Párizs;

2018-04-20 08:02:00

Tüzes ló - Álomút Párizsba

Barátnőm izgatottan készülődik Párizsba. Először utazik oda, először ül repülőgépen, hetek, sőt hónapok óta tervezgeti a programját, attól a pillanattól, hogy elindul nógrádi kis falujából a hajnali vonattal, megérkezik a fővárosba, átszáll a helyi járatra, a repülőtér indulási oldalán megkeresi majd a barátait, akik a becsekkolásnál várják, nehogy eltévedjen. Nyakpárnát is vett, felfújhatósat, és kicsivel többet fizetett azért, hogy ablak mellé ülhessen. Nem értette, miért győzködték a nagyokosok, a világjárók, hogy kényelmesebb a folyosó melletti, ő a világért sem akarta elmulasztani, hogy felülről lássa a Dunát, a Balatont, s messziről tán még azokat a nógrádi dombokat, amelyek alatt felnőtt.

Útikönyveket kölcsönzött a falusi könyvárból, egy régebbi, vastagot, ami egész Franciaországról szól, s egy divatos újabbat, ami kerületenként mutatja be a látnivalókat. Végre nem csak regényekben olvas majd az omlós madeleine-ről s a hajtogatott leveles sütemények csimborasszójáról, a rongyos kifliről, amit a szállodában a reggelinél jól belemártogat majd a tejeskávéba, mert úgy látta egy filmben, hogy az jó. Ha még éhes maradna, a ropogós baguette-ből tör majd darabokat, azt vajazza, lekvározza, s néz majd ki az ablakon, nem baj, ha nem az Eiffel-toronyra, a párizsi tetők is gyönyörűek. S alattuk a manzárdok, amelyek mélyén apró szobák rejtőznek és pinduri teakonyhák, ahol francia festők vagy nevelőkisasszonyok könnyedén megfőzik a világ legfinomabb fokhagymás-fehérboros kagylóját a hideg téli estéken.

Hosszan merengett azon, hogyan ül majd a Szajna-parton egy padon, bámulva a Notre Dame-ot, keresve a falakból előbújó kőgnómok arcát. Elképzelte, amint sétál majd a Boulevard Saint Michelen, s megáll a híres Gibert Joseph könyvesbolt tárlóinál, amikről eddig csak képeket látott, aztán befordul a Latin negyedbe, s az egyik ottani bisztró teraszán borozik, süttetve az arcát hosszasan.

Kétségbeesve hívott fel a minap. Idős apja, akivel egy faluban él, akit ellát, s akivel most osztotta csak meg útiterveit - mintha előre tudta volna, hogy nem lesz könnyű menet - irtózatos patáliát csapott a párizsi kiruccanás hírére. Először csak kiabált, utána már csapkodott, végül zokogni kezdett, s nemigen hagyja abba a sírást azóta sem, a könnyek elapadni még éjjel sem akarnak. A papa szerint épeszű ember nem utazik Párizsba, mert ott már nincs fehér ember, csak sárga, barna meg fekete, akik az ő lányát biztosan megerőszakolják, felnyársalják, négy darabba vágják és tűzön sütik meg, s nem fogják látni már egymást soha többé. Miért nem kirándul inkább valami nyugodt helyre, ha már mindenáron menni kell, mehetne mondjuk Debrecenbe, az is elég messze van a falutól, és ott is vannak szép templomok.

Még odébb a reggel, amikor indul majd a hajnali vonat, de a párizsi álmokra valami szürke, piszkos por rakódott. Olyan, amit nem mos le se nógrádi zápor, se francia orkán, olyan, ami beragad a köröm alá, s akárhogy suvickoljuk, bármilyen dühösen, bármilyen kemény kefével, nem jön már ki onnét sose.