd a Szajna-parton egy padon, bámulva a Notre Dame-ot, keresve a falakból előbújó kőgnómok arcát. Elképzelte, amint sétál majd a Boulevard Saint Michelen, s megáll a híres Gibert Joseph könyvesbolt tárlóinál, amikről eddig csak képeket látott, aztán befordul a Latin negyedbe, s az egyik ottani bisztró teraszán borozik, süttetve az arcát hosszasan.

Kétségbeesve hívott fel a minap. Idős apja, akivel egy faluban él, akit ellát, s akivel most osztotta csak meg útiterveit - mintha előre tudta volna, hogy nem lesz könnyű menet - irtózatos patáliát csapott a párizsi kiruccanás hírére. Először csak kiabált, utána már csapkodott, végül zokogni kezdett, s nemigen hagyja abba a sírást azóta sem, a könnyek elapadni még éjjel sem akarnak. A papa szerint épeszű ember nem utazik Párizsba, mert ott már nincs fehér ember, csak sárga, barna meg fekete, akik az ő lányát biztosan megerőszakolják, felnyársalják, négy darabba vágják és tűzön sütik meg, s nem fogják látni már egymást soha többé. Miért nem kirándul inkább valami nyugodt helyre, ha már mindenáron menni kell, mehetne mondjuk Debrecenbe, az is elég messze van a falutól, és ott is vannak szép templomok.

Még odébb a reggel, amikor indul majd a hajnali vonat, de a párizsi álmokra valami szürke, piszkos por rakódott. Olyan, amit nem mos le se nógrádi zápor, se francia orkán, olyan, ami beragad a köröm alá, s akárhogy suvickoljuk, bármilyen dühösen, bármilyen kemény kefével, nem jön már ki onnét sose.

2018.04.20 08:02

Értünk, ellenünk

Mielőtt a magyar kormány képviselője kiutazott volna a katowicei klímacsúcsra, az állami médiában bejelentették, hogy Magyarország nem csatlakozik az egyszer használatos műanyagtermékek visszaszorítását célzó uniós kezdeményezéshez. Megvédik – úgymond – az embereket, merthogy az eldobós nejlonzacskók eltűnése akár 6-7 forinttal is emelhetné egy zsömle árát. 
Túltéve magunkat hazugságon – ha a zsömlét az otthonról hozott szatyorba rakom, az ingyen van –, meg azon a tényen, hogy a MOL csoport alapanyagbeszállítói pozíciói is kaptak itt egy kis populizmusba csomagolt hatalmi megtámogatást, érdemes a hazai politika nyomorúságai fölé emelkedni egy pillanatra. Végignézni a műanyaghulladékba éppen belefulladó világon (már a csecsemők vérében és a sarki gleccserek vizében is mikroműanyag úszkál), meg a fejünk fölött egyre vastagodó szén-dioxid-köpenyen, amelyet jelentős részben az egyszer használatos tárgyak gyártása közben állítunk elő, és elgondolkodni, hova vezetnek ezek a folytonos megvédések. 
Merthogy Katowicében az amúgy is döcögős klímaharc károsnak mondott mellékhatásaitól is megvédett minket a kormány, azt az előremutató álláspontot képviselve: oldják meg mások. Igaz, miközben az egyik kezével vitézül harcolt értünk (?), a másikkal a másfélszeresére emelte a vállalkozóknak és vállalatoknak eladott villanyáram árát, ami valamivel erőteljesebben befolyásolja majd a zsömle árát, mint a szemetelés jogát továbbra is biztosító zacskók. 
Az élet bonyolult: mióta az áramot is Mészáros és társai árulják, már nem olyan sürgős a rezsicsökkentés – mellesleg a nevezett úr mátrai erőműve egymagában a hazai üvegházgáz-kibocsátás tizedét adja –, a klíma meg majdcsak meglesz valahogy, amíg a Tiborcz-gyerek meg nem erősödik annyira a napelem-ágazatban, hogy a Föld (és az Orbán-család) jövőjére is figyelhessünk végre.
2018.12.17 08:34
Frissítve: 2018.12.17 08:38

Oda sújt, ahova köll

Hagyják pecázni Áder Jánost! Egy szakszervezetnek kéne a legjobban tudnia, hogy mindenkit csak arra szabad foglalkoztatni, amire alkalmas. Áderről például köztudott, hogy a lehűlt vízből tud csukát fogni. Tökéletesen értelmetlen pótcselekvés tehát, hogy Kordás László, a szakszervezeti szövetség elnöke levélben kérlelje a bajszos szaracénunkat, hogy ugyan ne írja már alá a magyar munkásból kizsigerelt jövő rokkantját csináló túlóratörvényt.  
Egyébként meg a tárgyalások ideje elmúlt. Különösen, hogy el sem kezdődött. Lényegében csak annyi történt, hogy a multinacionális nagytőkét kiszolgáló rezsim Kósa Lajosai a BMW szélvédője mögül köptek egy hegyeset, íveset a munkások lába elé. Na lépd át, melós, ha mered!
Nos, a diákok magukra vették a célzást, és átléptek rajta, sőt menetelni, tüntetni indultak a hidegben. És nem félnek könnygáztól, gumibottól, és az sem érdekli őket, ha kereszténygyűlölőnek, tolvajnak, külföldi felforgatónak hazudja őket a megannyi köpködő száj. Azonban egyedül nem tudnak győzni. Ők lehetnek az akarat, de az erő a sok tízezer munkást tömörítő szakszervezeteknél van.  Pont elég, ha a néhány jó munkásember pár kocsival elállja műszakváltáskor a gyár bejáratát. Vagy egyszerűen csak beszüntetik a munkát. Lobogtathatja a konfekcióöltönyhöz szabott fideszes honatya a kiherélt sztrájktörvényét, a paragrafusoktól még nem indul be Herr Jürgen szerelősora. 
És akkor Herr Jürgen esetleg feltelefonálja a parlamenti kitartottjait, hogy langsam spazieren. Talán itt sem kellene kizsarolni a magyar melósból azt, amit odahaza már nem mernek.
És a sok tízezer szakszervezeti munkás elviheti a hírt a vidékre, oda, ahová már csak velejéig hazug köztelevízió és a Fidesz szennysajtója jut el, hogy azok a diákok értük is küzdenek. És hogy a vidék népének nem a messziről jött menekültek, hanem saját népük politikus parazitái ellen kell védekezniük.  És egyáltalán: beszélhetnek igazságról, ott, ahol már csak a hazugság jelenti a valóságot.
2018.12.17 08:34
Frissítve: 2018.12.17 11:08